2024. március 28., csütörtök
IN MEMORIAM

Czini Gábor

(1953–2017)

Tudtam, hogy beteg, de végig azt gondoltam, őt nem küzdheti le egy ilyen „apróság”. Olyan volt, hogy nem érdekelték az eléje gördülő akadályok, azokat mindig legyőzte valahogy. Sajnos kiderült, hogy az ember utolsó csatájához nem elég az optimizmus, így fájdalommal vettük tudomásul, hogy elhunyt Czini Gábor, az ország egyik legjobb asztaliteniszedzője.

Czini Gábor 1953-ban született Óbecsén. Az elemi iskolát Bácsföldváron végezte el, ott is kezdett el pingpongozni. A főiskolát Szabadkán fejezte be. A fiatal számtantanár 1976-ban Székelykevén kezdett el tanítani, ahol Dózsa néven megalakította az asztaliteniszklubot. Az eredmények szépen jöttek, a semmiből nevelt ki tehetséges, jó játékosokat, Gáspár Terézt, Bobojcsov Elvirát, Kovács Máriát. Vajdaságban felfigyeltek a szorgalmas és sikeres munkájára, így sokfelé hívták edzőnek. 1986-ban végül Topolyára került, és folytatta munkáját a lányokkal, ténykedése egyik csúcsán pedig bejutottak a Szuperligába. Hét évvel ezelőtt a Molnár Mónika, Fenyvesi Anna Zsófia, Truzsinszki Viktória felállítású csapata aztán országos bajnoki döntőt vívott a Zentával, s óriási küzdelemben maradtak csak alul. Ugyanakkor Fenyvesi és Truzsinszki az ifjúsági Európa-bajnokságon párosban aranyérmet szerzett.

Tanári ténykedése során számos gyerekkel szerettette meg a matematikát, a tornateremben pedig serényen nevelte a pingpongpalántákat.

Újságíróként sokszor beszélgettem vele, sőt egyszer preferánszoztunk is, utoljára pedig a másik nagy asztalitenisz-pedagógus, Szabó István emlékére meghirdetett tornán találkoztunk, ahol épp amiatt zsörtölődött, hogy a dobogóra állt kishegyesi lányokat is ő tanította meg a sportág alapjaira.

Topolyán ezentúl nélküle kell boldogulni. Emlékét tisztelve a városnak kötelessége megtartani és – ha lehet – továbbfejleszteni az asztaliteniszt.

Temetése ma 14 óra 30 perckor lesz a topolyai Keleti temetőben. Nyugodjon békében.