VALLANAK A KORÁBBI SZÉPSÉGEK

Harmat Anita: Mosolyogj!

vas

2019. május 29., 18:31

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Harmat Anita, a 2013-as és 2015-ös Strandszépe résztvevője, sminkes, a H&H Beauty szépségszalon tulajdonosa

Harmat Anita

Harmat Anita

Életem első szépségversenye a Strandszépe volt 2013-ban. Egyedül jelentkeztem a versenyre, kíváncsiságból. Abban az évben indult a sminkes karrierem, így gondoltam csakis jó lehet ilyen közegben ismerkedni, kapcsolatokat építeni. A hangulat laza, barátságos volt. Félve léptünk a színpadra, de volt segítségünk, így elsajátíthattuk a kifutón a mozgást, járást, pózolást. Mindemellett a legfontosabb, ami azon a napon százszor is elhangzott, és tényleg, talán mindennek a titka, hogy: Mosolyogj! Ha mosolyogsz és jól érzed magad a színpadon, nyert ügyed van! Igaz, eredményt nem értem el azon a versenyen de a jó hangulatért, barátságokért megérte, és mert csodás ruhákban lehettünk. Sok önbizalmat adott, sikerült legyőzni minden színpadi félelmet, amit a jövőben kamatoztatni tudtam. 2015-ben újból beneveztem, de akkor már két barátnőmet is biztattam a versenyre. Jól tettük, hogy beneveztünk, hiszen az egyik legjobb barátnőm fejére kerülhetett a korona. Sok emberrel megismerkedtem a verseny alatt, akikkel később együtt dolgoztam. Számtalan fotózáson vettem részt, leginkább sminkesként, de modellként is, és erre talán ez a verseny adott elég bátorságot. Volt szerencsém bekerülni a Fási Ádám által szervezett Magyarok Világszépe szépségversenyre is, ahol egy feledhetetlen, de kemény egyhetes táborban vettünk részt, és egyik döntős lány sem távozott üres kézzel. Maga a versenyzés annyi pozitív energiát és önbizalmat adott, hogy tavaly sikeresen megnyitottam a saját szépségszalonomat, az idén pedig a többéves szakmai tapasztalatomnak köszönhetően bátran vállaltam, hogy sminkeljem a lányokat a versenyen, és jó tanácsokkal lássam el őket.

Lányok, hajrá, nevezzetek be, bátorítsátok egymást, barátnőiteket, mert sohasem tudni, kinek a fejére kerül a korona.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége