Új bizottságok a gazdasági kamarában

B.em

2018. március 22., 16:29

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A szabadkai Regionális Gazdasági Kamara működésének egyik alapvető célkitűzése, hogy tagjainak a legjobb körülményeket biztosítsa. Az intézményt és tagságát érintő döntéseket a kamara parlamentje hozza meg. Ezen parlament munkájának megkönnyítése céljából, illetve a vállalkozókkal, cégekkel, mezőgazdászokkal való minél közvetlenebb kapcsolat elérése érdekében három ágazati bizottság alakult meg a gazdasági kamarán belül.

A szolgáltatói és ipari bizottság alakuló ülésére csütörtökön került sor, míg a mezőgazdasági bizottság első összejövetelét pénteken tartják meg a kamara szabadkai székházában.

A szolgáltatói bizottság alapító ülésén több vállalat képviselői voltak jelen az észak-bácskai és észak-bánáti körzetből (Fotó: Benedek Miklós)

A tegnapi ülések előtt Slobodan Vojinović, a Regionális Gazdasági Kamara megbízott igazgatója, Nebojša Ševo, a szolgáltatói, valamint Vukašin Vojinović, az ipari bizottság koordinátora tartott sajtótájékoztatót. Mint kifejtették, a most létrejövő bizottságok célja, hogy minél jobb gazdasági miliőt hozzanak létre, és ezen cél elérése érdekében minél több információval rendelkezzenek. A bizottságok a munkájukkal egy-egy szektorra fókuszálnak, így képesek lesznek időben felismerni a hiányosságokat, illetve személyre szabott megoldásokat tudnak felkínálni, amelyeket a rendelkezésükre álló, első kézből származó információkkal alá is tudnak támasztani. Mint elmondták, a kamara a gazdaság berkein belül képviseli és betartja a törvényeket, ugyanakkor az is a feladatai közé tartozik, hogy jelezze, ha egy törvény nem felel meg a gazdaságnak.

A sajtótájékoztató résztvevői elmondták, a szabadkai vállalkozókat is érzékenyen érintik az alkalmazottak után fizetendő különböző járulékok, illetve a nyereségadó, amely a tavalyi évben 15 százalékot tett ki, és ezek csökkentése jelentősen növelné a cégek versenyképességét, illetve ezzel a lépéssel a szürkegazdaság felszámolása is egy nagy löketet kapna. Mint megtudtuk, a bizottságokat különböző aktivitásokba is be szeretnék vonni, például a szabadkai gazdasági vásár szervezésébe, illetve azon is dolgoznak, hogy a kamara minél színvonalasabb kínálattal tudjon megjelenni az újvidéki Mezőgazdasági Vásáron.

Az alakuló ülések keretein belül megválasztották a bizottságok elnökeit is, és a jövőben arra is lehetőség nyílik majd, hogy egy-egy bizottságon belül különböző szekciók jöjjenek létre, amelyek még alaposabban fókuszálhatnak az adott szektorokra.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége