KALANDOZÁSOK GÖRÖGORSZÁG LEGZÖLDEBB SZIGETÉN (6.)

Kőhajításnyira Albániától

Segítőkészség, életvidámság és vendégszeretet

Diósi Árpád

2018. november 1., 19:10

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Tudtuk jól, hogy tíz nap alatt lehetetlen bejárni a szigetet, a teljes szigetet, így a legfontosabb kirándulóhelyeket és látnivalókat vettük csak célba. Úgy döntöttünk, hogy a sziget déli részét kihagyjuk, egyrészt nincs sok látnivaló, másrészt a helyieknek sincs jó véleményük róla. A baj ugyanis az, hogy oda a fiatal angol turisták járnak. Nekik pedig csak két dolog kell: medence és bár. Több helybéli panaszkodott arra, hogy arrafelé délután már a görögökön kívül nincs józan ember. Egyébként is Korfun az angol turisták miatt szinte minden apartmantulajdonos medenceásásba kezdett.

Nem a hajó gyulladt ki, csak a kapitány kezdett el grillezni (Diósi Árpád felvétele)

Nem a hajó gyulladt ki, csak a kapitány kezdett el grillezni (Diósi Árpád felvétele)

Sztavrosz, az első tiszt és Szpirosz, a hajó kapitánya (a kép közepén) megmutatja, hogy táncolnak a görögök (Diósi Árpád felvétele)

Sztavrosz, az első tiszt és Szpirosz, a hajó kapitánya (a kép közepén) megmutatja, hogy táncolnak a görögök (Diósi Árpád felvétele)

Következő utunk a sziget északkeleti partjára vezetett, újra hajóval. Az előző utunk – bár csodaszép helyre kalauzoltak el bennünket – egyetlenegy hibája miatt hagyott bennünk keserű szájízt, az pedig a tömegturizmus volt. A mostani kirándulást azonban az utazási iroda képviselője szervezte, és amikor megjegyezte, hogy a hajó Dassiából indul – ahol nincs hajókikötő, csupán egy nagy stég –, már szélesebb mosollyal indultunk útnak, hiszen nem egy nagy tömegeket kiszolgáló hajóról és cégről van szó. Amikor reggel megpillantottuk a kalózvitorlásokat imitáló egykori halászbárkát, beigazolódott a sejtésünk. Az ár most is 25 euró volt, de ezért az összegért annyit ihattunk a kapitány házi borából, amennyit akartunk, és még kiadós ebéd is járt hozzá. A fedélzetre lépve barátságosan köszöntöttek mindenkit, Szpirosz (tényleg lépten-nyomon belebotlani ebbe a névbe) pedig a maga és Sztavrosz, az első tisztje nevében mindenkit szeretettel üdvözölt. Csak fél óra múlva esett le a tantusz, hogy Sztavrosz nem más mint a 10 éves korú kisfia, aki vagy a vendégeket szórakoztatta, vagy kormányozta a kis hajót, vagy csak önfeledten táncolt a turistákkal együtt. A szigeten egyébként lépten-nyomon látni, hogy a kisebb családi vendéglőkben a gyerekek is bedolgoznak – kitanulják a szakmát. Így öröklődik apáról fiúra a vállalkozás. Ez fontos is, hiszen Korfun a lakosok zöme a turizmusból él – szinte nincs olyan szigetlakó, akinek ne lenne ingatlana és autója, s bár nem élnek fényűzően – ezt a sok lelakott házból is látni –, mégis életvidámak. Amint vége az idénynek, jön az olajbogyó szezonja, november környékén gyűjtik össze az olajligetek között kifeszített hálókból. Egyébként Korfu lakosairól az a hír járja, hogy lusta, ráérős emberek, de ezt a turistaszezonban nem látni. Télen már biztosan így van, hiszen akkor csak olajbogyó és eső van a szigeten. A tehetősebbek ilyenkor mennek pihenni.

Nem cápa, delfin (Diósi Árpád felvétele)

Nem cápa, delfin (Diósi Árpád felvétele)

Túloldalt már Albánia partjait mossa a tenger (Diósi Árpád felvétele)

Túloldalt már Albánia partjait mossa a tenger (Diósi Árpád felvétele)

A pici kőviskó egy kápolna (Diósi Árpád felvétele)

A pici kőviskó egy kápolna (Diósi Árpád felvétele)

Ahogy kihajóztunk, kellemes meglepetés ért bennünket: egy delfincsoporttal találkoztunk. Maga a hajóút nem tartogatott annyira különleges látnivalókat, mint az előző napi, de annál nagyobb élvezetet ígért. Első megállónk egy türkizkék öblöcske volt, csodaszép tiszta vízzel. A sziklában egy kicsinyke barlang volt, két kijárattal. A barlangba derékig érő vízben gázolva lehetett bemenni, kifelá pedig csak víz alatt, már aki ki mert úszni a hullámzó vízben. Persze a hajó legénységének szakszerű felügyelete mellett. Megtekintettük az északkeleti partokat, megálltunk strandolni Barbati üdülővárosban, a tengerről megcsodáltuk a pár nappal korábban bicajjal megjárt Pantokrator csúcsot, és olyan közel kerültünk Albánia partjaihoz, hogy akár egy kavicsot is áthajíthattunk volna hozzájuk. Ebédidőben egy, csak a tengerről megközelíthető, fehér kavicsos strandon álltunk meg. Amíg a hajó kapitánya a bárka tetején lévő grillezőlapon megsütötte a grillkolbász szuvlakit, addig a legénység előkészítette a salátát és a rizottót, mi pedig strandolhattunk. Ami igazán megfogott a hajótúrán, az a kapitány szíve volt. Kiállt a fiával táncolni, folyton szórakoztatta a vendégeket. Mondhatnánk persze, hogy a pénzért teszi, de látszott rajta, hogy a közvetlenséget nem játssza meg. Élvezte, amit csinál, és szépen is öregedett bele. Tele volt életkedvvel, közvetlenséggel és barátsággal.

Ezt az életvidámságot és közvetlenséget éreztem a szigetlakókon szinte mindenütt. Szívesen szóba elegyednek bárkivel, szívélyesek, segítőkészek és vendégszeretők voltak. A bicajkölcsönző térképet adott, és bejelölte a látnivalókat, sőt úgy odaadta a bringákat, hogy másnap reggel is visszavihettük, és ennek érdekében korábban nyitott ki. Ha a boltban valamit nem találtunk meg, megmagyarázták, hol van, az érdeklődésük valódi volt, és nyíltan beszéltek magukról is. Lopni nem lopnak – több helyen láttam a rostoklásban félig szétrohadt robogókat, amiket itthon két nap alatt meglovasítottak volna –, a lakás zárása náluk sokáig ismeretlen volt, de mivel az utóbbi időben különféle külföldi, többnyire bolgár maffiabandák is megfordulnak itt, már elővigyázatosabbak. Tíz nap alatt mindössze kétszer láttunk rendőrt. Az egyedüli negatívum a lazaságukból fakad, néha trehánynak tűnnek, ami leginkább a szemét halmozódásában érhető tetten. Igaz, a szigetről heti egy alkalommal szállítják el a szemetet – óriási gondot jelent a hulladék tárolása –, hát lehetetlen nem belefutni az utcán gyülemlő zsákokba. Szemetelni viszont szemmel láthatóan a turisták szoktak. Sok háznak nincs tetője, és így befejezetlennek, rendezetlennek tűnik, de mint kiderült, ez az adózás miatt van – Görögországban nemrég vezették be az ingatlanadót, ami ki is ütötte náluk a biztosítékot –, a tető nélküli ház ugyanis befejezetlennek minősül, és nem kell adózni utána. A bűnözés legelterjedtebb formája a szándékos gyújtogatás, mert a leégett területnek kisebb az értéke, és építkezéskor nem kell rá adózni.

A következő részben meglátogatjuk a Császár Trónját, strandolunk Paleokasztricában, és Szidariban átússzuk a szerelmesek csatornáját.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége