2021. november 29., hétfő

„Tavaly még indított bennünket, és most már nem vár!”

Bödő Sándor-emlékséta

A magyarkanizsai Természetjáró Egyesület már idestova nyolc éve, hogy az év második napján elgyalogol hol az aszfalton, hol a töltésen Magyarkanizsáról Martonosra.

Idén negyvenhárman vállalkoztak a kimerítő útra
Idén negyvenhárman vállalkoztak a kimerítő útra

A mintegy 17 kilométeres távot a nagybetűs újságíró, Bödő Sándor sem volt rest megtenni az utóbbi években. Rendszerint erről az eseményről írt először az adott évben, oly nagy szeretettel, hogy szinte átsütött a tévés összefoglalóból, de az újságokba és internetes portálra szánt cikkeiből is, hogy szerette ezt a megmozdulást. Hatvanon túl is végiggyalogolta a nem kis erőfeszítést igénylő távot. Legendásan szeretett sétálni, biciklizni sosem láttuk, annál inkább naponta többször is össze lehetett vele futni az utcán, ahogy épp az irodájába tartott dolgozni, vagy az unokákért az oviba, egy-egy eseményre vagy éppen a habos kapucsínóját szürcsölni.

Az idei gyalogtúra azonban fájó módon abban különbözött az eddigiektől, hogy ő már nem bandukolt a többiek között, nem bandukolhatott, mert már fél éve nincs közöttünk, de a lényét folyamatosan itt érezzük. Ezért is nevezték el a természetjárók az idei gyalogtúrájukat Bödő Sándor-emléksétának. Talán mindennél többet mond az, hogy nem hervadó kórókkal díszítjük nyughelyét, hanem ahogy ő élt, vidáman, felidézve a vele megélt közös élményeket, sétáltunk végig az erős szélben egészen Martonosig, ahol megpihenve a Ponty Horgászegyesület klubhelyiségében teával, forralt borral és zsíros kenyérrel feltöltődve indultunk vissza a nagyjából kétórás útra. Huszta Erzsébet, az egyesület elnöke elmesélte, hogy annak idején azért pattant ki a fejükből az ötlet, mert a Martonoson élő testvére megígérte, ha átgyalogolnak Martonosra, kakaspörkölttel vendégeli meg őket. Akkor hatan szedték össze erejüket, de volt olyan év, mikor hatvanan sétáltak, idén pedig negyvenhárman vállalkoztak a kimerítő útra, mely alatt a szél jól kifújta a gondolatokat és az előző napokban összegyűjtött fáradalmakat, ahelyett jóleső izomlázzal és újult erővel töltötte fel a résztvevőket.

– Bödő Sándor többször is elkísért minket az úton, indított bennünket. Többször végiggyalogolta velünk a távot, végigbeszélgette az utat velünk. Tavaly még indított bennünket, és most már nem vár!

Abban egyetértettünk, hogy ő sem szerette volna, ha szomorkodunk, hanem jóleső érzéssel gondolunk rá, lágy mosollyal.

Az emlékét őrizzük, gondolatban ott volt velünk, épp csak a poénjai nem hangzottak el, de amikor a hátszél meglendített bennünket, eszünkbe is jutott, megsegít minket az úton. Sanyi bácsi, köztünk voltál!