2024. március 28., csütörtök
TOPOLYAI NAPOK 2018

A Grimm-Busz Színház újra Topolyán

Csütörtökön Ajvár Bajvívó Karaván a Felvonulási téren

A Juhász Erzsébet Könyvtár mögötti téren ma a szegedi Grimm-Busz Színház a Piroska és a farkas című színházi előadását mutatja be 16 órától. Az előadás a Topolyai Napok 2018 rendezvénysorozat keretein belül valósul meg és ingyenes a részvétel! 

Az előadás készítői a történetről a következőket árulták el: „Ez a farkas, aki a mi erdőnkben él, egyáltalán nem gonosz, hanem nagyon is kedves és jószívű.” Hogyan kerekedik ki mégis a klasszikus történet? A megoldást a gonosz Besamell márki felbukkanása jelenti, aki fogságba ejti az állatokat, s farkasunkat is megkötözi. Piroska kiszabadítja a farkast, de az agyafúrt Besamell csellel elvarázsolja, és megparancsolja neki, hogy zárja a pincébe Nagymamát, majd Piroskát is. A varázslatot csak egyféleképpen lehet megtörni, de azt a márki nem árulja el hogyan. Hőseink a gyerekek segítségével felismerik, hogy a szeretet minden gonoszságot legyőz.” Az előadást rossz idő esetén a színházteremben tartják meg.

Szeptember 11-étől Topolya Község Múzeumában kreatív írás-olvasás témában háromnapos műhelymunkára kerül sor, melynek koordinátora Dunja Pešut. Szeptember 11-e és 13-a között délelőtt 10-től 18 óráig várják az érdeklődőket.

A városnapi rendezvények sorában csütörtökön 11 és 20 óra között Topolyára érkezik az Ajvár Bajvívó Karaván, és idén is megmérettetnek a község ajvárkészítői. A Felvonulási téren zajlik majd a nagyszabású ajvárfőzés. A karaván az elmúlt években több mint 100 városban járt, mintegy kilencezren 17 000 üveg ajvárt készítettek. Az idei karaván augusztusban Belgrádból indult, és október közepéig több mint 30 szerbiai városban szervezik majd meg a versenyszerű ajvárfőzést. A győzteseke mindenhonnan a döntőbe jutnak, ahol értékes díjak várnak a legjobb szakácsokra.

A Topolyai Napok keretében csütörtökön zárul a kreatív írás-olvasás műhelymunka, valamint 19 órakor megtartják a topolyai Helyi Közösség Tanácsának díszülését a Vásártéri otthonban.