Sztálinnal Putyin verhetetlen

Sáfrány Attila

2019. május 9., 15:08

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Sztálin támogatottsága az oroszok körében újabb rekordot döntött, a lakosság 70 százaléka pozitívan ítéli meg az „Acélembernek” a Szovjetunió történetében játszott szerepét. A Jurij Levada Független elemzőközpont jelentette meg április közepén az eredményt, ez az intézet már régóta méri a tömeggyilkos diktátor személyének az elfogadottságát Oroszországban. Az általuk végzett közvélemény-kutatások alapján világosan kirajzolódik egy felfelé mutató ív, amely az idén érte el a csúcspontját.

A kommunista időkben még nem végeztek ilyen méréseket, a Hitlert legyőző generalisszimusz teljes elfogadottsági ívét pedig csak ezen adatok ismeretében lehetne pontosan felrajzolni. Legnépszerűbb kétségtelenül a személyi kultusz tombolásának az idején volt, amikor egyfajta világi (kommunista) Messiásként hódoltak előtte nemcsak az oroszok és a Szovjetunió népei: köztük a „szocialista táborba” terelt, elbódított magyarok is. (A kételkedőknek tessék csak korabeli Sztálint dicsőítő magyar irodalmat olvasni!)

Halálakor, 1953-ban az egész Szovjetunió és az egész internacionalista, kommunista világ siratta őt. Az idősebbeknek Josip Broz Tito temetése idejéből még élő emlékei lehetnek arról, hogy milyen hisztérikus jeleneteket produkáló össztársadalmi letaglózottság az, amikor meghal a világi Messiásként imádott nagy forradalmi vezér. Így volt ez Sztálin halálakor is, akinek bebalzsamozott testét, a másik elhunyt, „lánglelkű szellemében mégis örökké élő” világi Megváltó, Vlagyimir Iljics Lenin mellé helyezték, hogy hódolat és zarándoklat helye lehessen Moszkva eme most már Lenin–Sztálin Mauzóleummá „átkeresztelt” egyik leglátogatottabb helye.

(Fotó: Reuters)

Az „Acélember” esetében a fordulat 1956. február 25-én, az SZKP XX. kongresszusán következett be, itt mondta el Hruscsov híres titkos beszédét a sztálini személyi kultuszról. Innentől fogva kezdhetett el esni a generalisszimusz társadalmi támogatottsága, akit ezután már bírálni is lehetett, sőt bűnbakká lehetett kikiáltani a továbbra is hibátlannak tekintett valósággyűlölő eszme, a marxizmus-leninizmus balsikereiért. (Az idősebbeknek ismét ismerősen hangozhatnak „az eszme jó, csak a megvalósítás rossz” vagy a „Lenin a jó vezető volt, Sztálin pedig a rossz” típusú, kommunista társadalommérnökösködést igazoló magyarázatok, amelyek széles körben elterjedtek – erre mifelénk is.)

A desztálinizáció ezután váltakozó lendülettel folyt, Hruscsovnak a romboló következményeket látva – amelyeknek az 1956-os magyarországi forradalom az egyik fejezete volt – rögtön az elején „be kellett fékeznie”, de hamarosan újból „rátaposhatott a gázpedálra”, 1961-ben a XXII. kongresszuson Sztálint már nyíltan a szovjet történelem negatív alakjának nyilvánították. Bebalzsamozott tetemét ezután eltávolították a továbbra is kommunista szentként és világi Messiásként tisztelt Lenin teteme mellől. Hruscsov bukásakor és Brezsnyev hatalomra kerülésekor 1964-ben a desztálinizáció ismét veszített lendületéből, ekkor kerültek hatalmi pozícióba a még Sztálin idejében politikai karriert kezdő fiatal kommunista garnitúra tagjai. Gorbacsovval ismét „felpöröghetett” a desztálinizáció, a peresztrojka fénykorában, 1989-ben a generalisszimuszra pozitívan tekintők aránya csupán 12 százalékos volt.

