Látványos sikereket ért el a Szovjetunió a XX. században kezdődött űrversenyben, amelyben egyetlen vetélytársa akadt, az Egyesült Államok. A két szuperhatalom folyamatos küzdelmet vívott egymással a II. világháború után. A magát kommunistának hazudó, egypárti diktatórikus rezsim által irányított Szovjetunió igyekezett mindenben az élre törni. Nem különben az Egyesült Államok, amely a szabad világnak nevezett demokratikus államok közösségének védenceként lépett fel.
Állandó és kíméletlen versengésük, viaskodásuk a világűrre is kiterjedt, s fokozatosan erősödött. Különösen azok után, hogy a Szovjetunió – minden országot megelőzve – 1957. október 4-én fellőtte az első műholdat (Szputnyik–1). Ezzel komoly presztízsveszteséget okozott a fő rivális USA-nak, amely csak egy évvel később tudta ezt megtenni.
Négy évre rá a szovjetek újabb bravúrral kápráztatták el a világot és sokkolták az ellentábort: elsőként küldtek fel az űrbe embert, aki épségben vissza is tért a Földre. Az utas Jurij Gagarin volt, akinek nevét gyorsan megismerte a világ. A szovjet légierő 27 éves vadászpilótája a teljesen automatizált Vosztok–1 egyszemélyes rakétával hajtotta végre az emberiség első űrrepülését, egyszer megkerülve a bolygónkat.
A 108 perces utazás (1961. április 12-én) különleges világtörténelmi eseménnyé, Gagarin pedig történelmi személyiséggé vált. Bebizonyította, hogy megfelelő műszaki eszközök és felszerelés segítségével „ott fönt” is lehet tartózkodni, s ezzel új korszakot nyitott meg.
Az addig példátlan vállalkozást a szovjet propaganda a kommunizmus fényezésére is felhasználta. Gagarin pedig rengeteg kedvezményben és elismerésben részesült hazájában, ám a világűrbe nem engedték vissza.
Mentek mások. Köztük Alekszej Leonov, aki elsőként tett űrsétát. A Voszhod–2 űrhajó fedélzetéről ruccant ki 12 perc 9 másodpercre, 1965. március 18-án. Az első nő, aki kijutott a világűrbe szintén szovjet állampolgár volt, Valentyina Tyereskova. Ő 1963. június 16-án indult útnak a Vosztok–6 fedélzetén, s a majdnem három nap alatt 48-szor kerülte meg a Földet.
Az Egyesült Államokat bosszantotta a túloldal főhatalmának sikersorozata, ezért eldöntötte, hogy még távolabbra merészkedik a kozmoszban, és még jobb eredményeket ér el. Célként tűzte ki a holdra szállást, vagyis emberek feljuttatását a szomszédos égitestre, ahol a hivatalos történetírás szerint addig még nem járt ember.
Az utazásra 1969-ben került sor. Az Apollo–11 űrhajó és legénysége – Neil Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins – július 16-án kelt útra és július 24-én tért vissza. A Hold felszínére csak és Aldrin és Armstrong lépett ki. Akkor (július 21-én) hangzott el a híres mondata. Amikor a talajra lépett az utazás lényegét a következőképpen fogalmazta meg: „Ez egy kis lépés egy embernek, de óriási ugrás az emberiségnek”.
Más nemzetek tagjai nem merészkedtek azóta sem a Holdra, amelyet 1969 után többször is felkerestek amerikai űrhajósok. Legutóbb 1972 decemberében az Apollo–17 utasai jártak ott.
A Szovjetunió is indított holdkutató programot (már 1959-ben Luna néven), amelynek keretében egyebek mellett (szintén Lunának nevezett) szondákat, járműveket juttatott fel az égitestre, de asztronautái nem szálltak le. Az amerikai siker után le is mondtak erről a tervükről. Az utolsó Lunát 1976-ban lőtték fel.
A versengésben a Szovjetunió fokozatosan lemaradt az USA mögött, majd 1991-ben összeomlott. A kozmikus fölényt a riválisa szerezte meg, bár a széthullott birodalom jogörököseként Oroszország sem panaszkodhat. Rengeteg műholdat üzemeltet, s kiemelkedő szerepet játszik a Föld körül keringő Nemzetközi Űrállomás (ISS) működtetésében.
A holdprogramot is folytatja. Igaz, csak botladozva, mivel az Ukrajna elleni háborúja miatt ellene bevezetett külföldi szankciók, a pénzhiány és egyéb problémák miatt mindenben késedelmet szenved. Ezért az a terve, hogy kozmonautái 2030 és 2035 között leszállnak a Holdon, és ott egy kisebb bázist építenek – ami jelenleg megvalósíthatatlannak tűnik.
Századunkban még csak Kínának és Indiának sikerült a Holdra juttatni kutató szerkezeteket.
Az indiai Csandrajáan–3 űrhajó a világon elsőként ereszkedett le (2023. augusztus 23-án) az égitest déli pólusa közelében. Ezzel India lett a negyedik ország, amely sikeresen küldött leszálló egységet a Holdra.
Kína pedig azzal dicsekedhet, hogy 2019-ben elsőként juttatott fel kutató szondát (Csang’o–4) a Hold túlsó oldalára, majd egy újabb eszköz (Csang’o–6) 2024-ben már mintával tért vissza onnan. Az idén a Csang’o–7 küldetéssel már a jégkészletek után kutat a leendő holdbázis helyszínének felderítése végett.
A 2007-ben megkezdett, s az ókori kínai mitológia Hold istennőjéről (Csang-o) elnevezett program jelenleg a Hold déli sarkvidékének kikémlelésére és a legkésőbb 2030-ban esedékes emberes holdra szállásra összpontosít.
Kína egyre nagyobb szerepvállalása a kozmosz tanulmányozásában annak bizonyítéka, hogy új űrverseny kezdődött. Immár a második, amelyben nem Oroszország az Egyesült Államok fő vetélytársa, hanem az űrprogramját folyamatosan fejlesztő Kína, amely nemcsak saját űrhajósokat, tajkonautákat küldene a Holdra (2030-ban, esetleg egy-két évvel korábban), hanem egy ottani bázis felépítésére is készül későbbi időpontban. A feljutáshoz szükséges öltözékek és eszközök – a Hosszú Menetelés 10 típusú rakéta, a legénységet szállító Mengcsou űrkapszula. valamint a (személyzet, s a velük érkező robotok műveleti központjaként szolgáló) Lanjüe holdkomp – tesztelése már megkezdődött.
Az USA szintén tartós berendezkedésre készül a Holdon. Előbb azonban ismét embereket küldene oda. A tervet a 2017-ben indított Artemis-program keretében valósítaná meg. Az ókori görög mitológia Hold istennője után elnevezett programmal egyúttal vezető szerepét is szeretné megszilárdítani az űrkutatásban.
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) 2028-ban juttatna ismét asztronautákat a Holdra, ahol a következő évtizedben állandó emberi tartózkodásra alkalmas bázist alakítana ki. A telep a jövőben megállóként is szolgálna a távolabbi égitestek, elsősorban a Mars felé vezető útvonalon, mivel – a Hold után valamikor – annak meglátogatása és meghódítása következne az USA (és Kína) szándékai szerint.
Az Artemis keretében áprilisban három amerikai (Christina Koch, Reid Wiseman és Victor Glover) és egy kanadai asztronauta (Jeremy Hansen) – az Orion űrkabinban – tíznapos küldetés során megkerülte a Holdat, ezzel bő 53 év után ismét ember jutott az égitest közelébe. Ráadásul olyan messzire (csaknem 406 771 kilométerre) távolodtak el a Földtől, mint korábban még egyetlen ember sem.
