2021. április 19., hétfő

A méhnyakrák megelőzhető betegség

Január utolsó hetét Európa-szerte immár évek óta a méhnyakrák-megelőzésnek szentelik. Szerbia kezdettől fogva aktívan részt vesz ebben a kampányban. Ez alkalomból ismételten emlékeztetjük olvasóinkat ennek a súlyos, de megelőzhető betegségnek a természetére.

Manapság senkinek sem volna szabad méhnyakrákban meghalnia, ennek ellenére Szerbiában naponta egy nő halálát okozza ez a súlyos betegség. Ez megengedhetetlen, nincs is rá magyarázat, esetleg az ismeretek hiánya és ebből kifolyólag a megelőző vizsgálatok elmulasztása, de semmiképpen sem a hozzáférhetőség hiánya.

Szerbia Európában a vezető országok között szerepel a méhnyakrák gyakorisága tekintetében. A szerbiai nők körében a méhnyakrák megjelenés tekintetében a második, elhalálozás tekintetében pedig a negyedik helyet foglalja el a rosszindulatú betegségek között. Mindez azért nagyon szomorú, mert a megelőzés lehetősége adva van, csak élni kellene vele.

A méhnyakrák rosszindulatú betegség, amely leggyakrabban a 35 és 50 év közötti nőknél jelenik meg. Természetét tekintve lassan alakul ki, néha 8, 10, 12 év is eltelik, amíg a teljesen egészséges nyálkahártyán felbukkan a kezdődő stádiumban levő elváltozás. A rosszindulatú elváltozást úgynevezett rákot megelőző állapotok vezetik be, amelyek könnyen diagnosztizálhatók, és viszonylag egyszerűen kezelhetők, megakadályozva ezzel a daganat kifejlődését. Ezek a tények lehetővé teszik, hogy rendszeres megelőző vizsgálatokkal idejében felfedezzük a rákot megelőző állapotokat, és még esélye se legyen a kórnak.

A méhnyakrák kialakulásában vitathatatlan szerepe van a Human papilloma vírusnak, amely nemi úton terjed. Ezért jó lenne nem túl korán kezdeni a nemi életet, valamint nagyon fontos a kontrollált, visszafogott, védekezés melletti nemi élet (minél kevesebb, minél megbízhatóbb partner, óvszerhasználat). Tekintettel arra, hogy a kórokozó mikroorganizmus (vírus), adva van az ellenálló képességet szavatoló védőoltás (vakcina) felvételének a lehetősége is. Ez nálunk még nem igazán elterjedt, nagy valószínűséggel magas ára és az eredményességet bizonyító tények hiánya miatt.

Elmondható, hogy az orvostudomány számára teljesen tisztázott betegségről van szó, illetve hogy a megoldás (a betegség megelőzése) kulcsa a nők kezében van. Ez pedig a helyes életmód, nemi élet, a rendszeres nőgyógyászati vizsgálat, a Papanicolau-teszt, a kolposzkópia, esetleges védőoltás alkalmazásával érhető el. A megelőző vizsgálatokat semmi sem helyettesíti.

Ami a törvényes rendelkezéseket illeti, minden nőnek joga van évente egyszer a megelőző vizsgálatra teljesen ingyenesen, a Köztársasági Egészségbiztosítási Alap terhére. Ezzel a joggal élni kell. Én pontosítanék: ezzel a joggal kötelező élni.

Végezetül még egyszer hadd álljon itt, kinek kell (kötelező) megelőző vizsgálatra mennie!

Minden nőnek 20 és 65 éves kor között gondolnia kell erre. Kezdetben minden évben egyszer. Ha az első három Papanicolau-lelet normális, a vizsgálatok gyakoriságát csökkenteni lehet, és elegendő 3 évente ismételni. A magas kockázati csoportba tartozó nők esetében (több partner, 30 évnél fiatalabbak, dohányosok) kötelező az évenkénti szűrés. 65 év felett abbahagyhatóak a szűrések, abban az esetben, ha az előző 3 Papanicolau-teszt negatív volt.

Tisztelt Hölgyeim! Menjenek el rendszeresen választott nőgyógyászukhoz, ha pedig meghívót kapnak szűrővizsgálatra, mindenképpen jelenjenek meg, mert az csak az Önök javát szolgálja! Éljenek jogukkal, mert ez a jog egyben kötelesség is önmaguk és családjuk, de a társadalom iránt is!