Pokolgép-koncert Törökbecsén

Csütörtökön este kezdődik a Nagyboldogasszony Napok rendezvény

feró

2019. augusztus 21., 18:33

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Csütörtökön 18 órakor a kézműves sörök utcájának a megnyitásával kezdetét veszi Törökbecsén a négynapos Nagyboldogasszony Napok rendezvény. A szervezők elmondása szerint 20 kézműves sörfőzde mutatkozik majd be nyolcvanféle sörrel, de lesz koktélbár, és minden este rockkoncert is.

A Pokolgép szombaton lép fel (Fotó: Serbian Metal Portal)

A Pokolgép szombaton lép fel (Fotó: Serbian Metal Portal)

Pénteken 15 órakor nyílik meg a Poljo-Fest mezőgazdasági vásár, amelyen mezőgépeket és jószágkiállítást is láthatnak az érdeklődők, de lesznek növényvédő szereket és vetőmagokat értékesítő cégek is. Péntektől vasárnapig minden nap 17 órakor kezdődik majd a traktorhajtó verseny, de lesznek más szórakoztató programok is a vásár keretében.

Pénteken este fél hatkor kezdődik a halászléfőző-verseny, este hét órakor pedig a tamburazenekarok is a húrok közé csapnak. A legjobb szakács és a legjobb együttes kihirdetése után 22 órakor Zvonko Bogdan koncertezik.

Szombaton 9 és 19 óra között nyílt napot tart a folyami flotilla, majd este nyolckor színpadra lép a magyarországi Pokolgép, 21:30-kor a Hladno Pivo, végül 23 órakor a Van Gogh együttes koncertezik.

Vasárnap délután egykor kezdődik a lovas fogatok bemutatója, 20 órakor a Dejan Petrović Big Band alapozza majd meg a jó hangulatot, majd 22 órakor kezdődik Svetlana Ražnatović Ceca koncertje, amelyet éjfélkor tűzijáték zár.

Az ingyenes mezőgazdasági és a kézműves vásár szombaton és vasárnap 10 órakor nyitja meg kapuit, a könyvtár előtt szombaton és vasárnap délután várják a legkisebbeket, a kézműves sörök utcájában pedig minden nap este hattól éjfél után 2 óráig fogják csapolni a söröket. Azoknak, akik 17 óra előtt érkeznek a városba, nem kell fizetniük a parkolásért, de ezt követően pénteken és szombaton 500, vasárnap 1000 dinárért lehet majd őrzött helyen hagyni a járműveket.

A szervezők becslése szerint a koncertekre átlagosan 200 ezren látogatnak ki minden évben, eddig a legtöbben Zdravko Čolić és Aca Lukas fellépésére voltak kíváncsiak, de vasárnap minden eddigi nézettségi rekordot túlszárnyalhat Svetlana Ražnatović Ceca koncertje.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége