Szent István-napi ünnepség Temerinben

G. B.

2019. augusztus 23., 12:58

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Temerinben is felidézték Szent István államalapító emlékét. Kedden délelőtt ünnepi szentmisén, este pedig a Tájház szabadtéri színpadán a magyar államalapítás ünnepére, Szent István királyra, az államalapítóra emlékeztek.

Az alkalmi műsorban fellépő citerazenekar és asszonykórus (Góbor Béla felvétele)

Az alkalmi műsorban fellépő citerazenekar és asszonykórus (Góbor Béla felvétele)

Ünnepi beszédet Csorba Béla, a VMDP elnöke mondott. Felidézte a történelmi eseményeket, majd a jelenkori társadalmi és politikai állapotokról beszélt: – Mint minden történelmi kultusz, így Szent István király tisztelete is elválaszthatatlan az identitás, ezen esetben a mi nemzeti önazonosságunknak a kérdésétől. István király törvényeinek kisugárzása évszázadok múltán is érezhető volt, 700-800 évvel kora után is hivatkoztak törvényeire mindazok, akik számára fontos volt az ország szabadsága és függetlensége. Legitimációs alappá, irányt jelző, világítótoronnyá váltak évszázadokon keresztül.

– Szent István király nélkül a magyar állam nem jöhetett volna létre (azaz egy középkori erős feudális állam). Ha az akkori Európa színterére nézünk és összehasonlítjuk a mai nemzetállamokkal, akkor azt kell mondani, hogy a 800 és 1000 között, Árpád honfoglalása és István király időszaka között létrejött nemzetállamokat találjuk ma is Európa térképén. Akik akkor nem tudtak államalkotó nemzetté válni, azok eltűntek a történelem süllyesztőjében, vagy ha nem asszimilálódtak, akkor szórványhelyzetbe kerültek.

– Ezeknek az évszázadoknak az örököse a mai Európa. Ezeknek az évszázadoknak az örökösei vagyunk mi magyarok is, annak ellenére, hogy a középkori, majd a későbbi nagy Magyarországot a történelem viharai nagyon sokszor megtépázták, legutóbb Trianonban. A történelem kereke azonban forog: egyszer lenn, máskor fenn. Az idő végtelen, viszont az olyan fontos alkotások, mint amilyen Szent István királyunk műve, ha úgy tetszik, időtlenek. Amíg lesz magyar nemzet, István király művére mindig tisztelettel emlékezünk, hiszen alapját képezi a mi identitásunknak, nemzeti önazonosságunknak – mondta Csorba Béla.

Az est alkalmi műsorral zárult, amelyen a Szirmai Károly MME és a TAKT közös népzenei-irodalmi műsort mutatott be. A műsorban Szent István királyról szóló versek, énekek hangzottak el, fellépett a dalárda férfikórus, a Kék nefelejcs citerazenekar és asszonykórus, Nagy Gergő és Balogh Sándor szavalók, valamint a Berbence zenekar.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége