2024. március 29., péntek

Várják a jelentkezőket a IX. Vajdasági Parasztolimpiára

Topolyán augusztus 18-án kerül sor a már hagyományos Szent István-napi kenyérszentelőre, és az idén szervezik meg kilencedik alkalommal a Vajdasági Parasztolimpiát, az egyik leglátogatottabb rendezvényt a városban. Nemcsak a hagyományőrzés és a játékos vetélkedés, a szórakoztatás a szervezők célja, hanem ezen a napon hazavárják a Topolyáról elszármazottakat is.

Az előző években is voltak, akik más kontinensekről is hazatértek erre a napra. Olyanok is akadtak, akik több-kevesebb sikerrel versenyzőként is „rajthoz” álltak. Remek alkalom ez, hogy régi barátok, ismerősök találkozzanak, elbeszélgessenek, kikapcsolódjanak.

Kézműves kirakodóvásár, lovaglási lehetőség, kisállat-simogatás, parasztdzsakuzzi, valamint elmaradhatatlan és autentikus vajdasági humorral fűszerezett vidám hangulat várja majd a topolyai vásártérre kilátogatókat augusztus harmadik vasárnapján. A vajdasági standuposként ismert Román Szasa és a szervező, Tomik Nimród lesz a műsorvezető. Utóbbitól megtudtuk, hogy több zenekar is fellép majd, de az igazi sztárvendég a Jusztin Tamás vezette Szivárvány együttes lesz, mely valamikor – a muskátlizene fénykorában – hatalmas népszerűségnek örvendett ezen a tájon. A Szivárvány együttes 21 órára tervezett fellépése után a szokásos tűzijáték következik, majd egy ska zenekar, a Brass On The Road fellépése. A ska lendületes zenei stílus, mely kombinálja a mento és a calypso elemeit az amerikai jazz elemeivel és a blues hangzásával.

A legkisebbekre ezúttal is gondoltak a szervezők, és az idén is úgy döntöttek, hogy a sérülések elkerülése érdekében a gyerekeknek nem kell kisállatokat kergetni, hanem rajzzal „foghatnak” malacot. Rajzpályázatot hirdettek, amelynek témája a mezőgazdaság. Lehet előre elkészített rajzokat is beadni, de a helyszínen is rajzolhatnak a gyerekek, akár óvónők segítségét is igénybe vehetik. Minden pályázó ajándékot és érmet kap, a malacot pedig kisorsolják. Az alkotásokból a helyszínen kiállítást is rendeznek. Tomik Nimród azt is elmondta, hogy a főzőversenyre a 063 107 76 40-es mobilszámon lehet jelentkezni. A csapatok az idén is marhapörkölt készítésében vetélkedhetnek.

Ami a versenyeket illeti, az idén is értékes nyereményekért folyik a küzdelem. A legnagyobb paraszt mellett a legügyesebb parasztmenyecske címéért is folyik majd a küzdelem a délutáni órákban a vásártéren. A 22. életévüket még be nem töltött fiatal fiúk/férfiak külön kategóriában versenyeznek, de összesítésben akár közülük is nyertes lehet valaki. A veteránok, az 50 év felettiek kategóriájában három versenyszámban mérettethetik meg magukat a jelentkezők: petrencerúdtartásban, szalmabála dobálásában és gumicsizma-hajításban. Várják a versenyzők jelentkezését a Facebookon, a https://www.facebook.com/parasztolimpiatopolya/ linken, illetve a 064 86 24 444-es telefonszámon, augusztus 16-ig. A benevezés ingyenes.

A nemzeti ünnepünket megelőző vasárnapon rendezik meg tehát Topolyán a IX. Vajdasági Parasztolimpiát és a Hagyományos Újkenyér-szentelést. Az egész napos rendezvény a korábbi hagyományoknak megfelelően a Sarlós Boldogasszony-nagytemplomban az újkenyér szentelésével kezdődik. 8 óra 30 perckor a vásártérről indul a hagyományos lovas, fiákeres felvonulás, melynek keretében az újbúzából őrölt lisztből készült friss kenyeret a gazdák a községi elöljárók kíséretében megszentelésre viszik a nagytemplomba. Ft. Fazekas Ferenc Tisza menti főesperes 9 órától celebrálja a kenyérszentelő misét.

A rendezvény megszervezését Topolya község önkormányzata, a helyi közösség, a Magyar Nemzeti Tanács, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Szekeres László Alapítvány, a tartományi mezőgazdasági titkárság, valamint számos vállalkozó és magánszemély, illetve több médium is támogatja. A szervezők – a Topolyai Gazdakör és a Topolyai Termelők Egyesülete – a Topolyáról elszármazottak, ideiglenesen vagy tartósan máshol élők részvételére is számítanak, akárcsak az előző években.