2024. április 16., kedd

Hivatástudattal, felkészülten segíteni

A konduktorsegítő szakirányú továbbképzésről tartottak sajtótájékoztatót a szabadkai VM4K-ban

Pénteken a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának képviselői sajtótájékoztatót tartottak a szabadkai Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központban. A téma a VM4K-ban induló konduktorsegítő szakirányú továbbképzés volt.

Kosányi Tamás, dr. Matos László, dr. Zsebe Andrea, Perpauer Attila és Csuka Pál

Kosányi Tamás, dr. Matos László, dr. Zsebe Andrea, Perpauer Attila és Csuka Pál

– A Pető-módszer segítségével budapesti központunkban évente mintegy 1700 gyermeket és felnőttet fejlesztünk. A vajdasági projektünk keretében 2016 és 2018 között Zentán, Szabadkán és Kishegyesen csaknem 150 gyermeket és felnőttet fejlesztettünk. A három év alatt 118 fejlesztési napot tartottunk. A vajdasági csoportjainkat bekapcsoltuk a konduktor alapszakos képzésünkbe, így huszonöten ismerhették meg az intézményünkben folyó munkát. A fejlesztési projektjeinket a szórványra is kiterjesztettük. Zomborban megvalósítottuk az első rendelést, tanácsadást. Szeptembertől elindítottuk a konduktorsegítő szakirányú továbbképzést tizenkét fővel a szabadkai VM4K-ban. Ez egy másoddiplomás képzés. Bízom benne, hogy ezzel a fejlesztési lehetőséggel minél több olyan családhoz eljutunk, amelyben mozgássérült gyermek vagy felnőtt él – nyilatkozta a sajtótájékoztatón dr. Zsebe Andrea, a Pető András Kar dékánja.

Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács tagja elmondta, hogy Pető András Kar és az MNT együttműködése 2014-ben kezdődött.

– Ebben az évben kezdtük a felméréseket, amelyek biztosították a képzés hosszú távú tervezését. Kishegyesen, Szabadkán és Zentán végeztük először a felmérést. A kutatás alapján kiderült, hogy nagy igény van erre. Az elkövetkező időszakban a Pető András Karral közösen szerveztük meg a rehabilitációs programjainkat. A felmérést a szórványban, Zomborban és Muzslyán folytattuk. Ezután kezdtük el szervezni a háromhetes, intenzív kurzusokat, amelyeket Zentán és Szabadkán tartottunk meg. A Semmelweis Egyetem konduktorai csoportokban dolgoztak. Elsősorban a gyermekekre fókuszáltunk, majd később a stroke utáni állapotra, majd pedig a szklerózis multiplexes állapotú betegekre. Mozgássérültekkel is foglalkoztunk. Szerveztünk szülői támogatócsoportot, hiszen fontos, hogy a hasonló problémákkal küzdő családok tapasztalatot cseréljenek egymással. A nyár elején egy evezős-rehabilitációs tábort szerveztünk a zentai Tiszavirág Kajak Klubbal közösen. A mozgáskorlátozott gyerekek szakemberekkel közösen jöttek Budapestről, valamint zentai és a környékbeli gyerekek vettek részt – tudtuk meg Perpauer Attilától.

Dr. Matos László, a Pető András Kar oktatási dékánhelyettese kiemelte, hogy a konduktorsegítő továbbképzést elsőként Vajdaságban indították meg a határon túli területek közül.

– A képzés négy féléve alatt 120 kreditpont összegyűjtésével kapnak a hallgatók oklevelet. Elsősorban pedagógiai diplomával rendelkező hallgatók nyertek sikeres felvételt. Az elméleti képzés 300–350 órája alatt orvosbiológiai és konduktív pedagógiai tantárgyakat fognak tanulni. A képzés nagy része gyakorlati órákból áll. A hallgatók a mozgássérült gyermekek és felnőttek között tanulják meg a szakmát. A konduktorsegítő kifejezés alatt azt értjük, hogy a végzett hallgató egy diplomás konduktor mellett fog dolgozni – szögezte le dr. Martos László a pénteki sajtótájékoztatón.