2024. március 29., péntek

Ugljanin felelősségre vonását követelik

A Dveri szerint a bosnyák politikusnak szecesszionista törekvései vannak és visszaél helyzetével

A Dveri követeli az illetékes állami szervektől, hogy alkalmazzák a hatályos törvényeket és tartóztassák le Sulejman Ugljanint, a Bosnyák Nemzeti Tanács elnökét, aki pénteken több követeléssel állt elő.

Ugljanin az 1991-ben megtartott sandžaki népszavazás eredményére hivatkozva követeli, hogy az illetékes állami szervek írják ki a sandžaki régió területi autonómiájának gyakorlatban való megvalósulását eredményező választást; a szerb kormányt és az Európai Unió illetékes szerveit is felszólította, hogy módosítsák a csatlakozási tárgyalások 23. fejezete akciótervének elemét képező kisebbségi akciótervet, méghozzá úgy, hogy abban helyet kapjanak az 1991-es referendum eredményei, valamint határozzák meg a napot, amikor a sandžakiak megtarthatnák a választást, amelyen területi autonómiájuk szerveit választanák meg; azt is kéri, hogy Sandžakra terjedjen ki az európai biztonsági erők és igazságügyi szervek hatásköre, vagyis ezek vonják fennhatóságuk alá Szerbia szóban forgó régióját; mindemellett követeli, hogy határozzák meg a dátumot, amikor megkezdődne a szerbiai rendőrség, katonaság, biztonsági szolgálatok és igazságügyi szervek kivonulása Sandžakról.

A Dveri álláspontja szerint mindez túllépi a szélsőséges retorika határait, Ugljanin szecesszionista törekvéseket ápol, ez pedig nem maradhat következmények nélkül. Az sem mellékes, hogy Ugljanin visszaél nemzeti tanácsi elnöki tisztségével, azaz a Szerb Köztársaságban élő muszlimok érdekeivel, áll a Dveri közleményében. A mozgalom követeli az államigazgatási és helyi önkormányzati minisztériumtól, hogy vizsgálja felül a BNM munkájának törvényességét és szükség esetén a vonatkozó törvényekkel összhangban járjon el, ugyanúgy, mint az illetékes állami szervek.