2024. április 20., szombat

Képmutató aggódás a sajtószabadságért

Az N1 nemzetközi szervezetek segítségét kéri a folyamatos nyomásgyakorlás miatt

Az N1 Televízió tulajdonosa, a luxemburgi bejegyzésű Adria News 130 nemzetközi médiaegyesület, civil szervezet és európai uniós intézmény segítségét kérte levélben az N1 újságíróit érő támadások miatt Szerbiában. A médiaház újságírói ellen valóságos kampányt folytatnak, egyebek mellett állami tisztségviselők, valamint a hatalmi koalíció tisztségviselői, emelik ki.

Amióta 2014-ben megkezdte a műsorsugárzást, az N1 újságírói folyamatos nyomásgyakorlásnak, megbélyegzésnek és megfélemlítésnek vannak kitéve, áll a levélben, amelyben rámutatnak, hogy Szerbiában szerbellenességgel és kormányellenességgel vádolják a médiaházat.

– Habár a szavak szintjén a szerbiai államvezetés a sajtószabadságot támogatja és népszerűsíti, a valóságban mindent megtesz azért, hogy ellehetetlenítse azt. Ennek a képmutatásnak a legékesebb bizonyítéka a belügyminiszter, aki egyik nap még azt mondta, hogy a szerbiai sajtó szabad, majd nem sokkal később a CIA televíziójának nevezte az N1-et. A médiaházra gyakorolt nyomás csak rosszabbodott amióta az N1 tudósít a hatalomellenes tüntetésekről. Azt követően, hogy újságíróink percről percre tudósítottak a Szerbiai Rádió és Televízió épületébe való erőszakos behatolásról, egymást követték a fenyegetések. Sajnos nem tudni, hogy ilyen fenyegetéseket követően mi történhet. Szerbia az az ország, ahol történtek újságíró-gyilkosságok, amelyeket soha senki nem göngyölített fel – fogalmaznak a levélben, amelyben arra kérik a címzetteket, hogy lehetőségeikhez mérten járjanak közbe az ügyben.