Egyfajta időutazásban lehetett részük mindazoknak, akik pénteken este ellátogattak a zentai Városi Múzeumba. Dr. Milorad Čurčić főorvos, neves helybéli neuropszichiáter, több könyv szerzője ugyanis a város egészségügyének az I. világháborúig tartó történetét tárta a közönség elé rendkívül hangulatos előadásában.
Zenta (Gergely József felvétele)
Elhangzott többek között, hogy az egészségügy története mintegy 250 éves múltra tekint vissza, Zenta várossá nyilvánításának az idejére vezethető vissza, amikor is az akkori törvények értelmében itt is orvosokat, felcsereket, bábákat és patikusokat kellett alkalmazniuk a városi elöljáróknak, akik lehetőségeik szerint igyekeztek is eleget tenni a törvényes kötelezettségeiknek. Így a zentai egészségügyhöz kötődő első írásos feljegyzés 1771-ből való, és egy adózási nyilvántartásban szerepel, amelyben a kiadások között megtalálható az a tétel is, amelyet a város felcserének fizettek ki – mesélte dr. Ćurčić, s elmondta, hogy Zenta város a térségben elsőként hívta föl a lakosság figyelmét a védőoltások felvételének a fontosságára.
A város első gyógyszertára 1818-ban nyílt meg, első tulajdonosa Höbling József volt, 8 évvel később pedig a Heiszler család vásárolta meg az egykori könyvviteli szolgálat (SDK) épületének a helyén lévő patikát, amelyet Fekete Sasnak neveztek el. A neves család ez időben monopolhelyzetet élvezett, a következő gyógyszertárat csak 1883-ban nyitották meg, amelynek a tulajdonosa Mucsi Menyhárt volt.
Dudás Gyula híres zentai történész, tanár és közíró feljegyzései között szerepel egy olyan adat is, miszerint 1820-ban a város területén mindössze egy gyógyszertár működött és csupán egy orvos dolgozott, akinek a fizetését egy évre rá havi 200 forintban határozták meg.
Ebben az időszakban a helyi vezetők a kórház kiépítésén is elkezdtek gondolkozni, s 1826-ban létrehoztak egy alapot, hogy ebből fedezzék a munkálatok költségeit, a pénz pedig táncmulatságokból és rendőrségi büntetésekből, illetve a polgárok adományaiból folyt be.
Az első zentai kórház a Kolonics László által 1833-ban adományozott parcellán (a mai Branko Radičević és Laza Lazarević utca déli sarka) épült föl. A működését mezőgazdasági termékekben átnyújtott és pénzadományokból, a rendőrségi büntetésekből származó bevételből, kórházi tartozások kamatjaiból, az önfinanszírozó betegektől eredő pénzből, jótékonysági rendezvények bevételeiből finanszírozták, s csak szükség esetén folyamodtak városi támogatásért. Egy korabeli feljegyzés szerint 1840-ben a Szent László Kórházban naponta átlagosan 10-11 beteget kezeltek, akiknek a kezelésével egyetlen személy foglalkozott.
A kórház 1872-ben költözött át az egykori Óvoda, jelenleg Fruška gora utcába, itt működött egészen 1942-ig, amikor is a jelenlegi Eperjes-erdei lokációjára került – hangzott el dr. Ćurčić előadásán, amelynek keretében egy korabeli, több mint százéves röntgengépet is megcsodálhattak a jelenlévők.
A rendezvényt a Jovan Muškatirović Kulturális-Történelmi Egyesület szervezte a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központtal karöltve.
