2021. január 18., hétfő

Volt egyszer egy Újvidék 121.

Mindenszentek

Az új hatalom megerősödésével, aminek a folyamata nem volt sem könnyű, sem egyszerű, egyre világosabbá vált, hogy a vallási felekezetek és a hívő emberek iránti viszony is megváltozott. Az egyházat a forradalmi átalakulást szorgalmazó erők az új hatalomnak opponáló, a háborúban a „nép” iránti ellenségeként fellépő reakciós erőkként tartották nyilván. Még akkor is, ha azokat Újvidék címtárában, a Propaganda Hivatalok és Kulturális Közművelődési Intézmények közé ékelve, a Vallási felekezetek és intézményeik címszó alatt ismertették. A közöltek alapján 1945-ben Újvidéken a Szerb Pravoszláv Egyház Bácskai püspökségének Igazgató Bizottságát és a Szerb Pravoszláv Egyházközséget tartották számon, és ide sorolták a Római Katolikus Egyházközséget, a Református, Evangélikus, a Görög-katolikus és az akkor még létező Örmény Hitközséget is. A lelkiek háttérbe szorulását, és a világi, az új rend győzedelmeskedésének jelét, a Fölszabadulás téren, a városházán lévő városi Anyakönyvi Hivatal volt hivatott képviselni, ahol az állami anyakönyveket vezették.

Abban az időben gyanúsak voltak az egyházi személyek és a hívők is. 1945-ben azonban, ha nyilvánosan nem is beszéltek róla, az egyházi ünnepeket még tiszteletben tartották. Az ősz beálltával, a mindenszentek és halottak napja ünnepének közeledtével ez az egyházi ünnep sem lehetett nyilvánosan a társadalmi élet jelentős eseménye. A születéssel, a házasságkötéssel, és a halállal kapcsolatos szertartások a családi események szintjét nem lépték túl. Annak ellenére sem, hogy az akkori sajtóban, igaz ritkán, de jelentek meg ezzel kapcsolatos hírek. Hír lehetett az eljegyzés és az esküvő, és az átlagtól gyakrabban, de akkor sem mindennapos jelenségként, a gyászjelentés is. Újvidéken, az akkori Magyar Szó hirdetéséből ítélve, október második felében két gyászjelentést közöltek. Az egyik a 76 éves korában „rövid szenvedés után” Peikert Viktor ácsmester elhalálozását tudatja, míg a másikban, Jurik Tibor, gimnáziumi tanuló halálhírét tudatják a gyászoló szülők. Jurik Tibor az újvidéki gimnázium elsős tanulójaként, 10 éves korában hunyt el, és a Futaki úti római katolikus temetőben helyezték örök nyugalomra. A korán elhunyt kisfiú halála mindenkit megrázott, így tanárait és osztálytársait is, akik testületileg voltak jelen temetésén, amiről a gyászoló család külön köszönetnyilvánításából szerezhetünk tudomást, amelyben „a magyar gimnázium tanárnőinek és tanulóinak” köszönték meg a temetésen való részvételt és virágadományokat. Mindkét esetben az elhunytakat a Római katolikus temetőben lévő kápolnából kísérték utolsó útjukra. Az újvidékieket, a nemzeti és vallási hovatartozásuktól függően temették a város különböző részein lévő sírkertekbe.

A városban négy hivatásos temetkezési vállalat működött, az Uspenska utcai Golgota, a Pašić utcában lévő Concordia, a Wilson téren lévő temetkezési és sírköveket gyártó Pietet és a Békesség (Spokoj), a kneginja Zorka téren lévő üzlet. Az igazán vallásosak, elsősorban a szerb pravoszláv vallásúak, igénybe vehették az akkor még az egyházi kellékeket áruló Ivković üzlet szolgáltatásait is.

A hivatalos adatok szerint az elhunytak iránti tisztelet jeléül és az utolsó útra kísérő virágot három hivatalos és nyilvántartott virágüzletben lehetett megvenni. Báhl István ismert újvidéki kertész központban lévő üzletében, az Állami kertészeti iskola Péter király utcai boltjában és a Posta utcai virágüzletben, amelynek nem tüntették fel tulajdonosát. Talán ezért tűnik különösen bátornak az a két, október végi újsághirdetés, amelyben Lenkey Imre temetkezési vállalata „Mindszentekre készített sírkoszorúinak nagy választékát kínálta” az ünnepre készülődőknek. Ez a négysoros hirdetés, az embertelen idők múlását, és az emberséges, örök érvényű törvények győzedelmeskedését is jelentette 1945 őszén, az emlékezésre és tiszteletadásra szólító szokásokra való utalásával.