Tiltakoztak a növénytermesztők

Elégedetlenek az állami földek bérbeadásának feltételeivel – A topolyai önkormányzat kérvényt nyújt be az illetékes minisztériumba

H. E.

2016. március 15., 17:24

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

A bácskossuthfalvi Mezőgazdasági Termelők Egyesületének tagjainak kezdeményezésére több mint 50 községbeli termelő jelent meg hétfőn, a reggeli órákban az önkormányzat épülete előtt, hogy elégedetlenségét fejezze ki az állami földterületek bérbeadására vonatkozó községi program kapcsán. Elsősorban azt kifogásolták, hogy ha az állattenyésztéssel foglalkozók megkapják azokat a földterületeket, melyek a törvényben előírt előbérleti jog alapján illetik őket, akkor számukra már nem marad bérelhető földterület. Mint ismeretes, a jószágtenyésztéssel foglalkozó vállalatok és birtokok a törvény szerint előbérleti joggal rendelkeznek. A tiltakozó termelők szerint az előbérleti jog tiszteletben tartását követően egyetlen hektár állami föld sem marad a topolyai község területén. A képviselő-testület tanácstermében megtartott több mint két órán át tartó, heves vitáktól sem mentes megbeszélésen végül kompromisszumos megoldás született.

Zsemberi János, a mezőgazdasági program kidolgozásával megbízott bizottság elnöke fogadta a termelőket, akikkel ismertették, hogy az önkormányzat a törvényes előírások szerint járt el.

A képviselő-testület tanácstermét megtöltötték a község falvaiból érkezett elégedetlen termelők (Fotó: Herceg Elizabetta)

A képviselő-testület tanácstermét megtöltötték a község falvaiból érkezett elégedetlen termelők (Fotó: Herceg Elizabetta)

A tiltakozáson megjelent gazdák egyenlő feltételeket szeretnének, és azt hangoztatták, hogy ellehetetlenítik a családi gazdaságaik működését.

– Utólag tudtuk meg, hogy az összes állami földet, amely a topolyai község területén van, az illetékes községi bizottság előnyjog alapján szétosztotta az állattartók között. Ebbe mi nem tudtunk beleegyezni. Nem vagyunk mi egyáltalán az állattartók ellen, de mi is szeretnénk kérni a bérelhető földterületből. Nálunk, Bácskossuthfalván három olyan bejelentett farm van, amelyik tudott a licitációra jelentkezni, viszont vannak, akik nem rendelkeznek regisztrált farmmal, ők nem tudtak megjelenni. Mi viszont, akik növénytermesztéssel foglalkozunk, és nincs elég földünk, három évvel ezelőtt részt vettünk a licitáción, most pedig elveszítjük a földet, és ezt igazságtalannak tartjuk. Az egész harcot azért csináltuk, hogy dolgozhassunk, dolgozni akarunk, termelni és itt maradni. Dolgozni, és tiszteségesen megélni – nyilatkozta a sajtónak Gellér Tibor, a bácskossuthfalvi Mezőgazdasági Termelők Egyesületének alelnöke.

Zsemberi János, a mezőgazdasági bizottság elnöke szerint az elfogadott program több szempontból jó, hiszen azokat részesíti előnyben, akik az év 12 hónapjában dolgoznak.

Ennek ellenére, akármilyen jó is ez a program, néhány növénytermesztőt diszkriminál. Ők ezt így élték meg. Kezdetben hozzá tudtak a földterülethez jutni, ezúttal azonban nem. A topolyai község igencsak specifikus, a mi községünkben van két nagy vágóhíd, és több jószágtenyésztő van, mint más községekben. Úgyhogy az állattenyésztőknek mintegy 18.000 hektár földet kellett volna kapniuk, holott a község területén csak 10.000 hektár bérelhető földterület létezik – mondta a mezőgazdsági bizottság elnöke, és a hangsúlyozta, hogy a megbeszélés eredményeként az illetékes minisztériumhoz kérvényt nyújtanak be. A tiltakozás résztvevői és az önkormányzat képviselői hosszas vita után megegyeztek abban, hogy levélben fordulnak az illetékes minisztériumhoz, melyben arra kérik, hogy a mintegy 10 ezer hektár állami föld legkevesebb 10 százalékát vonják ki az előbérleti jogok alól, és tegyék lehetővé, hogy a növénytermesztők is licitálhassanak rá.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2019     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap
ISO9001 sertified
ISO14001 sertified
IQ NET sertified

Development & Hosting by: CNT | Design by: Plakatila