Otthon minden nap az én napom

Nagy Magdolna

2016. május 29., 08:26 >> 2016. május 29., 17:42

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Százszámra vannak már világnapok, nem csoda, ha a médiát vagy az épp érintetteket leszámítva a kutya sem törődik velük. Még akkor is kérdéses egy világnap értelme, ha megemlékeznek róla, hát ha még azt sem... Vagy talán pont ez az, ami minden sablonos megemlékezésnél többet mond el, mert a hallgatás, az elhallgatás ténye is árulkodó jel.

Fotó: Dávid Csilla

Fotó: Dávid Csilla

A gyermeknap azért ez alól a sablon alól kivétel. Sőt, talán a leginkább ünnepelt világnapok közé sorolható. Gyakran nemcsak egy napra korlátozódik, hanem egész hétre szól. A világ jelentős részén ugyanis június elsején tartják a nemzetközi gyermeknapot, Szerbiában október első hetét szentelik a kicsinyeknek, Magyarországon pedig május utolsó vasárnapján ünneplik a gyermekeket. Jó, hogy letisztult az ünneplés módja, és nem (kizárólag) a felnőttek ünneplik immár a gyerekeket, hanem ők saját magukat. Azzal, ha betonra festenek, azzal, ha kirándulnak, játszóházban válnak „főszereplővé”, azzal, ha kedvükre játszanak, vagy bebújnak a tanítónéni szerepkörébe...

Az pedig még jobb, hogy van kit ünnepelnünk, mert vannak környezetek, ahol sajnos nincs. Elnéptelenedett falvak sorát tudnánk említeni, ahol félelmetesen üres az iskola, ahol sok-sok házudvart benőtt a gaz, és legfeljebb néhány magányos, főleg idős ember emlékezetében él a gyerekkacaj. Temetés is alig, nemhogy keresztelő. A születési arány több évtizedes, folyamatos negatív tendenciáján túl az utóbbi egy-két év elvándorlási hullámsorozata mintha megpecsételte volna a jövőnket. Valóban kevés a gyerek. Fogyatkoznak az óvodákban, iskolákban, a hittanórákon, akár az uszodában is…

Nem kerülhetem meg azokat a döbbenetes adatokat, amelyek az idén márciusban keltek szárnyra. Eszerint több mint hatvan kihelyezett tagozat, illetve falusi iskola fennmaradása került veszélybe Vajdaság-szerte, mert kevesebb mint 15 diákjuk van. Néhány észak-bácskai és bánáti iskolában a legsúlyosabb a helyzet, hiszen ezekben az iskolákban nem ritka, hogy mindössze egy-két diák ül a tanteremben. A völgyparti iskola harmadik osztályába mindössze 7 gyermek jár. Hány ilyen „csonka” tagozat van még? Rosszabb példát is említhetek: a valkaisori iskola idén gyermekzsivaj nélkül maradt. Az elhagyott tantermek ékes bizonyítékai az országszerte jellemző elvándorlásnak. Néhány éve az intézménynek még 12 tanulója volt, tavaly már csak kettő. Az egyetlen iskoláskorú gyermek, aki idén itt kezdte volna az évet, az adai iskolába került, hogy ne legyen egyedül. Adán azt mondják, a valkaisori iskola hivatalosan még mindig nem zárt be, talán jövőre több lesz a diák. Úgy legyen!

Nem magányos esetről van szó. A 345 vajdasági iskola egyhatodának kevesebb mint 120 tanulója van, és leginkább azoknak az iskoláknak a fennmaradása a kérdéses, amelyekben kevesebb mint 10 diák tanul. Nem tudni, hogy mi lesz a sorsuk, csak éppen sejthető. A helyi önkormányzatok a rájuk nehezedő nyomás és a helyi lakosság iránti felelősség miatt is természetszerűleg ellenzik az iskolák bezárását, mert jól tudják, gyerekek nélkül az iskolák szűnnek meg, iskolák nélkül pedig a falvak. Bármennyire is kusza a helyzet, valakinek megoldást kellene találnia a helyzet orvoslására.

Az igazán keserű gondolatoktól visszakanyarodva az ünnepnaphoz, egy réges-régi körkérdés jut eszembe, melyet kezdő újságíró koromban végeztem épp a gyermeknap témájára. Egy akkori topolyai kisfiú frappáns válasza vésődött mélyen az emlékezetembe, aki arra a kérdésre, hogy otthon is ünneplik-e a gyermeknapot, vagy csak az iskolában, azt válaszolta őszinte rácsodálkozással: „Otthon nem, otthon minden nap az én napom.” Annyira egyenes volt a válasza, hogy mellbe vágott. Meglepő és szívbe markoló volt egyszerre, mert noha kívánatos volna, nem minden gyermek érzi magát ennyire jól az otthonában, mint ő. Kortársai közül sokan korántsem érzik magukat ennyire komfortosan, ennyire biztonságosan és ilyen mérvű szeretettel körülvéve, mint ez a kisfiú, aki megkapta szüleitől a legtöbbet, amit a szülő adhat, az igaz otthont.

A mélyenszántó gondolatok helyett a gyermeknapot reméljük mégis, idén is, főleg a tarka, vidám és ezerarcú rendezvények jellemzik majd. Nincs annál fontosabb, minthogy a növekvő nemzedék a szó eredeti és nemes értelmében élvezze gyermekkorát, és hogy igazán otthon legyen benne. Lehetőleg ne csak egy napon vagy egy héten át, hanem azon túl is.

A szólam felé hajló gondolatok helyett álljon itt még az a kérdés, amely igencsak bennem motoszkál: hogyan érezné magát ez a bizonyos topolyai kisfiú, ha hirtelen, máról holnapra kitépnék megszokott életéből, és egy jobb élet reményében külföldre vinnék. Vajon idegen nyelvkörnyezetben, ismeretlen kultúrában, ismerőseitől távol is úgy érezné, hogy minden nap az ő napja? Otthonává tudná-e fogadni az új környezetet, olyannyira otthonosan mozogna-e benne, mint a szülőföldjén? Azt mondják, a gyerekek gyorsan adaptálódnak. Vajon úgy van-e?


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2019     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap
ISO9001 sertified
ISO14001 sertified
IQ NET sertified

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila