2024. április 18., csütörtök

Ezer esztendő

Mesemondó verseny volt Oromhegyesen

A hétvégén tartották meg Oromhegyesen az Ezer esztendő mesemondó versenyt, amelyet Magyarkanizsa Község Pedagógusegyesülete hirdetett meg, immár tizenharmadik alkalommal.

A szemle helyszíne az oromhegyesi Arany János Általános Iskola volt. A rendezvényt az intézmény tanulói – Erdélyi Kamilla, Hubai Enikő, Vajda Blanka és Újházi Zsóka – rövid zenés-irodalmi összeállítással nyitották meg. Az irodalmi és rajzpályázat témája egy adott népmese illusztrálása, elmesélése, leírása, majd előadása volt, korcsoporttól függően.

Vajda Attila, a pedagógusegyesület elnöke üdvözölte a versenyzőket, valamint a jelen lévő pedagógusokat, majd elmondta, a verseny megvalósulását az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyarkanizsa önkormányzata által kiírt pályázatok tették lehetővé. Kiemelte, külön öröm a szervezők számára, hogy a rendezvény minden évben népes, és az idén is mintegy hetven tanuló nevezett be a vetélkedőre.

A zsűri csoportonként három tanulót emelt ki a szemle legjobbjaiként. Minden versenyző oklevelet kapott, a kiemeltek pedig könyvjutalomban részesültek.

Az óvodások közül Sándor Tamás (Tóthfalu), Kávai Kiara (Orom), Erdélyi Tibor (Oromhegyes), Szalma Regina (Horgos) és Piontek Edina (Adorján) munkái érdemeltek jutalmat. Az első osztályosok közül Hugyec Adrienn és Ördög Viktória (Magyarkanizsa), valamint Lékó Balázs Zétény (Oromhegyes) teljesítménye bizonyult a legjobbnak. A második osztályosok kategóriájában legügyesebb mesemondók: Rekecki Jázmin, Holló Lara (Magyarkanizsa), valamint Bohata Bence (Horgos). A harmadik osztályosok megmérettetésében a következő tanulókat díjazta a zsűri: Rekovics Regő (Felsőhegy), Jakus Maja, Bata Flóra (Magyarkanizsa). A negyedikesek közül legjobbnak bizonyult: Erdélyi Bálint (Oromhegyes), Jovanović Igor (Felsőhegy), Sándor Heidi (Orom), az ötödikben pedig Baracskai Krisztina (Magyarkanizsa), Döme Brigitta (Oromhegyes) és Torma Varga Laura (Orom).