2026. június 11., csütörtök

Fokozott óvatosságra int a belügyminisztérium: Szigorúan tilos a szabadtéri égetés

A Belügyminisztérium (MUP) Rendkívüli Helyzetek Osztálya arra szólította fel a polgárokat, hogy felelősségteljesen járjanak el, tartsák be a jogszabályokat, és fokozott körültekintéssel használjanak nyílt lángot. Továbbá arra kérik a lakosságot, hogy tűz észlelése esetén haladéktalanul értesítsék a tűzoltó-mentő egységeket a 193-as telefonszámon – közli a Beta.

A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a tűzvédelmi törvény és a jogszabályok tiltják a fű és az aljnövényzet égetését, a tarlómaradványok felgyújtását, a hulladékégetést, valamint a tűzrakást erdőben és az erdősávtól számított 200 méteres körzetben.

A szabályok megszegése pénzbírságot von maga után. A törvény rendelkezéseit megsértő magánszemélyek 10 000 és 50 000 dinár közötti bírságra számíthatnak, míg a jogi személyeket 300 000 és 1 millió dinár közötti pénzbüntetéssel sújthatják.

Az illetékes osztály közölte, hogy a következő időszakban fokozza a terepi ellenőrzéseket és a felügyeletet annak érdekében, hogy felkutassa és felelősségre vonja azokat, akik nem tartják be az előírásokat. A hatóság célja a szabadtéri tüzek számának csökkentése és a lakosság biztonságának növelése.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A szabályok megszegése pénzbírságot von maga után, a következő időszakban fokozzák a terepi ellenőrzéseket (Fotó: Pixabay.com)