Kezdjük az elején: mit is értünk munkaszokás alatt? A Magyar néprajzi lexikon szerint „minden szokás, amely a munka elvégzésének tradicionálisan kötött módjaihoz kapcsolódik”. Én azt mondanám, hogy rendszeres munkavégzés, amely állandóan jelen van az életünkben. Tudjuk, hogy a munkát el kell végezni, nem hárítjuk el, a kötelességünknek érezzük.
A gyerekeket már kiskorukban hozzá kell szoktatni a munkához. Bevonni őket, eleinte játékosan, kedvet csinálni nekik, hogy öröm legyen. Közösen munkálkodni, számukra az az élmény, hiszen együtt lehetnek velünk. Eleinte észre sem veszik, hogy dolgoznak, mert nem esik nehezükre. Fokozatosan kell terhelni őket, munkabírásuk, koruk szerint. Később arra szoktatni őket, hogy megtegyék akkor is, ha nincs mindig kedvük hozzá. Ez azért fontos, hogy megértessük velük: ha azt szeretnénk, hogy körülöttünk rendben legyenek a dolgok, akkor bizonyos tevékenységeket el kell végeznünk. Ilyen például a tanulás is.
Az iskola arra való, hogy a tanulók a körülöttünk levő világ tudásából minél többet magukba szívjanak, hogy mikorra felnőnek, annál jobban eligazodjanak a dolgok között. Mondhatnánk úgy is, hogy tudásbeli felkészülés a felnőttkorra. Az iskolarendszer fejlettségétől függ, hogy a diákok mennyire fogadják azt el, mennyire van kedvük tanulni. Függ ez persze a tanártól is, s nem kevésbé a szülőtől, aki vagy elültette bennük a munkaszokás csíráját, vagy nem. Azok a gyerekek, akiknek nincs munkaszokásuk, nincs rendszer az életükben, nem is lesznek jó tanulók. Akik nem jól tanulnak, azok, mondjuk ki őszintén, butábbak maradnak. A szerényebb képességű gyerekek már lemaradnak a jobb iskolákról, a jobb munkahelyekről, s a társadalom peremére csúszhatnak. Ez persze nem mindig van így, de az esetek többségében mindenképpen. Ezért érdemes végiggondolni, hogy mennyit foglalkozunk a gyerekeinkkel. A befektetett idő mindenképpen megtérül egyszer.
Mostanában sok szó esik arról, hogy túlterheltek a gyerekek. Legalábbis egy részük. Sok a különóra, sport, zeneiskola. A szülők néha átesnek a ló másik oldalára, s gyermekük minden képességét fejleszteni szeretnék iskolán kívül is. Megsokasodnak a munkafeladatok, s ha működik a munkaszokás, akkor semmire nem marad idejük. Aztán az történik, hogy örökké fáradtak, kevés a szabadidejük, jószerével nincs gyermekkoruk. Pedig az önfeledt játék, pihenés nagyon fontos. Sokan nem is tudják, hogy gyermekkorunk élményeiből töltekezünk egész életünkben. Ez pedig jól jön felnőttkorunkban.
Visszatérve a munkaszokásra, azt még nem árt hangsúlyozni, hogy kell az odafigyelés. Néha csak annyi, hogy megkérdezzük, minden leckét megírt, megtanult-e, kell-e segítség, esetleg kikérdezzük, beszélgetünk a tananyagról. Segítünk, ha nem megy. Mivel felsőben tanítok, tudom, hogy őket még szemmel kell tartani. A hirtelen változás, a sok tanár, az önállóság, a megnövekedett felelősség, a sok lecke… s közben elcsúszhat a tanuló. Ha képben vagyunk, segíthetünk, hogy tudja tartani a szintjét.
A munkaszokás pedig úgy alakul ki, hogy a szülő, nagyszülő, sokszor az óvónő, tanítónő is a rendszeres tevékenységre készteti a gyermeket, aki megszokja, hogy ezt meg azt mindig meg kell csinálni. Csak arra tudom biztatni a szülőket, hogy óriási türelemmel, bizalommal tegyék a dolgukat, nem lesz a kicsiknek semmi bajuk, ha befogják a házimunkába, elküldik a boltba. Sőt! Később sem esik majd nehezükre a dolog, mert ebben nőnek fel. S ha olyasmit is meg akarnak csinálni, amit még nem bírnak el, ne lökjük el, mert akkor legközelebb nem biztos, hogy kérni fogják, amikor meg már jó lenne, ha kisegítenének bennünket.
Szoktassuk hát rendszeres munkára gyermekeinket, azzal csak jót teszünk nekik. Manapság divatos elkényeztetni őket, mondván, hogy jobb életük legyen, mint a szüleiknek, nagyszüleiknek. Pedig éppen akkor lesz jobb az életük, ha nem félnek a dologtól, ha képesek uralni a helyzetet, s a végén elégedettséggel tölti el őket, hogy valamivel megbirkóztak, valamit létrehoztak, megtanultak, kitaláltak, netán feltaláltak. A munkaszokás csak előreviheti az embert. A jövőjébe, a maga által kialakított életébe. Hogy a munka jóleső legyen. Mert az lehet.
