2021. január 25., hétfő

Saša Maksimović a Nyugat-Balkán legjobb polgármestere

Törökbecse első embere egy üzleti találkozón nyerte el a Grand Prix-elismerést

A C.R.E.A.M EUROPE PPP Aliance szervezésében június 21-e és 23-a között 8. alkalommal tartották meg Vrnjačka Banján a Nemzetközi Üzleti Csúcstalálkozót. A rendezvény zsűrije a Nyugat Balkán legjobb polgármesterének járó Grand Prix-elismerést Saša Maksimović törökbecsei polgármesternek ítélte oda, az indoklás szerint azért, mert munkáját felelősségteljesen, gyakorlatiasan és menedzserszemlélettel végzi.

Saša Maksimović 1998 óta foglalkozik politikával, 8 éven át volt köztársasági parlamenti képviselő. A Szerb Haladó Párt egyik alapítójaként 2013-ban a törökbecsei képviselő-testület elnöke, majd 2016-ban a község polgármestere lett – saját bevallása szerint többek között azért is szerzett élelmiszertechnológus mérnöki diplomája mellé egy közgazdaságit is, hogy a községi költségvetést is nagyobb szakértelemmel tudja irányítani.

A méltatás kitér arra is, hogy Saša Maksimović remek együttműködést alakított ki több nemzetközi és hazai gazdasági szervezettel, komoly fejlesztéseket hajtott végre a község ipari övezeteiben, polgármesterré választása óta jelentős beruházások történtek a víz- és szennyvízhálózaton, utcákat, játszótereket, sportpályákat újított fel, ösztönzi a mezőgazdaság fejlődését és támogatja a legjobb tanulókat. Mandátuma alatt Törökbecsét több alkalommal is díjazták azért, mert Vajdaság egyik legaktívabb önkormányzata lett.

A találkozón a gazdasági és idegenforgalmi szakemberek mellett a tudomány és az önkormányzatok képviselői is részt vettek.