2024. április 19., péntek
BIRKÓZÁS

„A sport az a terület, ahol leomlanak a határok”

A Vajdasági Birkózóakadémia alapkőletétele nemcsak a sportnak, de a turizmusnak és az oktatásnak is fellendülést hozhat

Október 23-án Magyarkanizsán a három társalapító – Magyarkanizsa önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács és a budapesti székhelyű Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány – jelenlétében letették a Vajdasági Birkózó Akadémia alapkövét. A nagyszabású beruházás összértéke több mint 350 millió dinár, amely fedezi az építkezés költségeit, az épület gépészeti felszerelését és berendezését. Az objektumot földszint, első emelet és padlástér alkotja: a 800 négyzetméteres sportcsarnok egy 49 férőhelyes kapacitással rendelkező kollégiumot, négy irodahelyiséget, egy konditermet és egy orvosi szobát kap maga mellé a létesítményben. A tervek szerint jövő szeptemberben már innen indulhatnak iskolába a gyerekek. Az ünnepi beszédek és az alapkőletétel után a nyilatkozatoké volt a terep. Fejsztámer Róbert Magyarkanizsa polgármestere főként az akadémia községbeli jelentőségét emelte ki: „A sporthoz hozzá kell venni az oktatási és az idegenforgalmi részét is az akadémiának, mert egyik sem elhanyagolható. Magyarkanizsa község területén évekre visszamenőleg van sportturizmushoz köthető tevékenység, ez most a Vajdasági Birkózóakadémia létesítményével bővül. A diákok a községbeli iskolákat gazdagítják majd létszámban, így mindhárom terület – a sport, a turizmus és az oktatás – profitálni fog a projektből.”

Pásztor István szerint túl lehet lépni a közös múlt fájó tapasztalatain (Gergely József felvétele)

Pásztor István szerint túl lehet lépni a közös múlt fájó tapasztalatain (Gergely József felvétele)

Pásztor István, a VMSZ elnöke elmondta, nem a véletlen műve, hogy október 23-át választották a jeles esemény napjának, és a további együttműködést illetően is bizakodó volt: „Ez egy fontos pillanat számunkra, amely messze túlmutat az alapkövön. Az ötletek mögött van megvalósítási lehetőség, partnerkapcsolat, építési kapacitás. A szomszédságpolitikai eszközök bizonyítják, hogy túl lehet lépni a közös múlt fájó tapasztalatain, a kölcsönös megbecsülés mentén új oldalakat írhatunk a jövő történelmét figyelembe véve. Különösen fontosnak tartom a kisgyerekek esetében, hogy magyar edzők legyenek mellettük, mert kell egyfajta empátia. Ha ez hiányzik, a fiatalok könnyen elriadnak a sporttól. Reményeim szerint az elkövetkező hónapokban tető alá hozzuk az elképzeléseinket az asztalitenisszel, a jégkoronggal, a kézilabdával és a vízilabdával kapcsolatban. Meglátjuk, tudunk-e partnerkapcsolatokat találni és hogy a magyar kormány támogat-e bennünket az elképzelésekben.”

Bálint Zoltán, a Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetője szerint az utánpótlás terén van mit javítani Vajdaságban: „A felnőtt világversenyeken sorra hozzuk az érmeket a versenyekről, a fiatalabb generációknál messze el vagyunk maradva a magyaroktól. Ennek okát a rendszer hiányában látjuk, nincsenek megfelelő körülmények. Ezért gondoltuk, hogy helye van egy akadémiának Délvidéken, amelynek az a feladata, hogy a vajdasági és a szerbiai birkózás színvonalát emelje. Nem csapatot, hanem egyéneket építünk, a lefektetett alapelveket illetően a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia terveit követjük, de nem zárjuk ki a vajdasági birkózás jellegzetes edzésmódszereit sem.”

Németh Szilárd ünnepi beszédét követően a fiatalokkal barátkozott (Gergely József felvétele)

Németh Szilárd ünnepi beszédét követően a fiatalokkal barátkozott (Gergely József felvétele)

A sportszakmai részletek mellett érdemes az oktatás jellegére is kitérni, hiszen bár a sportolók fő tevékenysége a birkózás lesz, nem elhanyagolható a tanulás sem. Hajnal Jenő, a MNT elnöke leszögezte: a növendékek korosztályuktól függően valamelyik helyi általános, illetve Tisza menti középiskolában fognak tanulni: „A vidéki diákok részére épül fel a komplexum keretében a kollégium, amelynek lakóit nevelőtanárok segítik a tanulásban és a szabadidő hasznosításában. A szakkollégiumi foglalkozások egyértelműen a birkózósportnak lesznek alárendelve. Az MNT mint társalapító az alapítvány szervezetének kialakításában és működésének biztosításában igyekszik részt venni, intézményhálózata és rendes programjai keretein belül támogatva a sportolók oktatását és művelődését, de külön értékeli a sportversenyeken elért kimagasló teljesítményt a középiskolai tanulmányok során a testület felsőoktatási ösztöndíjainak odaítélésekor, ezzel serkentve a sportolók felsőoktatási továbbtanulását. A sportos életmód nemcsak azért fontos közösségünknek, mert életminőség-javító, életvezetési és problémamegoldási képességeket fejleszt, hanem azért is, mert hozzájárul a közösségi, családi kapcsolatok erősítéséhez és növeli közösségünk állóképességét is.”

Željko Trajković, a Szerbiai Birkózó Szövetség elnöke az infrastruktúra fejlődését emelte ki: „A szerbiai birkózásban eddig nem volt megfelelő infrastruktúra, most azonban a magyar szövetséggel való jó kapcsolatnak köszönhetően ez is megadatott.”

Frísz Krisztián, a 2017-es zentai kontinensbajnok lapunknak nyilatkozott: „A Vajdasági Birkózóakadémia nagyon nagy segítség mind Magyarországtól, mind a társalapítóktól. Korábban nem volt ilyen központunk, de biztos vagyok benne, hogy sok fiatal sportoló megfordul majd ezen a helyen, és szép sikereket érnek majd el.”

Végül, de nem utolsósorban Németh Szilárd, Magyarország honvédelmi államtitkára, a Fidesz alelnöke és a Magyar Birkózó Szövetség elnökének ünnepi beszédéből idéznénk, amelyben hangsúlyozta, hogy az alapkőletétel túlmutat a két ország sportbeli kapcsolatán: A sport az a terület, ahol leomlanak a határok, és lehetőség nyílik közös célok megfogalmazására, valódi együttműködések megteremtésére. Hiszem, hogy az akadémia megépülése nem „csak” a birkózó sport fellendítésére, népszerűsítésére, de a felépülő kollégium és az új létesítmények a régió oktatására és idegenforgalmára is pezsdítő hatással lehetnek.”

Németh Szilárd október 23-án abban a reményben köszönt el a fiatal sportolóktól, az edzőktől, a társalapítóktól, az újságíróktól és a megjelent nézőseregtől, hogy egy év múlva ugyanitt találkozzunk: a Vajdaság Birkózóakadémia megnyitójának ünnepségén.