Innen Oroszországban – ahol a mindenható despoták tiszteletének nagy hagyománya van – úgy látszik, már csak felfelé lehetett továbbmenni. A vörös cár, Sztálin népszerűsége lassan elkezdett felfelé araszolni. A Levada központ mérése szerint az „Acélembert” kedvezően megítélő válaszadók aránya 2006–2009-ben még 39 és 49 százalék között mozgott. Egy hét évvel ezelőtti felmérés már azt mutatta, a megkérdezettek 42 százaléka véli úgy, hogy a világtörténelemre Sztálin gyakorolta a legnagyobb hatást. A tavalyi pedig már arról szólt, hogy az oroszok 52 százaléka úgy gondolta, a kommunista diktátor pozitív, 18 százalék szerint pedig inkább pozitív, mint negatív szerepet játszott a Szovjetunió történetében.

Szabályos lefelé, majd felfelé mutató ív rajzolható fel ezen adatok alapján. Mit jelentsen ez: a desztálinizáció után Oroszország ismét sztálinizálódik?

Szó sincs erről. Az orosz rendszerváltás előtti desztálinizáció a világi Messiását elvesztette kommunista rendszer lassú leépülési folyamata volt. (Észak-Korea kivételével eddig Vezére halála után még mindegyik kommunista rendszer ilyen lassú lépésekben előrehaladva építette le önmagát.)

Sztálin népszerűségének a növekedése az orosz rendszerváltás után nem a kommunista rendszer visszasírásáról, és főként nem annak újjáépüléséről tanúskodik. Sztálin kíméletlen személyisége és erőszakos országátalakító módszerei harmonikusan illeszkednek a másik két nagy orosz birodalomépítő, Rettegett Iván és Nagy Péter uralkodói személyiségéhez. (Az előbbi a Moszkvai Fejedelemséget szervezte kegyetlen módszerekkel bizánci-mongol típusú birodalommá, az utóbbi pedig ezt az újjáélesztett orosz birodalmat tette katonailag versenyképessé a korabeli nyugati nagyhatalmakkal – szintén kíméletlen módszerekkel.) Az oroszok szemében – harmadik nagy orosz birodalomalapítóként – az errefelé már „megszokott” könyörtelenséggel a Hitlert legyőző Sztálin tette teljessé ezt az ötszáz éven át készülő nagy eurázsiai művet azzal, hogy a Szovjetunióvá „átkeresztelt” kommunista orosz birodalmat világhatalommá emelte, amelynek már csak egyetlen vetélytársa maradt az egész földkerekségen.

Ezt a régi hatalmat sírják vissza azok az oroszok, akik körében Sztálin személye ismét egyre népszerűbb: az elveszett régi nagyságot, a világhatalmi szerepet. Ezen kívül legalább még két dolgot vetítenek bele az egykoron világi Messiásként imádott kommunista Vezérbe. Azt az erős embert látják benne, aki a káoszt még csírájában elvágva Rendet tartott az országban és azt a Vezetőt, akinek az uralma alatt „a szegények is jól élhettek”. Az előbbi a diktátor mint rendteremtő utáni ősképi vágyakozás, az utóbbi pedig a kommunista múlt széppé torzított, önbecsapó emlékezete.

E három dolgot, a régi nagyságot, a kaotikus állapotokat erős kézzel megszüntető rendet és a szociális biztonságot, valamint a vagyonelosztáson belüli társadalmi igazságosságot keresik, szeretik és vélik meglátni Sztálinban az őt újra pozitív történelmi személyiségként megélő oroszok. Aki ezt a hármat, de legalább annak a látszatát megadja nekik, azt semmiféle nyugati mesterkedés, színes vagy virágos forradalom nem foszthatja meg politikai hatalmától.

Putyin ezt már réges-rég fölismerte, vélhetően sokkal előbb, még mielőtt a Levada központ Sztálin elfogadottságával kapcsolatos adataiból bárki levonhatta volna ezeket a nyilvánvaló következtetéseket. Hatalomra kerülve először is úrrá lett a jelcini káoszon, amivel erőskezű, rendteremtő vezetőként mutatkozott be az oroszok előtt. Utána volt mersze felvállalni a konfliktust a nyugati hatalmakkal, és újból elkezdte fejleszteni az orosz haderőt, azt a látszatot keltve ezzel, hogy a mai Oroszország az egykori világhatalmi szerepet játszó Szovjetunió méltó utódja lehet. Az életszínvonal emelése terén sem volt teljesen eredménytelen, mégis itt maradt a legtöbb tennivalója. A növekvő szociális elégedetlenség az egyetlen, egyelőre még félig-meddig nyitott várkapu, ahol Kremlbeli hatalmát veszély fenyegetheti.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége