2024. március 29., péntek

Esik az Apple részvényárfolyama

Felére csökkentik az iPhoneX értékesítését

A Nikkei című japán gazdasági lap információi szerint az Apple 20 millió darabra meg fogja felezni az idei első negyedévre vonatkozó iPhoneX értékesítési célját, s ez csaknem 2 százalékos esést váltott ki a távközlési gyártó amerikai részvényárfolyamában.

A japán lap nem nevezte meg forrását, de az értesülése egybeesik a JPMorgan elemzőjének múlt heti előrejelzésével. Ő az értékesítési láncot figyelve úgy látja, hogy 20 millió körül alakulhat a jubileumi Apple termék első negyedévi értékesítése. Az Apple részvénypiaci kapitalizációja egyébként múlt héten, a részvényárfolyam esésével, 45 milliárd dollárral csökkent.
Az Apple most csütörtökön közli első negyedéves pénzügyi eredményeit (ami a tavalyi negyedik negyedévet jelenti), így ebben teszi közzé azt is, hogy mit vár az idén január és március között a 999 dolláros bevezető áron forgalmazott iPhoneX értékesítésének terén. A Reuters összefoglalója szerint attól, hogy az iPhoneX értékesítése gyengébbre sikerül az eddig vártnál, még nem fog csökkenni az Apple eredménytermelő képessége, mivel elemzők szerint kedvezően hat majd a pénzügyi helyzetére a december végén elfogadott amerikai adócsökkentési csomag, amely 18 százalékra viszi le a nyereségadó effektív kulcsát.