2024. április 19., péntek

Szerbia, a roncsautótelep

Tavaly 158.462 használt autót hoztak be Szerbiába, ezek közül 97.393 tizenhárom évesnél is régebbi. Mivel az átlagár nagyjából 3000 euró, az egész roncsimport belekerült legkevesebb félmilliárd euróba. Egyes elemzők szerint többe is, hiszen 23 814 drága Audi, BMV és Mercedes is bekerült az országba – írja a Novosti.

A használtautó-importra vonatkozó tavalyi adatok környezetvédelmi és biztonsági szempontból lesújtóak – mondja Boban Nikolić, az új gépkocsik behozatalával foglalkozók országos egyesületének főtitkára. – Ezek a járművek egyáltalán nem biztonságosak, nagy részük Euro 3-as dízelüzemű, ezeket pedig már régen, még 2005-ben kitiltották az Európai Unióból. A Szerbiában érvényes törvények szerint csak az Euro 6-os motorral működő új autók eladása (és behozatala) engedélyezett, ha viszont használt járművekről van szó, akkor lehetséges az Euro 3-as autók behozatala is. Éppen ezeket a 13 és 18 év közötti kocsikat importálják a legnagyobb számban: tavaly majdnem 100 000 ilyen roncsot hoztak be az országba.

Az Euro 4-es szabályozásnak megfelelő autóból (amely 2006 és 2009 között volt érvényes) 37.610,

az Euro 5-ös motorral működőből (2010–2014) 20.327, a most érvényes Euro 6-osból (2015–2016) pedig csak 3132 autót importáltak.

Hogy a nonszensz még nagyobb legyen, a használtautó-importőrök nem fizetnek környezetvédelmi illetéket, azoknak viszont, akik új autót hoznak be, tonnánként 12 000 dinárt kell fizetniük.