Szent György havi naplójegyzetek

Lakadalmazna az ördög

Péter László

2019. május 2., 11:12

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

14.

Hiszëm, ha látom!

„Még akkor ës előfordult, hogy a vén patást valahogy előkerítëtték, s jól elagyabugyálták. De ő mëg ës érdemëlte azokot a verésëkët. Utójára, amikor csúfságolt, a faluba béhozta azt a sok kutyát, hogy majd eladja… De akkor! Mivel mán úgyës sánta vót, leginkább a fejin csépëlték.”
Hiszëm, ha látom!
Látom én, de nem hiszëm el!
Elhiszëm, de fël nem foghatom!
E három kétkedő mondat jellemezte az Al-Dunára telepedők gondolkodását. Akkor mondták ki mindet egyszerre, amikor kutyát vártak, de s meghallották Tárcsó felől a sok csaholó, szűkölő ebet.

Pétër László: Kutyás rajz

Pétër László: Kutyás rajz

 

Amikor a négyezer telepes végre az Al-Duna öblözeteibe, kanyarulataiba cseppent, ráébredett, hogy a kesergőik mily való igazak voltak! Lovaikat, szekereiket áldozták fel, csak hogy a betevő falatot megkeressék. Ám gyorsan kikoptak mindenből, mit magukkal hoztak, mert duplán, triplán dolgoztak, hogy életben maradhassanak… Mert a mocsári lecsapolások mellett hiába kaptak ők termőterületnek nem nevezhető gatyaszárparcellákat is. Előbb is csak keveset, mit az első évben be nem vethettek, mert az csupa betöretlen parcella volt. S csak évre rá kapták hozzájuk a hat–tíz holdakat, mik nagyon nagy jóindulattal ugarolható állapotban voltak: s mit a kormány előre megígért nekik. De ezek is javarészt még betöretlen parcellák voltak. Ez a harc a megélhetésükért iszonytatóbb munka volt a moldvai bojérek végeláthatatlan birtokain megművelt termőföldjeinél!

S ugyan igaz, hogy ekkor már csak a nagy gyermekáldás gazdagította őket. Bár az is igaz, hogy őket az azzal párban járó nincstelenség, az ínség s az őket, szerencsétleneket tizedelő mocsárláz, váltóláz és vízkór igencsak megkínozta. Akkortájt újra csak törhették a fejüket: van-e kiút ebből a helyzetükből, s hát most ugyan merre, hová? Örömükben vagy épp bánatukban még jobban elkezdtek inni. S megint csak a pálinka lett a védőitaluk. A putrik közé felhúzott kiskocsma egykettőre kivirágzott… Falunak még nyoma sem volt, csak nyomorúságos pocoklakások, földbe ásott odúk vagy szárnyékos kunyhók, hogy éjjelente meg ne fagyjanak, mind egy kupacban s nagy összevisszaságban. Hertelenden a székelyek eleinte visszautasították a már megépült kincstári házakat is, inkább költöztek a széjjekre, az erdősáv mellé, hogy némiképp az Bukovinára emlékeztesse őket! Templomot, iskolát még csak a szomszédos, a telepeseket megvető, idegennek tartó népek birtokoltak, de ők nemigen mertek bemenni még közéjük. Akkor még a tót s a sváb egyként mondta rájuk: „Rongyos, retkes telepesek, viselkedni s beszélni se tudnak rendesen! S náluknál még a szerb is különbül beszél magyarul!”

Sok vesződés volt velük, békétlenség, veszekedés s verekedés, amennyi csak kell! A székelyek puliszkán nőtt csökönyös, büszke emberek voltak, a sértésre, sérelemre egyből bicskát rántottak! De mivel nem szoktak az efféle munkához, meg kellett őket törni, rábírni őket a kulimunkára, összebékíteni az új környezetükkel. Mert együtt kellett dolgozniuk másfajta ide vándorolt népekkel, palócokkal, németekkel, paltyánokkal, szlovákokkal. S na: – Trăiască! Kevés román is volt közöttük, nem változott hát jobbra a helyzetük, mint volt Bukovinában! Végül új házhelyeket s parcellákat jelöltek ki nekik, hogy boldoguljanak. Így lett a magyar utca Hertelendyfalván. A mocsaras területen pedig szinte puszta kézzel irtották a füzest, aratták le a végeláthatatlan nádast, s töltötték fel a semlyéket, mocsarat kubikolt agyagos földdel. Meg kellett zabolázni a Dunát, megtörni és karéjba zárni. De hogy a kulimunka mellett ne haljanak éhen, mást, napszámosságot s még fuvarosmunkát is vállaltak. A szekerezés kapóra jött, mert annak fortélyait igen jól ismerték. De az alaposan próbára tette a gyenge felszereltségüket. Nem voltak restek, s írtak többen is haza Bukovinába.

Első kérés:

Most én szólok, Apalon, hëzzád, ëcsém, Bálint! Tudósitlak, hogy mü mëgvagyunk, csak az uram, Jóska fogyatkozott mëg az egészségibe. Me a nagy vesződésibe, küszködésibe, a Dunánál kiizzadtan levëtte magáról a mejjesit, mit a víz magával ragadott s elvitte… Hanem, emég nem lëtt volna baj. De szëgén tüdőre mëgfázott. Mast mán erőst féltëm. Ha tudol, mënj el Luka Marczival a paphoz, ha van otthon, s Jóska kërësztlevelit okvest vëdd ki, me këllhet… De mikor jössz, hozjál neki ëgy új mejjest ës, ajan csángófélét, mi fiatal birkából lëgyën, s hosszabb lëgyën, mint a régi vólt. Mast nincsen ës kedvem viccëlődni, mint múltkór, s bérekesztëm soraimot. De csakës mëgeresztëm, hogy ajan mejjest hozjál, melybe szép nagy tetük lëgyënek… Na, őköt, kedves ëcsém, mégse hozjad magadval, me itt ës igën sok van belőllik…
Második kérés:

Këntëket, Ëmre sógor, szivessën látnánk itt a hërtelendi kubikgödröknél, de rögvest hëzzatëszëm, hogy az egész családnak nem lënne valami ínyire. Mü még elég szűkössen vagyunk, mast ástam mëg másoccor a fődkunyhó alapját ës, me az elsőből a minap kiöntött a víz. De mast az új tőtés ódalánál jutott nekünk ës hely, mit biztonságosnak mondanak. De sógor, ha tudnál elébbecske jőni, s hozj nekëm legalább két jó kutyát ës. Fontos lënne, me ittend, Magyarországon nincs kutya! Jól mëgfizetëm! Varga Jóska (nem Minya vagy Cuk, hanem Durubec!) s Győrfi Jóska (nem Csócsa, nem Nyika, hanem Döccs!) ës erőst szépën kérnének: ha valaki még jő veled, hozzatok nekik ës. Ha jól ësszeszámolom, kutyából vaj tizenkettő-tizënöt elkelne mast azonnal… S ha hoztok, lehet többet ës, me erőst jó ára van! Akikët én üsmerëk, mán mind kikoptak belőlik, alig várik, hogy valaki hozjon. S mind jól mëgfizetnék, darabjáétt 10-12 forintot ës adnának…

Amikor e levelek Andrásra megérkeztek, ördög csak meresztgette a szemét. Azt nem értette, hogy Kurkó Ferenc, ki a hertelendiek leveleit addig rendre szépen és érthetően megfogalmazta volt, megbolondult-e, vagy csak viccel? De akárhogy forgatta a leveleket, józan írásnak találta őket. Fellángolt benne a gondolat, hogy most ő csinál jó üzletet megint! S igen hamar összeterelte-fogdosta a falu s környéke csavargó kutyáit. Volt, hogy a szebbekért fizetett is pár garast, csak hogy ne kelljen bicegőn/sántán futkorásznia utánuk. Összeszedett ekképpen vagy húsz kutyát, a vállára vett egy fél zsák málét, hogy az úton etesse is őket valamivel, s mielőtt még Ëmre sógor észbe kapott volna, ő elsőként: uzsgyi, neki a határnak. Fel a sok kutyával Magyarországra!

S mi lett mindnek a vége? Csúfság. Mert hogy is merészelte? Sértve vette magát az a pár telepes, Varga Durubec Jóska, Győrfi Döccs Jóska, s mit tudom én, kik még… azok, kik kutyát rendeltek. Jól elagyabugyálták a szegény ördögöt megint, s az ebek is szerteszét futottak.

A székelyek ugyanis nem az ebjószágot mondták kutyának! Az ő kutyájuk a fuvarosszekér kereke mellett futó fékezőhenger volt, amely nem engedte, hogy a szekér visszaguruljon a lejtőn! Mert ha ez elkopott, kár volt bármilyen terüvel bármekkora fuvart tenni…

kutya: hetedik jelentése A magyar nyelv történeti-etimológiai szótárában kerékkötő saru


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége