A gyerekek körében reneszánszát éli a kisállattartás

Rekordszámú kiállító a topolyai kiállításon

Tóth Péter

2019. december 10., 12:09

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Négyszázhatvan galambot, több mint ötven ritkaságnak számító díszbaromfifajtát, egzotikus díszmadarakat és hüllőket, illetve kisemlősöket is láthattak az érdeklődők a topolyai kisállat-kiállításon, melyet az idén is a Piac Közvállalat nagycsarnokában rendeztek meg. A kiállítás attrakciója egy szakálas agáma volt. A helyi fajta, a topolyai magasszálló-keringő galamb két színváltozata is látható volt.

Rác Petin Nemanja az agámával (Tóth Péter felvétele)

Rác Petin Nemanja az agámával (Tóth Péter felvétele)

A küllembírók az osztályozást még pénteken elvégezték, a díjkiosztóra pedig vasárnap került sor. Serlegeket kaptak az egyes kategóriák győztesei. A díszbaromfiak közül egy törpe welsummer tenyésztyúk lett a kiállítás legszebb egyede, a szabadkai Vladislav Mravak tulajdona. A galambok között a legszebb a pacséri Csiacsek Ádám fodros galambja (Frillback pigeon), a kiállítás legszebb kisállata pedig szintén egy galamb, a törökbecsei Balló István pomeráni begyes fajtájú egyede lett.

Összesen több mint hetven tenyésztő hozta el különféle kisállatait, elsősorban galambokat, 13. topolyai kisállat-kiállításra. A rendezvényen először láthattak az érdeklődők pávákat, valamint egzotikus díszmadarakat és házi kedvencként tartható kis rágcsálókat.

Az egyik különlegessége a kiállításnak a szakállas vagy más néven tüskés agáma volt. A bajsai Rác Petin Nemanja tulajdona a kiállításon bemutatott fiatal egyed, mely kifejlett korában eléri majd a félméteres hosszúságot is. Tulajdonosa elmondta, hogy a szakállas agáma mindenevő, nem válogatós, mivel eredeti élőhelyén, az ausztráliai sivatagban is sokszor nehezen jut táplálékhoz. Gyümölcsöt, salátaféléket, rovarokat, lárvákat eszik. Nemanja elsősorban élő rovarokkal eteti a gyíkot, melynek terráriumát szerinte elég hetente egyszer tisztítani. Szakszerű tartás esetén könnyen megbarátkozik az emberrel. Az utóbbi években népszerű házi kedvenc vált belőle, és az ára is hozzáférhetőbb, már mintegy 20 euróért lehet fiatal egyedet vásárolni. A bajsai kisállattenyésztő lemmingeket is tart, és azokból is kiállított néhány példányt.

Pomeráni begyes galamb a kiállításon (Tóth Péter felvétele)

Pomeráni begyes galamb a kiállításon (Tóth Péter felvétele)

Kalapáti Sándor, a Topolyai Kisállattenyésztők Egyesületének elnöke a szervezők nevében azt is elmondta, hogy az ezredforduló utáni kisállat-kiállítások közül ez volt a legnagyobb. Örömmel állapította meg, hogy egyre több gyermek és fiatal tart kisállatot. Ez szerinte annak is köszönhető, hogy a fiatal látogatók között minden évben kisállatokat is kisorsolnak. Vasárnap délelőtt megejtették a tombolasorsolást is. Több mint húsz kisállatot sorsoltak ki, köztük egy nem kevesebb mint 25 éves ékszerteknőst is. Összesen több mint 200 felnőtt tekintette meg a kiállítást, és idén is számos gyerek élt az ingyenes belépés lehetőségével.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége