Hogyan tovább?

Ötvenedszer játssza Molnár Zoltán színművész a Szeretnék néha visszajönni még című önálló estjét

Lukács Melinda

2019. október 11., 18:29

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Molnár Zoltán színművész Szeretnék néha visszajönni még című, melankolikus utazás alcímű önálló estjének jubiláris 50. játszására kerül sor vasárnap 17 órakor a szabadkai Lányi Ernő IME-ben, ahol a bemutatója is volt. A rendezvényre a belépés díjtalan. Molnár Zoltán elmondása szerint az előadás létrejötte évek óta dédelgetett álom eredménye:

– Számomra új volt az, hogy önmagam készítsek egy műsort. Hosszan és lassan kutattam. Az előadás tulajdonképpen két részre bontható. Az egyik általánosabb és a menni vagy maradni témát taglalja. A másik személyesebb. Mivel úgy döntöttem maradok, ez magával vonta a hogyan tovább kérdést. Ebből adódott a melankolikus utazás alcím is. A szöveg versekből, prózákból állt össze a kiindulópontját Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című költeménye adta. Ehhez kapcsolódtak más szerzők művei egyebek közt Szilágyi Domokosé, Wass Alberté és Juhász Gyuláé. Némelyik szöveg a múlt század első felében íródott, de mintha ma írták volna. Szomorú, hogy száz év után is ugyanott tartunk és ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel. A bemutatóra tavaly, május 27-én került sor a Lányiban. Ezután elindult a játszási sorozat, határon innen és túl. Eljutottam Felvidékre, Erdélybe, Szlovéniába és Vajdaság különböző településeire. Az eredeti terv az volt, hogy a szórványt járom, ezt az MNT szórványprogramjában is támogatták, azután ez az egész kiterebélyesedett. A vendégszereplésekről csak pozitívak az élményeim. Néhol a nézők könnyes szemmel gratulálnak, azt mondják lélekben gazdagabbak lettek, de közben szomorúságot is éreznek. Furcsa ez a kettősség. Azt tapasztaltam, bárhol is játszok, ugyanazok a kérdések foglalkoztatnak bennünket. Nagy öröm számomra, hogy a Lányiban ünnepelhetjük meg az 50. játszást. Nagyon megszerettem ezt az előadást, egy kicsit nehezen megy a szervezés, de továbbra is tervezem játszani. Ha pedig minden simán halad, a századikat is jó lenne a Lányiban megünnepelni – mondta a lapunknak Molnár Zoltán.

 


!A cikkhez nem kapcsolódik más írás.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége