2021. június 23., szerda
NB I.

A bajnokságban megy a Fradinak

Szécsi Márk gólját ünneplik a debreceni játékosok (Fotó: MTI)
Szécsi Márk gólját ünneplik a debreceni játékosok (Fotó: MTI)

Szombaton harmadik bajnoki mérkőzését is megnyerte a Ferencváros. A szenvedő fél ezúttal az a szombathelyi Haladás volt, amely a találkozó első félidejében nem sok veszélyt jelentett Dibusz kapujára, és jobbára a védekezéssel meg a fővárosiak játékának rombolásával volt elfoglalva. Noha Vargának köszönhetően a játékrész közepén előnybe került a Ferencváros, túlzás lenne állítani, hogy olajozottan működött volna Thomas Doll csapata. A támadások során bosszantóan sok labdát adtak el, és ebből fakadóan további nagy helyzetet nem tudtak kidolgozni a szünetig. A folytatásban a szombathelyiek szinte a semmiből egyenlítettek, és a szemmel láthatóan megzavarodott zöld-fehér védelem „közreműködésével” kis szerencsével meg is fordíthatták volna a mérkőzést. Néhány perc elteltével azonban rendezte sorait a Fradi. Varga önzetlenségének köszönhetően Lanzafame megszerezte első gólját új csapatában, majd tíz perccel később büntetőből duplázni tudott. Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a három pont sorsa. A Haladás labdarúgói a végére teljesen feladták a küzdelmet Jagodics kivételével, aki viszont oly hevesen sérelmezte a pályán történteket a játékvezetőnél, hogy Szőts kénytelen volt kiállítani a magáról megfeledkezett játékost.

Igencsak bekezdtek a felek a Debrecen–Diósgyőr keleti rangadón. Az első negyedórában hazai részről Szécsi és Bódi, míg a vendégoldalról Vermes és Busai veszélyeztetett, gól azonban egyik lövésből sem született. A második játékrész elején Tőzsér vezetéshez juttatta csapatát, és ettől kezdve egyértelműen a Loki irányította a játékot. A hazai győzelmet a találkozó hajrájában Szécsi biztosította be hajszálpontos fejesével.

A 3. forduló: Ferencváros–Haladás 3:1 (Varga 22., Lanzafame 53., és 63., illetve Gaál 50.), Debrecen –Diósgyőr 2:0 (Tőzsér 48., Szécsi 82.), Puskás Akadémia–MTK 1:2 (Kiss 55., illetve Ramos 32., Torghelle 86.), Újpest–Kisvárda 1:0 (Diallo 66.), Honvéd–Paks 1:0 (Danilo 49.). A Mol Vidi–Mezőkövesd-találkozót elhalasztották.

1. Ferencváros

3

3

0

0

11:3

9

2. Honvéd

3

3

0

0

8:2

9

3. Debrecen

3

2

1

0

4:1

7

4. MTK

3

2

0

1

5:5

6

5. Mol Vidi

2

1

1

0

5:1

4

6. Mezőkövesd2

1

1

0

4:2

4

 

7. Újpest

3

1

1

1

3:4

4

8. Puskás Akadémia

3

0

1

2

3:5

1

9. Haladás

3

0

1

2

5:8

1

10. Paks

3

0

1

2

2:5

1

11. Diósgyőr

3

0

1

2

3:8

1

12. Kisvárda

3

0

0

3

0:9

0

A következő forduló (augusztus 11-én és 12-én): Mol Vidi–Debrecen, Haladás–Puskás Akadémia, Kisvárda–Ferencváros, MTK–Diósgyőr, Mezőkövesd–Honvéd, Paks–Újpest.