Kampányhangulatú szócsata

A városi képviselő-testület ülésén napirendtől függetlenül megkezdődött a választási adok-kapok – Nem fogadták el a Palics–Ludas éves programját és az ifjúsági iroda tavalyi jelentését

bajk

2016. február 26., 08:32

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Elsősorban a városi közvállalatok éves programjai és a 2016-os foglalkoztatási akcióterv szerepelt a képviselő-testület tegnapi ülésének napirendjén, de szinte napirendi ponttól függetlenül a képviselők a szószéket kampányolásra használták fel. A mintegy nyolcórás ülésen röpködtek a vádak arra vonatkozóan, hogy ki tette tönkre a szabadkai gazdaságot, licitáltak, hogy ki hány embernek biztosított munkát, miközben sok esetben a napirendi pontról csak érintőlegesen esett szó.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

A legnagyobb vita a helyi foglalkoztatási akcióterv körül alakult ki, noha itt sem sokan méltatták a konkrét programot, inkább a munkahelyteremtéssel, a szabadkai gazdaság helyzetével, a bezárt és megnyitott vállalatok számával foglalkoztak, és az ezzel kapcsolatos érdemekről és felelősségről vitáztak.

A terv értelmében az idei évben hatmillió dinárt fordít az önkormányzat a nehezen foglalkoztatható populáció munkába állítására. Ebbe a kategóriába tartoznak az alacsony képesítésű munkanélküliek, valamint a 45 évnél idősebbek. A közmunkaprogramokra 10 millió dinárt fordítanak a városi költségvetésből.

Slavko Parać, a Demokrata Párt frakcióvezetője arról beszélt, hogy a munkahelyteremtés az önkormányzat erőfeszítéseitől is függ. Visszatekintve arra az időszakra, amikor a DP a városi hatalom élén állt, elmondta, a legtöbb munkahely a 2010–2011-es időszakban nyílt, noha 2008-tól kezdődően sújtott le ránk a gazdasági válság. Szerinte a városvezetésnek agilisabbnak kellene lennie, a polgármesternek és munkatársainak állandó kapcsolatban kell lenniük a vállalatok menedzsmentjével. Gojko Radić (SZHP) erre válaszként felrótta, hogy a demokrata vezetőség elfelejt arról beszámolni, hogy az ő idejükben hogyan sikerült a Fidelinka, a Palicsi Pincegazdaság vagy a November 29-e húsárugyár átszervezése, és emiatt mennyien kerültek utcára. Parać erre annyit válaszolt, szemmel látható, hogy mindenért a „sárgák” a felelősek, talán még a koszovói csata is az ő felelősségük.

Petar Balažević (DP) kissé ironikusra vett hozzászólásában megdicsérte a jelenlegi hatalmat, mert az szerinte az elmúlt 30 évben a legnagyobb mértékű munkahelyteremtést produkálta, csak éppen ezek a munkahelyek Skandináviában, Ausztráliában és Oroszországban nyíltak. Még feltette a kérdést, vajon a jövőben csak azok foglalkozhatnak-e mezőgazdasággal, akik beszélik az arab nyelvet.

Saša Vučinić (DP), aki 2008 és 2012 között Szabadka polgármestere volt, elmondta, a helyi akcióterv korábban azért született, hogy az országos stratégiák mellett helyi szinten is legyen egy ilyen dokumentum, és éves szinten nagyjából 100 munkahelyet biztosított így a város. Szerinte az idei tervből még nem látszik, pontosan kivel fogja a város a pénzeszközeit társítani, úgyhogy ő úgy látja, nem azért született a dokumentum, hogy valamilyen eredményt hozzon, hanem a rend kedvéért, hogy legyen.

Miután a napirendi pontról szóló vita átcsapott a képviselők személyeskedésébe, Maglai Jenő polgármester kért szót, aki elmondta, nyilvánvaló, hogy a szószéket a küszöbön álló választások előtti kampányra használják fel a frakciók, ezért bizonyos tényeket szeretne kiemelni, annak alátámasztására, hogy a jelenlegi hatalom nem alkalmatlan. Tavaly 4590 új munkahely nyílt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint, ezzel szemben mintegy ezer munkahely szűnt meg. Ez azt jelenti, hogy legalább háromezerrel többen dolgoznak, mint egy évvel korábban, ami országos szinten is kiemelkedő adat, a többi önkormányzat közel sem dicsekedhet ilyen adatokkal. Az ülés idején nyílt meg a Dunkermotoren új termelői csarnoka, márciusban megnyílik a Shoppi bevásárlóközpont. Kiemelte, lehet kritizálni a várost, amiért az megvásárolta az egykori Zorka és az egyes kaszárnya területét, de már készülnek a rendezési tervek, és néhány éven belül itt munkahelyek létesülnek majd. Ha sikerül két dolgot megvalósítani, a kis- és középvállalkozások megsegítését és a palicsi turizmus fellendítését, akkor a városnak lehet perspektívája, tette hozzá.

A képviselők szavazattöbbséggel elfogadták az akciótervet, mint ahogy elfogadták az iskolai étkeztetésről szóló határozatot is, amely ingyenes uzsonnát biztosít a szociálisan rászoruló családok gyermekeinek, valamint a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény kereteiben működő óvodák hálózatának szabályzatát is. Ennek oka, hogy a szolgáltatás igénybe vevőinek szükségletei alapján változott egyes óvodákban az ott-tartózkodás ideje, valamint a nyelv, amelyen az oktatás folyik.

Módosult a Parkolási Közvállalat és a Szabadkai Gázművek statútuma, a Történelmi Levéltár élére kinevezték igazgatónak Stevan Mačkovićot.

Tizenöt szabadkai közvállalat idei évi tervei kapcsán többórás meddő szócsata alakult ki, amelyek többnyire mellőzték a tényeket, így a Kéményseprő Közvállalat esetében arról esett szó, hogy mikor jön a kéményseprő, a városépítési igazgatóság programjának vitája során az egyes utcák és körforgalmak állapotáról volt szó, a Subotica-Trans esetében meg a buszok tisztaságáról és a buszjegyek áráról. A Távfűtőművek tervére vonatkozó napirendi pont keretében hosszas vita alakult ki a távfűtés árára, a rendszer állapotára vonatkozóan. Többen is bizottság alakítását javasolták, de a polgármester azt mondta, ezzel nem lehet megoldani a problémát, az önkormányzat az ombudsmanon keresztül egy szakértői vizsgálatot rendel majd el.

Dervo Ahmetović, a vállalat igazgatója a januári számlákkal kapcsolatban elmondta, azok azért voltak magasabbak, mert a január hidegebb volt. Szabadkán külön gondot jelent az épületek energiahatékonysága, amely 170 kWh négyzetméterenként éves szinten szemben az uniós átlaggal, amely 75 kWh. Mint mondta, a hő 60 százaléka kimegy a falakon, 30 százalék az ablakokon és mindössze 10 százalék marad benn. A magas számlákkal kapcsolatban azt mondta, 10 340 lakást fűt a Távfűtőművel, és összesen 305 számla volt januárban kiugróan magas.

A Palics–Ludas közvállalat éves terve körül is vita alakult ki. Az ellenzéki demokraták többek között felemlítették azt az ügyet, amelynek keretében elkobozták egy nádvágó vállalkozó kombájnját. Horváth Tímea a VMSZ részéről szintén jelezte, hogy ebben a formában nem tudják támogatni a programot.

Maglai Jenő polgármester elmondta, a program politikai játszmák áldozatává válik, ami inkorrekt ezzel a vállalattal szemben, a kombájn elkobozása pedig az illetékes szervekre tartozik, nem kellene összekeverni a működési programmal.

Huzsvár József, a Magyar Mozgalom frakcióvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy ha ez a program nem megy át, ez veszélybe sodorja a német fejlesztési bank által jóváhagyott 6,5 millió eurós környezetvédelmi program megvalósítását a Palicsi- és Ludasi-tóra vonatkozóan.

Ilija Maravić, a képviselő-testület elnöke szerint a nádvágást a közvállalatnak díjmentesen kellett volna odaítélnie, és megengedhetetlen, hogy büntetést szabnak ki arra az emberre, aki 15 éve vágja a nádat a Szelevényi-pusztán. A haladók ez az ügy miatt nem tudják támogatni a programot, jelezte, amely végül 9 támogató, 4 ellenszavaz és 27 tartózkodás mellett nem lett elfogadva.

Nem fogadták el az ifjúsági iroda 2015-ös narratív jelentését sem, az indoklás szerint azért, mert az nem tartalmazza a pénzügyi beszámolót.

Az ülés nyolcórányi vita után létszámhiány miatt megszakadt.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége