Ritka az a pillanat, amikor egy katona megköszöni a polgári lakosság háborúban tett erőfeszítéseit. 170 évvel ezelőtt azonban épp egy ilyen esetre került sor városunkban az 1848/49-es forradalom és szabadságharc idején.
Bechtold Fülöp altábornagy, miután 1848. július 14-én sikertelenül ostromolta meg a szerbek szenttamási földsáncait, úgy döntött, még egyszer megkísérli a helyiség bevételét. Augusztusban az újabb hadműveletek megkezdése előtt nagy csapatösszevonásokra került sor a Délvidéken. Nemzetőrök ezrei indultak meg Magyarország különböző részeiről a Bács vármegyei táborok felé. Ennek következtében a hónap első felében folyamatosan kisebb-nagyobb csapatok vonultak át Szabadkán. Augusztus 6-án Komárom és Győr vármegye ezerhatszáz fős őrserege érkezett Bajáról és vonult tovább Óbecsére. A város szállításukra háromszázhatvan kocsit állított elő. Augusztus 10-én ezerötszáz hevesi nemzetőr vonult át Szegedről a verbászi táborba. Az ő részükre háromszáz kocsit kellett biztosítania a városnak Topolyáig. Augusztus 11-én és 12-én Jankovác felől négyezer gyalogos nemzetőr érkezett Pest vármegyéből gróf Károlyi István őrnagy vezetése alatt. Ők néhány napi pihenő után vonultak el Topolyán át a verbászi és feketehegyi táborba. Ekkora sereg elszállítására kétszer kellett ötszázötven kocsit beszereznie a városnak. A sűrű csapatmozgások megviselték a város gazdaságát. Erről így ír Iványi István Szabadka szabad királyi város története című munkájában:
„A sok katonaszállítással, élelmezéssel, őrléssel stb. annyira igénybe volt véve a város összes lakossága, hogy az aratásra sem értek reá; a kocsik majdnem mind el voltak foglalva, a város folyton változó táborhoz hasonlított.”
Ezt az áldozatvállalást azonban a pesti nemzetőrök parancsnoka nem felejtette el megköszönni városunknak, aki a következő levelet írta Szabadka polgárainak, amelyet megtalálhatunk Iványi városmonográfiájában:
„Szabad Királyi Szabadka Város lelkes lakosságához! Legkedvesebb kötelességemnek tartom köszönetet mondani Szabadka város nemeslelkü lakosságának azon ritka szivességért s lélekemelő lelkesedésért, melylyel a hálátlan hazaárulók ellen harczszomjasan megindult, s e városon keresztül vonuló pestmegyei nagyszámu nemzetőrséget fogadá; mit nem ama hazaszerte hires bácskai vendégszeretetnek tulajdonitunk egyedül, hanem inkább a magasztos honszerelemnek, melyről Szabadkának hő lelkü fiai, kik a futaki csatában már néhány hét előtt vérükkel pecsételték polgári hűségüket, hazánk szent ügye iránt lelkesülvén.
Szabadkaiak! Végtelenül jól esett nekünk várostokban, mely a gaz lázongók fészkének közelében annyi különböző népfajok daczára is mindig példaképe volt a tiszta hazafiságnak, ily baráti szeretettel találkozni; testvéri fogadtatást nyerénk körötökben és mi, ha élni enged Isten, rövid nap alatt a hon szent harczában testvérekül fogunk érettetek a közel ellenségtől fenyegetett szép várostok megmentéseért harczolni, talizmánul vivén magunkkal a meggyőződést, hogy ily népnek, melyben annyi a jó iránti lelkesedés, annyi a honszerelem, igazságosan veszni nem lehet, ily nemesen érező város nem eshetik a bősz rablók martalékául, s így mi is az igaz Isten segedelmével az ármányon, a cselszövők által felbújtott bárbár csordán diadalmoskodni fogunk.
Kelt Szabadkán augusztus 13. 1848. Pestmegye h. főispánja s nemzetőrségi parancsnoka Gr. Károlyi István sk.”
A Bács vármegyei három táborban, Verbászon, Óbecsén és Temerinben végül harminc-harmincöt ezer fős magyar haderő gyűlt össze. Ekkora sereg mellett mindenki biztosra vette a győzelmet, de augusztus 19-én Szenttamás második ostroma is kudarcba fulladt, a véres harcok pedig tovább folytatódtak szerte a délvidéki hadszíntéren.
