Mintegy kilencszáz facsemete került földbe

Faültetés Topolyán a Sat-Trakt cég és az önkormányzat együttműködésével – Főként nyár- és szilfákat ültettek

B.em

2017. április 4., 13:22

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A közelmúltban arról adtunk hírt, hogy a topolyai közmunkások nagy tavaszi munkálatokba kezdtek, metszik a fákat, majd azt is megírtuk, hogy elkezdődött az utak és a járdák aszfaltozása, illetve betonozása.

Fotó: Benedek Miklós

Fotó: Benedek Miklós

Most a városban járva-kelve azt tapasztalhatjuk, hogy fákat is ültettek főleg a forgalmasabb útszakaszokon, több esetben az újonnan kiépített utak mellett. A Sat-Trakt telekommunikációs vállalat közleményéből megtudhatjuk, hogy környezettudatos cégként mintegy 900 fa elültetését finanszírozta, és vállalta a gondozásukat is, valamint az is kiderül belőle, hogy a cég a jövőben is mindent megtesz annak érdekében, hogy a környezetet fákkal gazdagítsa. Március folyamán a város központjában 20 darab hársfát és tíz platánt, a Főutcán a vasútállomás irányába 10 nyírfát, a vasútállomást követően a Zentai útra 20 nyírfát, a Zentai úti körforgalomban és környékén 10 tuját, Zenta irányába a felüljáró felé vezető út mentén 112 nyárfát, 20 fenyőt és 78 szilfát, a Becsei és Zentai utat összekötő kerülőút mellett 182 nyárfát, a Becsei úton 86 nyárfát, a Moravicai úton 167 szilfát és 16 nyárfát, a Tito marsall utcán 10 fenyőt, a Szabadkai úton 40 fűzfát, Topolya és Bajsa között pedig 89 szilfát ültettek el. Mindezek mellett a Sat-Trakt cég több védőrácsot is adományozott a városnak az elültetett facsemeték megóvására.

A fásítás a helyi önkormányzat és a helybeli Sat-Trakt cég összefogásával valósul meg. A faültetésben a közmunkaprogramban alkalmazottak is részt vettek, szakember irányítása alatt végezték a munkát.

Képünk a Zentai úton készült, ahol tavaly épült ki a járda és a bicikliút. Reményeink szerint az eddigi kopár tájat néhány éven belül szebbé varázsolja a most elültetett fák lombkoronája.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége