A Négyesy László vezette stílusgyakorlatok

Részlet Kosztolányi Dezső életrajzából *

Arany Zsuzsanna

2017. március 26., 10:09 >> 2017. március 26., 10:54

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A művész és gondolkodó Kosztolányi szabadságra és önállóságra törekedett a 20. század első évtizedeinek Magyarországán. Egész életét végigkísérte az irodalom átpolitizáltsága elleni küzdelem: kezdetben ugyan különböző szekértáborokhoz sodródott, később – tudatosan vállalva a maguk útját járók magányosságát – szigorúan kitartott a művészet politikamentességének programja mellett.

Kosztolányi 1903-tól járt a pesti egyetem magyar-német szakára, a Négyesy László professzor vezette stílusgyakorlatok résztvevőjeként kötött barátságot Babits Mihállyal és Juhász Gyulával. (fotó forrása: körkép.sk)

Kosztolányi 1903-tól járt a pesti egyetem magyar-német szakára, a Négyesy László professzor vezette stílusgyakorlatok résztvevőjeként kötött barátságot Babits Mihállyal és Juhász Gyulával. (fotó forrása: körkép.sk)

Stílgyakorlatok címen futó szemináriumi félévek sorozata – egyetemi évei és irodalmi indulása szempontjából egyaránt – meghatározó fórumot jelentett Kosztolányi Dezső és pályatársai számára. A Négyesy László professzor által vezetett foglalkozások nem pusztán egyetemi órák voltak, hanem lehetőséget adtak az új tehetségeknek, hogy számot adjanak tudásukról, illetve (részben) bekapcsolódjanak az irodalmi életbe. Életre szóló barátságok köttettek ezen alkalmakkor, s olyan, modernnek számító törekvések jelentkeztek,[1] melyek a korszak irodalomtörténetére is jelentős befolyást gyakoroltak. Kosztolányi – más egyetemi és kávéházi fórumok mellett – itt találkozott először későbbi pályatársaival, köztük számos olyan alkotóval, akik jelentős képviselői lettek a 20. század első évtizedeit jellemző kulturális közéletnek.

A később legendássá vált szemináriumok témái a korszak hű tükrét adják: leképezik, hogy az akkori fiatalság milyen szellemi élmények hatása alatt állt. „Nagy nevek röpködtek a levegőben, különösen Nietzsche, Verlaine, Ibsen[2] és Wilde neve, a magyarok közül pedig Csokonai Vitéz Mihályt és az elfelejtett, nem méltányolt, fiatalon elhalt Komjáthy Jenőt emlegették. Nem is kellett sokat olvasni, a légkör telítve volt velük, elég volt rátekinteni a könyvkereskedések kirakataiban álló könyvekre; hogy közvetlenül kisugározzon az eszméjük villamossága, a művészetük varázsa. Egy új nemzedék érkezett meg, mely más irányba óhajtotta terelni az életet” – összegezte emlékeit Kosztolányi.[3] Az említett szerzőkön túl Baudelaire és Marx olvasása is jelentős befolyást gyakorolt a felnövekvő nemzedékre, valamint a különböző újkeresztény (például tolsztojánus) és újgnosztikus (mint a teozófia) tanok szintén a horizontjukba kerültek.[4]

A szemináriumok meghatározó (irodalmi) fórummá való alakulása nem utolsósorban a vezetőtanárnak, Négyesy Lászlónak volt köszönhető. A professzor nyitottan fogadta hallgatói – nem egy ízben egymásnak ellentmondó – véleményét. A vitákban ugyan ő maga is állást foglalt, ám senkit sem korlátozott meglátásai kifejtésében. „Négyesy László köztünk van ebben a zsongó köpűben. […] Minden vélemény szabad, akár egy eszményi parlamentben. Jobbra és balra pártatlanul osztogatja az igazságot. A magyar irodalom a fontos. Miután a viták elülnek, kezébe veszi a kéziratot és pár tárgyias megjegyzést tesz. Sohase hallunk tőle szólamokat. Amit mond, kézzelfogható, világos, előkelő, mint írásai. […] Igazi tanár, a szó nemes értelmében, igazi nevelő, példaadó” – foglalta össze Kosztolányi egykori tanáráról írt nekrológjában.[5]

Az irodalomtörténész, esztéta és stiliszta Négyesy akadémikus volt, illetve a Kisfaludy Társaság rendes tagja, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság alelnöke, később elnöke. 1916-ban a Szent István Akadémia rendes tagjává is megválasztották,  ő vezette a Nyelv- és Széptudományi Osztályt. Kosztolányiék idejében a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem habilitált magántanáraként tanított, később pedig (1911–1932) a magyar irodalomtörténet, majd az esztétika tanszék vezetőjévé is megválasztották. 1920–1922-ben politikai szerepet vállalt: a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja színeiben szülővárosa, Szentes nemzetgyűlési képviselői, valamint a közoktatásügyi és a zárszámadás-vizsgáló bizottság elnöki tisztét töltötte be.

Négyesy László irodalomtörténészként Gyulai Pál, Toldy Ferenc és Katona Lajos örökségének folytatójaként lépett föl. Írásaiban többek között Zrínyi, Kazinczy, Kölcsey és Arany munkásságával foglalkozott, a tragikum megjelenését tárgyalta az újkori költészetben, a szépirodalmi műveket pedig elsősorban Gyulai és Beöthy gondolatait szem előtt tartva elemezte, fejlődéstörténeti, történelmi és lélektani szempontokkal vegyítve. Értelmezői működésén túl szöveggondozó, valamint verstani kutatásai is ismertek.

Négyesy a magyar irodalmat „nemzetalkotó és nemzetfenntartó” erőként határozta meg. Konzervativizmusát jól példázza Ady Endre költészetét bíráló véleménye, melynek olykor – minden toleranciája ellenére – még egyetemi szemináriumain is hangot adott. „Stílusgyakorlatok örve alatt a legérdekesebb irodalmi élet folyt, a vezető tanárnak nem mindig gyönyörűségére. Megszólaltak ott fordításban, néha igen kitünőben, az átkos modern idegen költők. Ez még hagyján. De szinte botrányba fulladt az a szereplésem, amikor fölolvastam Ady Endrének A vár fehér asszonya című versét. Négyesy Lászlót, a finom magyar urat, ez a vers egészen kihozta sodrából. Ez azonban már valamivel később, valamikor 1906 táján történt” – idézte föl emlékeit Mohácsi Jenő.[6] Amikor a professzor a modernizmus kérdésében összeütközésbe került többek között Móricz Zsigmonddal (1931), egykori tanítványai kiálltak mellette, s nyilatkozatot tettek közzé a Budapesti Hírlapban.[7] A vita nem csak irodalmi, de politikai jellegű is volt, amennyiben a megszólalók az Ady-kultusz problematikusságától egészen a trianoni békeszerződés következményeinek taglalásáig jutottak.[8]

A Négyesy László tanári működését is megkérdőjelező Móricz cikkére a következőképpen válaszoltak az egykori tanítványok: „egyedül mi: a tanítványok vagyunk illetékesek ítéletet mondani Négyesy László tanári működéséről. Sokkal inkább, mint Móricz Zsigmond, aki kényelmes karosszékből, csöndes pipaszóval ítélkezik elevenekről és holtakról. Alulirottak, akik éveken át hallgatói voltunk Négyesy Lászlónak, hitet tehetünk a mellett, hogy ő az Egyetem katedrájáról nemcsak a tudomány régi igazságait, hanem új eredményeit is mindig igaz megértéssel és méltánylással hirdeti. Teszi pedig ezt 38 év óta s eddig egyedül Móricz Zsigmondnak jutott eszébe vaskalapossággal vádolni mindezért, noha ő maga sohasem volt Négyesy László tanítványa. […] Kötelességünk, hogy szeretetünkről, ragaszkodásunkról és tiszteletünkről itt is biztosítsuk azt a tanárt, akit Móricz Zsigmond igaztalanul és méltatlanul megbántott s aki megérdemli, hogy minden lépését és minden megnyilatkozását igaz tisztelet kisérje.”[9] Az aláírók állításával ellentétben a szemináriumokon Móricz szintén részt vett, ahol többek között Kosztolányi Dezsővel is megismerkedett.

Kikkel találkozott még Kosztolányi a Stílgyakorlatok kurzuson? A kortársak visszaemlékezései alapján a teljes névsor nem rekonstruálható – a Budapesti Hírlap nyilatkozatának több száz aláíróját sem tudjuk azonosítani, mivel a lap a listát nem hozta nyilvánosságra –, így csak néhány, később ismertté vált szereplőt említhetünk. A Négyesy-szemináriumokra járt többek között Adorján Andor, Antal Sándor, Babits Mihály, Bánóczi László, Benedek Marcell, Bresztovszky Ernő, Bréver Lajos, Bródy Mihály, Czóbel Ernő, Csáth Géza, Endrődi Béla, Fejér Lipót, Gábor Andor, Galamb Sándor, Gedő Simon, Gyökössy Endre, György Oszkár, Hoffmann Edit, Hóman Bálint, Kulcsár Gyula, Kuncz Aladár, Laczkó Géza, Lányi Viktor, Lehel István, Madai Gyula, Mohácsi Jenő, az említett Móricz, Oláh Gábor, Pogány József, Reichard Piroska, Rédey Mária, Rédey Tivadar, Ritoók Emma, Sas Andor, Szepessy László, Tóth Árpád, Vágó Béla és Zalai Béla.[10]

1904 őszére már majdnem 400 beiratkozott hallgatója lett a szemináriumnak. A résztvevők között nemcsak bölcsészek, hanem mérnökök, jogászok, orvostanhallgatók, természettudományos pályára készülők és már az egyetemi tanulmányaikat befejezett fiatalok is akadtak.[11] A Négyesy-féle gyakorlatokat látogató diákok idővel klikkesedtek, s különböző társulásokat hoztak létre. Itt alakult meg például a Bokréta-kör és a Sas Andor, Czóbel Ernő és Pogány József nevével fémjelzett szociológiai csoport is. „Ezeken az irodalmi tornákon seregszemlére vonult föl az akkori ifjúság, teljes számban, és teljes fegyverzetben. […] Kürtőkalapos világfiak jönnek ide, elefántcsontfogantyús sétabottal, széplelkek »merészen öltözködő« leányok társaságában, tolsztojánusok, kik Krisztus-szakállat, hátrafésült, nagy hajat viselnek és bőrsarujukból meztelen lábuk kandikál ki, piros-nyakkendős szocialisták, akiknek a Marseillaise még forradalmi dal, szelíd növényevők és teozófusok, akik esténként az Akadémia-kávéházban Schmidt Jenőt hallgatják, komor és titokzatos materialisták, akik angol pipát szívnak s Herbert Spencer nevét úgy ejtik ki a kongó, homályos folyosókon, mint valami világfölforgató jelszót” – emlékezett vissza Kosztolányi a szemináriumok közönségére.[12] Ő maga szintén tagja lett egy olyan körnek, melynek résztvevőit inkább a barátság, mintsem a közös ideológia fonta össze. Babits Mihály, Juhász Gyula és Zalai Béla jelentették számára azt a szűkebb szellemi közösséget, melyben már otthonosan mozgott.

Kosztolányi Dezső minden egyes beiratkozott félévében fölvette az indexébe Négyesy kurzusát. Az óráknak – a diákság véleményét is érvényre juttató – gyakorlata a fiatalembert a szabadkai önképzőköri ülésekre emlékeztette: Kosztolányi így lehetőséget kapott arra, hogy a gimnáziumi éveiben megszerzett, irodalmi vitákban való jártasságát a budapesti egyetemen kamatoztassa. Rendszeres jelenlétét és aktív részvételét, valamint Négyesy elismerését igazolja, hogy a fiatal egyetemista több alkalommal részesült dicséretben.[13] Szerepléseinek – s ezzel együtt egyéni nézetei bátor vállalásának – köszönhette újonnan köttetett barátságait: „Az 1903–1904-es egyetemi félévben Négyesy első szemináriumi óráján egy – már több szemeszteres – egyetemi hallgató Kiss József költészetéről tart nemzeti szempontból bíráló beszámolót. Egy – vidéki, csak néhány napja felkerült – »gólya« felugrik és pattogó hangon, raccsolva ezt mondja: »Érzésem szerint a költőn ne legyen nemzeti ruha, semmiféle ruha se legyen a költőn…« A magas, vállas fiatalember arcéle, élesen kirajzolódik a tanterem őszies homályában. Óra után többen odamennek hozzá, bemutatkoznak neki. Ő is megmondja a nevét: Kosztolányi Dezső. Nem pajtáskodó. Zárkozott. Kiválasztja a magáhozvaló embereket. Babics Mihállyal (akkor még így írta a nevét), Juhász Gyulával és a mindhármuk által bámult, nagyszabásúnak ígérkező, keserű bölcselővel, Zalai Bélával barátkozik.”[14] Amikor Kosztolányi megkezdte tanulmányait, Babits harmad-, Juhász pedig másodéves egyetemi hallgató volt. Kosztolányi azonban – nem utolsó sorban olvasottsága és nyelvtudása révén – méltó szellemi partnere lehetett a két idősebb diáktársnak, akiknek köszönhetően további tudásanyaggal gyarapodott, főként a külföldi költészet ismerete terén.[15]

Kosztolányi Dezső többek között Négyesy Lászlóról írt nekrológjában elevenítette föl első találkozását Babits Mihállyal. A „szekszárdi fiatalember” verseit egy ízben neki kellett megbírálnia. A kifejtett nézetek vihart kavartak, s Kosztolányi összetűzésbe keveredett a „hegypárti” Vágó Bélával. Élesen cáfolta a majdani Tanácsköztársaság egyik vezetőjének azon véleményét, miszerint a művészeknek társadalmi szerepvállalásra kellene törekedniük.[16] Vágó már egyetemista korában is részt vett politikai tüntetéseken, ezirányú elfogultságainak pedig a Négyesy-szemináriumokon szintén hangot adott. Vele ellentétben Kosztolányi nemcsak az irodalom apolitikusságát vallotta már ekkor is, hanem még az egyetemi (illetve az egyetemi ifjúság által látogatott és/vagy szervezett) politikai megmozdulásokkal sem értett egyet. Véleményét osztotta édesapja is, aki a következőket jegyezte meg 1905 őszén, az akkori nacionalista és szocialista tüntetések hírére reagálva: „Igen örülünk, hogy minden tűntetéstől távol állottatok. Elvárjuk, hogy ez okos magatok tartása ezentúl sem fog megváltozni. Ha rajtam állana, én minden politizálást és tűntetést az egyetemen a legszigorúbb büntetés terhével eltiltanék, mert az egyetem nem parlament, hanem iskola. Szinte érthetetlen dolog, hogy most is nehány stréber-vezető miatt szünetel a tanítás s nem lehetetlen, hogy valamennyien elvesztitek az egész félévet Melha Armand és Vágó Béla jóvoltából.”[17]

Kosztolányi Dezső Babits A tudomány szavaA lírikus epilógja, a Napszálltakor, valamint A Spinoza szobor előtt című verseit „kiváló kvalitásokkal rendelkező” műveknek tartotta. Az említett költeményeken kívül Babits Mihály Baudelaire-fordításokkal is jelentkezett,[18] ám Kosztolányi ezekről már nem volt túl jó véleménnyel, nem utolsó sorban azért, mert akkor éppen ő maga is a francia költő műveinek átültetésével bíbelődött. Bírálatában saját – addigra már jelentős részben kialakult – műfordításelméletét is fölfedezhetjük, mely a formai hűséget legalább (!) olyan fontosnak tartja, mint a tartalmit. Sőt, véleménye szerint ha egy fordítónak művészi célokért meg kell alkudnia, inkább a szépséget részesítse előnyben: „Ama nyelvi jelességek, melyek Babics úr eredeti verseit kitüntetik, műforditásaiban egyáltalában hiányzanak. Szintelenek és középszerűek mind. Byron »All is vanity«-jét több helyen félre értette s az eredeti bámulatos formatökélye mögött messzire elmarad. Byron pedig nem csak nagy lyrikus, de (talán épen ezért) a világ legtökéletesebb formájában író költője. […] Poe Edgar The conquestor worm-jának szépsége majdnem teljesen elveszik ez összeütött, és rosszul csengő iambusokban. […] A Sully Prudhomme darabok forditásában nincs könnyedség és lágyság; talán legjobb Musset A Pepa c. költeményének fordítása, hol az utolsó sor (Peut être à moi, peut être à rien) teljesen összhangban áll a szakkal s kitünően emeli ki az eredeti szomorú élcelődését.”[19]

Babits Mihály szintén fölidézte az eseményt, utalván nem csak Kosztolányi, de Juhász bátorságára is. Elbeszéléséből kiderül, hogy Négyesy először „lesújtó kritikát” fogalmazott meg, ám a két barát érvelésének hatására újragondolta állításait.[20] Mindebből az is világossá válik, az egyetemi tanár már ekkor bízott Kosztolányi Dezső tehetségében és értékítéletében.

„Juhász Gyula az uj irodalom tavaszi forrongásában, került felszinre, majdnem mint gyerekemberrel találkoztam vele, az egyetem padjaiban, az erjedés, az indulás, a bálványdöntés korában. Egy ideges és groteszk emberke, aki néhányunkkal együtt a szélsőbaloldalon ágál a modern irodalom jogáért” – emlékezett vissza Kosztolányi másik barátjával, Juhász Gyulával történő megismerkedésére.[21] A magyar–latin szakos Juhász eredetileg papnak készült, Vácott volt piarista novícius. Négyesy László egyik kedvenc tanítványaként ő töltötte be hat szemeszteren át a Stílgyakorlatok szeminárium titkári tisztjét, így ő állította össze a fölolvasások sorrendjét is.[22] Kosztolányi és Babits ugyancsak először titkári minőségében fordultak Juhászhoz: „Kosztolányi Dezső egy őszi délutánon mutatkozott be nekem, a titkárnak és jelentette, hogy Baudelaire forditásokat akar fölolvasni. Babits Mihály szintén forditásokkal kezdte, de ő Baudelaire mellé Goethét is fölvette.”[23]

A Négyesy-órákon Juhász volt a vezérszónok, akire a fiatalabb hallgatók fölnézhettek. A külföldi irodalmi „szenzációkkal” ő ismertette meg a szemináriumokon résztvevő egyetemistákat, akik Juhászt – Oláh Gábor szavai alapján – „nem költőnek, hanem gazdag felszerelésű tudósnak” tekintették.[24] A Kosztolányival és Babitscsal ápolt barátság a művelt Juhász számára is pezsgő szellemi közeget jelentett. Nemcsak tanítási időben találkoztak gyakran, de a nyári és a téli szünidő alkalmával egyaránt tartották a kapcsolatot. Fölolvasták egymásnak verseiket, leveleikben pedig közös olvasmányaikat értelmezték, valamint egymást buzdították alkotásra, s egymás szövegeit igyekezték minél szakszerűbben megbírálni: „A legfontosabbnak a verset tartottuk, mert a jó vers legtömörebb, legzártabb, legegyénibb és legidőállóbb kifejezése az élet lényegének, de különösen esztétikai ösztönből és meggondolásból vallottuk ezt, mert a vers mégis csak legművészibb irodalmi forma, ősi és örök.”[25]

Zalai Béla szintén Kosztolányi, Babits és Juhász köréhez tartozott. A fiatalember Debrecenből került Budapestre. Matematika, fizika és filozófia szakos tanulmányokat folytatott, de érdeklődött a távol-keleti kultúrák, a történelem és a lélektan iránt is. Doktorátusának megszerzését követően polgári, illetve felsőkereskedelmi iskolákban oktatott. Filozófusként – William James, Meinong és Wundt nyomán – az ismeretelmélet egy új rendszerének kidolgozása foglalkoztatta. Elgondolása alapján a valóság a gondolattal jön létre, ebből következően pedig több valóság és több rendszer létezik. Szimbólum- és nyelvelmélete szintén híressé vált. Zalai szerint azáltal, hogy elgondoljuk, konstruáljuk és értelmezzük a körülöttünk lévő világot, egyúttal meg is teremtjük azt a magunk számára, ezáltal pedig mi adunk jelentést a dolgoknak és az összefüggéseknek.[26]

Babitson, Juhászon és Kosztolányin kívül Zalai baráti köréhez tartozott Lukács György, Hauser Arnold, Szilasi Vilmos, Tolnay Károly és Mannheim Károly is. A Fülep Lajos és Lukács által szerkesztett A Szellem című folyóiratnak szintén dolgozott. Első felesége Neumann Elza irodalomtörténész,[27] második pedig Máté Olga fotográfus volt. Kosztolányiék filozófus barátja az első világháború idején hunyt el (tífuszban), omszki hadifogolyként. „Igen finom irodalmi ízlése volt, Babits, Kosztolányi, Oláh Gábor sokat adtak a véleményére, ő volt az ideális olvasó, akihez a költő elsősorban szól. Sokszor nem is mondott semmit, de egy arcjátéka, vagy taglejtése többet elárult minden véleménynél” – vallotta róla Juhász Gyula.[28]

A Négyesy-szemináriumokat látogató Endrődi Béla szintén kapcsolatba került Kosztolányi Dezsővel, ám nem alakult ki köztük szoros barátság. Juhász Gyula mutatta be őket egymásnak.[29] A költő és író Endrődi Sándor fia a „Négyesy-, majd a Riedl-órák izgalmas anyagát vitatta meg végtelen utcai csatangolásokon diáktársaival, Babitscsal, Juhásszal és Kosztolányival.”[30] Endrődi Béla még egyetemista volt, amikor megalapította a Virágfakadás című kéthetente megjelenő szépirodalmi folyóiratot (1904–1905). Ő lett a felelős szerkesztő, Juhász az egyik munkatárs, míg a tulajdonos Barcza József, akinek nyomdájában a lapot előállították.

Kosztolányinak öt költeménye látott napvilágot a Virágfakadásban, melyek mindegyikét – kisebb-nagyobb módosításokkal, de – közölte később első verseskötetében, az 1907-es Négy fal közöttben is.[31] Elsősorban Juhász segítette a munkák megjelenését a lapban. A bal latorhoz című verssel kapcsolatban még probléma is akadt: Endrődi kifogásolta az egyik sort,[32] amin Kosztolányi akkor módosított, ám a mű további közléseinél meghagyta az eredeti változatot.[33] Minden bizonnyal ez az affér is hozzájárult ahhoz, hogy barátjának írt válaszlevelében „limonádés, »sirály-vijjongású«, »fehér ruha«-allürös” fórumként jellemezte a Virágfakadás körét.[34]

 
*A Kilátó két részletet közöl dr. Arany Zsuzsannának az idei év folyamán megjelenő Kosztolányi Dezső-életrajzából, így tisztelegve az 1885. március 29-én született író nagysága előtt.

[1] „lenéztük és megvetettük a multat, melyet az öregeknek engedtünk át, a gyógyithatatlan betegségükkel együtt és arról ábrándoztunk, hogy az életet egyszeriben megváltoztatjuk, mi, gyermekek.” – Kosztolányi Dezső: Apostol. Novella. PHV, 1934. máj. 20. 5. p.

[2] „Rosmersholm-fordításommal én vittem be a pesti Egyetemre a nagy norvég írót; Juhász Gyula és Zalai Béla (ha élne, ő volna ma a magyar filozófia megteremtője!) pompás előadással kísérte bemutatkozásomat. Négyesy bámult és igen megdicsért bennünket.” – Oláh Gábor: Juhász Gyuláról. ItK, 1954/2. 223. p.

[3] Kosztolányi Dezső: Szini Gyula. Ny, 1917. dec. 1. 860. p.

[4] „Estefelé az egyetem gázzal világított, homályos aulájában különös alakok tüntek fel, fiatalemberek, kiket eddig nem ismert a magyar élet, éhes diákok, rongyosan és sápadtan, orthodox marxisták, kik kívülről tudták a »Kapital«-t, haladó szocialisták, kik az emberiség jövőjéről beszéltek, tolsztojánusok, kis angolpipával az agyarukon, kik szakállt növesztettek és télen-nyáron mezítlen lábfejjel jártak, szandálban, esztétikusok és tudósok, kiknek az európai tudomány volt az eszményük és gőgös költők, kik egyetlen írásukat se nyomtatták le, minthogy a nálunk divatozó irodalmat és írókat mélységesen megvetették.” – Kosztolányi: Szini… I. m. 860. p.

[5] Kosztolányi Dezső: Négyesy László. ÚI, 1933. jan. 22. 114. p.

[6] Mohácsi Jenő: Utazásom Adyhoz. Ny, 1937. ápr. 283. p.

[7] „Négyesy László sokszáz volt és jelenlegi tanítványa szólal meg az alább következő, a »Budapesti Hírlap«-hoz intézett levélben. Az aláírók nevének tömegét nem tudjuk közölni, csak a lelkes és szép megnyilatkozás alatt azt a néhány nevet hagytuk meg, amelyeknek viselői az akció megindítói voltak.” – [Szerző nélkül]: Négyesy Lászlóról a tanítványai. BpH, 1931. márc. 22. 17. p. A kezdeményezők Bodrossy Nóra, Kiss Gizella, Macskássy Valéria, Mészáros Elemér, Szilvássy Károly, Szőke Sándorné és Tóth Lajos voltak.

[8] Lásd bővebben Tasi József: Az irodalom és a „faji jelleg”. Vita egy Nyugat-cikk körül. Új Forrás, 1998/8. 66–77. p.

[9] [Szerző nélkül]: Négyesy Lászlóról… I. m. 17. p.

[10] Lásd pl. Juhász Gyula: Négyessy órák. SzV, 1918. máj. 4. 3. p.

[11] Lásd Róna Judit: Nap nap után. Babits Mihály életének kronológiája 1883–1908. Budapest, 2011, Balassi, 228. p.

[12] Kosztolányi: Négyesy… I. m. 113–114. p.

[13] Pl. 1903/1904-es tanév őszi félév: „Dicséretesen dolgozott, igen szorgalmas.” 1903/1904-es tanév tavaszi félév: „Kitünö szorgalommal és eredménnyel.” 1905/1906-os tanév őszi félév: „Kitűnően dolgozott, igen szorgalmas.” – KD egyetemi indexe. MTAKK, Ms4620/65.

[14] Kosztolányiné 115. p.

[15] Lásd Szegedy-Maszák Mihály: Kosztolányi Dezső. Pozsony, 2010, Kalligram, 27. p.

[16] „Egy ilyen gyakorlaton egy égőszemű, barnaarcú, szekszárdi fiatalember olvassa fel verseit – köztük a Spinosáról szóló szonettjét is – s fűszeres, új rímeit, ideges anapestusait éppoly egyénien énekli, mint manapság: Babits Mihály. Ezeket a verseket a másik héten én bírálom. Akkor parázs vita támad. Fönn a »hegypárt«-on egy lobogóhajú, fekete ifjú egyszerre fölpattan s rendkívül indulatosan kijelenti, hogy a költészet célja csupán a haladás, a társadalmi jólét előmozdítása s a közéleti bűnök, visszaélések ostorozása lehet, mire én odavetem, hogy a múzsa mégse szobalány, seprője sincs neki. A terem megzajdul. Tapsolnak és fütyülnek. Ez az indulatos ifjú Vágó Béla, a későbbi népbiztos, akit a kommunizmus idején pillantok meg az utcán, bőrövében kézigránátokkal.” – Kosztolányi: Négyesy… I. m. 114. p.

[17] Id. Kosztolányi Árpád levele KD-nek, [Szabadka, 1905. nov. 15.]. In Kosztolányi Dezső Levelezése I. 1901–1907. Szerk. Buda Attila. Összeáll., s. a. r., jegyz. uő – Józan Ildikó – Sárközi Éva. Pozsony, 2013, Kalligram, 428. p. Lásd még a vonatkozó jegyzetet: 430. p. (A továbbiakban KDL1KrK.)

[18] Lásd Róna: Nap nap után… I. m. 202. p. (1883–1908)

[19] Kosztolányi Dezső: Babits Mihályról. Töredék. Bírálat a Négyesy-szeminárium időszakából. OSzK Kézirattár, Babits-hagyaték. Analekta. Fond III/2106. Ehhez lásd még Szegedy-Maszák Mihály: A kánonok hiábavalósága. Kosztolányi a világirodalomról. In Újraolvasó. Tanulmányok Kosztolányi Dezsőről. Szerk. Kulcsár Szabó Ernő – uő. Budapest, 1998, Anonymus, 335. p.

[20] „Négyessy professzor lesujtó kritikát mondott és az egész egyetemen csak Juhász Gyula és Kosztolányi Dezső voltak azok, akik védelmükbe mertek venni, bizonyitgatni próbálták a vers kitünőségét, sőt – emlékszem jól – az óra után Juhász Négyessy után szaladt, bement vele szobájába és ott is próbálta ellenkező véleményre birni a nagytudásu professzort. Hosszu idő után jött ki csak a szobából Juhász, ahol végre Négyessy igy bucsuzott el tőle: »Ha Ön és Kosztolányi azt mondják, hogy jó az a Babits-vers, akkor minden bizonnyal lehet valami benne, – én nem tudom«.” – Vér György: „Juhász Gyula büne az én fellépésem” – mondja Babits Mihály. Szeged, 1923. máj. 18. 3. p.

[21] Kosztolányi: Juhász… I. m. 9. p.

[22] Lásd Juhász: Négyessy órák… I. m. 3. p.

[23] Juhász: Négyessy órák… I. m. 3. p.

[24] Lásd Oláh: Juhász… I. m. 222–223. p.

[25] Kilényi Irma: Juhász Gyula kiadatlan jegyzeteiből. Ny, 1937/máj. 324. p.

[26] Lásd még Veres Ildikó: Az a priori értelmezésének problémái Zalai Béla és Brandenstein Béla rendszer-koncepciójában. Repository of the Academy’s Library. 2010, 11. p. www.real.mtak.hu/3452/ (Utolsó letöltés: 2017. márc. 10.)

[27] „Zalai Lohengrin Aradon énekel Neumann Elzájának.” – Oláh Gábor levele Juhász Gyulának, Debrecen, 1905. júl. 25. Közli Péter László: Juhász Gyula és Oláh Gábor levelezése. Alföld, 1962/2. 92. p.

[28] Kilényi: Juhász Gyula kiadatlan… I. m. 325. p.

[29] „Kosztolányi velem szemben rém zavarban volt mindig […]. Mikor felhozta hozzám [Juhász] Gyula, bevittem édesapámhoz és bemutattam neki. Lázban égett, mikor kijött.” – Endrődi Béla levele Kilényi Irmához. Kilényi-gyűjtemény, Szegedi Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézete. Közli Grezsa Ferenc: Juhász Gyula egyetemi évei. 1902–1906. Budapest, 1964, Akadémiai, 34. p.

[30] Kellér Andor: A titkos lakó. Budapest, 1962, Magvető, 81–82. p.

[31] Lásd Kosztolányi Dezső napilapokban és folyóiratokban megjelent írásainak jegyzéke 3. Budapesti magazinok, havi- és hetilapok 1. Szerk. Arany Zsuzsanna. Budapest, 2010, Ráció, 225. p.

[32] „A Virágfakadás ügye? A bal lator közlését megigérte Endrődi úr még november elején, de mondom, kifogásolta az »összeköpött zsidót.« Azóta a közlés szunnyad. Én ugyan most küldök neki a maga dolgaiból »finomabbakat« – mert ez az ifjú modernek jelszava, ha megengedi a »Lascite [!] ogni speranzat« stb. de mindenesetre maga küldjön mentül több ujat részint a Virágfakadásnak, részint a Sz[eged]. [és] V[idéké-]. nek.” – Juhász Gyula levele KD-nek, [Szeged, 1904. dec. 31.]. In KDL1KrK 316–317. p.

[33] Más szövegváltozatban a „véres, összeköpött” jelzők szerepelnek az utolsó versszak második sorában, míg a Virágfakadás hasábjain a „vérbelepett” jelző.

[34] KD levele Juhász Gyulának, Szabadka, 1905. jan. 2. In KDL1KrK 326. p.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége