Tyúkok és sasok

Pesevszki Evelyn

2019. május 14., 16:23

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

A három leggyakrabban emlegetett szó mostanság mindenekelőtt a fasiszta, a siptár és a patriotizmus. Az ezekkel a kifejezésekkel kapcsolatos fogalomzavar általános, úgy a tágabb közvélemény, mint a politikum körében. Amint valaki kifejezi a nemtetszését és megkérdőjelezi a hatalom intézkedéseit, vagy netalán felemeli a hangját – még ha a kommunikáció ezen módjának a legitimitása bizonyos helyzetekben valóban megkérdőjelezendő –, azonnal fasisztaként bélyegzik meg. Ez persze mindig hatékony érv, ha a tömegek meggyőzése és az érzelemgenerálás a cél, hiszen a szerb és a szerbiai nép szívesen idézi fel a fasizmus ellenes dicső küzdelmet – amely szűkebb Szerbia területén mégiscsak inkább a nemzetszocializmus ellenes küzdelem volt, ám a fasizmus és a nemzetszocializmus közötti „lényegtelen” különbség nem sokakat érdekel.

A siptár szó immár több évtizede semmit sem veszített népszerűségéből, napjainkban feltehetőleg továbbra is ugyanolyan gyakran emlegetik Szerbiában, mint például Horvátországban a csetnik szót, ez pedig az esetek többségében mélységesen felháborítja a szerbiai politikumot és a közvéleményt, amely nem győzi hangsúlyozni, hogy „az usztasák sem változnak meg soha”. Erről valamiért mindig a Parádé című film jut eszembe, amely igencsak fényesre sikált tükröt állított a balkáni térség népei elé, rámutatván, hogy akármilyen lelkesen is gyűlölik és gyalázzák egymást, a „buzik” gyűlöletében az egység elszakíthatatlan szálai kötik őket össze, ami megint csak megerősíti, hogy a gyűlölet mindig is malterként tapasztotta össze térségünk népeit. Persze a siptár szónak nem kellene eleve negatív töltetűnek lennie, hiszen az albán, az albán nemzetet jelentő szóból ered, ám a koszovói és a Szerbia egyéb területein élő albánok hozzászoktak ahhoz, hogy ha a szerbiai politikum szájából hangzik el ez a szó, annak igenis negatív üzenete van. Nagyon könnyű a kettős mércék csapdájába esni és tiszteletet, valamint a nyitott kérdések konstruktív és kompromisszumra támaszkodó megoldását elvárni, miközben mi magunk verbálisan gyalázzuk a másik felet.

Az előző két kifejezéssel összefüggésben jelenik meg a köznyelvben a patrióta, azaz a hazafi fogalom. Utóbbi a hivatalos definíció szerint a haza, vagy a nemzet, illetve a nemzetállam szeretetét, tágabb értelemben pedig a hazát alkotó emberek, azaz polgártársaink – elsősorban a velünk ugyanazon nemzetiségű egyének – szeretetét és az egymás jólétének a megteremtéséhez való hozzájárulást jelenti. Az említett kifejezés a múlt század kilencvenes éveiben kezdett mind nagyobb teret hódítani magának úgy a térségben, mint országunkban, az általános fogalomzavarral megfűszerezve. A patriotizmust, amelynek elméletileg a szeretet és az egymásról való gondoskodás mellett nem kellene magában foglalnia a másik gyűlöletét – mert az ugyebár már a sovinizmus kategóriája, ennek meglétét pedig határozottan elutasítja a többség –, aki csak tehette, „sajkájára” tűzte és hirdette a szerb–szerb szolidaritást. A többség a patriotizmust az esetek többségében a szerb nemzet szimbólumainak a hangsúlyozásával vagy viselésével egyenlítette ki, elvakulva a téveszmétől, hogy ha adott esetben hosszú hajat és szakállat növeszt, továbbá pravoszláv keresztet akaszt a nyakába – meg autójának belső visszapillantó tükrére –, otthon pedig kiteszi a falra a családvédő szent ikonját – mert egy másik fogalomzavar okán a patriotizmust kiegyenlítették a vallásossággal –, akkor a szerb nemzet és nemzeti érdek hűséges védelmezőjeként tekintenek rá. Ezek a szimbólumok és a lelkesedést szítani hivatott nemzeti dalok, továbbá szurkolói „dalocskák” jelentek meg, illetve hangzottak el minden mennyiségben az elmúlt hetekben egy borčai „siptár” péksége előtt. A Roma pékség tulajdonosának vétsége az, hogy fivére két évvel ezelőtt Belgrád központjában az úgynevezett Nagy Albánia egyik szimbólumát, a kétfejű sast – ha a szerb államvezetést kérdezzük, akkor a kétfejű tyúkot, hiszen sasmadara csak Szerbiának van – imitálta kezeivel. Noha mindenki saját maga felel a tetteiért, nem beszélve arról, hogy bár Szerbia kellős közepén az erkölcs, vagy a közösség szokásainak okán talán nem illő a Nagy Albánia szimbólumát mutogatni, az törvényellenesnek egyelőre semmi esetre sem minősül, a „siptár” ellen tüntető lelkes tömeg mégsem riadt vissza attól, hogy szellemesnek szánt performance-ok keretében lehetetlenítse el az említett pékség munkáját.

A Belügyminisztérium és annak első embere nem lát semmi kivetnivalót ezekben a megmozdulásokban, sőt a miniszter eseménynek nevezi azokat, elegánsan ignorálván a tényt, hogy az emberi jogok megsértése mellett itt a szabálysértés és némely bűncselekmény elkövetésének a gyanúja is felmerül. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett a legnagyobb kormánypárt egyik másik képviselője is, aki válaszolván az újságírói kérdésre, hogy lát-e bármi kivetnivalót vagy jogsértést abban, hogy egy család hetek óta retteg a félelemtől, kifejtette: „Mindenki szabadon kifejtheti a véleményét. Az, hogy ez másokban milyen érzéseket vált ki, nem törvényes kategória.” Valaki talán tájékoztathatná a képviselő urat, hogy nem, egyáltalán nem mindegy, hogy ki mit érez, és valóban, ez nem törvényes, hanem alkotmányos kategória.

Az említett pékről időközben egy egy évvel ezelőtt készített riportnak köszönhetően kiderült, hogy amióta nyolc éve megnyitotta pékségét, folyamatosan segíti a környéken élő hátrányos helyzetű polgárokat, elsősorban a diákokat, akik közül neki köszönve senki nem marad éhes. Ha a patriotizmus egyik ismérve polgártársaink önzetlen segítése, a borčai „siptár” már bizonyította Szerbia népe iránti szeretetét. Mivel az ellene indított hadjárat során egyelőre senki sem állt elő azzal az értesüléssel, hogy a pék esetleg nem fizette volna be az adót, vagy nem jelentette volna be munkásait, leszögezhetjük, hogy ebből a szempontból is hazafiként tekinthetünk rá, hiszen miként lehetne jó az országnak, ha az adófizető polgárok nem tesznek eleget kötelezettségüknek. Mindemellett a borčai patriótáknak talán azt is érdemes lenne megfontolniuk, hogy aki szereti nemzettársait, az nem viselkedik ekképpen egy olyan nemzet képviselőjével szemben, akinek szülőföldjén nemzettársai nemzeti kisebbséget alkotnak.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége