Lezárták a Petőfi utcát

Egyelőre kaotikus a közlekedés, a Petőfi utca mellett továbbra sem járható a Matija Gubec, a Lifka mozi környéke és a Fasizmus áldozatainak tere

tm

2015. november 3., 07:41

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

Tegnap délelőtt lezárták a Petőfi Sándor utca körforgalom közeli szakaszát, itt folytatódnak ugyanis a kettes kollektor kiépítési munkálatai. Az elmúlt hetekben már megkezdték a körforgalom növényvilágának átültetését, tegnap azonban lezárták az utca egy szakaszát is. A tejpiac felől érkezőket már a Svetozar Marković Gimnáziumnál tábla figyelmezteti, hogy munkálatok zajlanak az úton, ezt többen nem vették még komolyan tegnap a délelőtti órákban, s végül a kis parkon át vezető gyalogjárdán kellett visszafordulniuk, vagy menetiránnyal szemben a körforgalomba hajtaniuk.

A Halasi út felől érkezők a József Attila utcáig közlekedhetnek biztonsággal, itt jobbra és balra fordulhatnak, a jobbra fordulók azonban ügyeljenek arra, hogy később ebből az utcából balra nem, csak egyenesen a Harambašić utca felé, vagy jobbra, a Zombori út irányába folytathatják útjukat. A Matija Gubec utca és a Matko Vuković utca, valamint a Fasizmus áldozatainak tere továbbra is járhatatlan, a munkálatok még tartanak. Aki tehát a központból a Halasi út vagy a Zombori út felé szeretne eljutni, az a Belgrádi úton vagy a Sugárúton kerülve juthat el a kívánt célpontig.

 


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége