2024. április 18., csütörtök

Világszínvonal fillérekből

Fiatal vajdasági zenekarok tagjai vallanak az érvényesülési lehetőségekről

Joggal állítható, hogy vajdasági rockszíntér talán még sohasem volt ennyire jelentős, mint ma. Elég csak megnézni a videomegosztó portálokon közzétett hanganyagokat, zenés videókat vagy az itteni bandák Facebook-oldalait. A csapatok rendszeresen máshol lépnek fel (sok esetben az országhatárokon kívül), tehetségkutatókon mérik össze tudásukat, kreativitásukat más előadókkal, és nyereményekkel, elismerő oklevelekkel térnek haza.

Ezek közül a zenekarok közül is talán a legsikeresebbek közé tartozik az adai Phrenia és Subway. Az előbbi ugyanis a magyarországi Éter fesztiválon nyert a nyáron több elismerést is (legjobb ritmusgitárosnak járó díj, két presztízskoncert Magyarországon), az utóbbi pedig nemrég Szarajevóban képviseltette magát a világ legnagyobb metálzenei fesztivál tehetségkutatójának balkáni döntőjén, miután a szerbiai selejtezőkben az ország legjobb demózenekarának minősítették. Ezenkívül az idei Exit fesztiválon is fellépett.

A csapatok tagjait arról kérdeztük, hogy a nehéz anyagi helyzet ellenére hogyan képesek lépést tartani a zeneipar kemény követelményeivel, valamint arra is rámutattak, hogy kiadói segítség nélkül hogyan oldják meg azt, hogy alacsony költségvetésből is profi munkát engedjenek ki a kezükből.

BARÁTOK NÉLKÜL NEHEZEN MEGY

Az adai 

zenekar még csak pár éve alakult, mégis gyorsan prominens rajongóbázist sikerült kiépítenie. A banda már két klipet is leforgatott (mindkettőnek több tízezres nézettsége van), több tehetségkutatón is sikeresen szerepelt. A csapat a saját szerzemények előadása mellett a közismert diszkódalokat metálzenei arculatba hangszereli, ez pedig gyorsan elnyerte a hallgatóság tetszését. A zenekar már jó néhány dalt rögzített, ámde első albumuk felvételeit nemrég kezdték meg.

Sebők Szabolcs, a zenekar billentyűse kifejtette, minden olyan lehetőségeket ki kell használniuk a bandáknak, amelyek révén lefaraghatnak a költségekből, viszont előfordulnak váratlan kellemetlenségek is.

– Ami sok esetben a legnagyobb kihívást jelenti egy zenekar számára, az az aktív koncertezés kérdése. Gondolok a gyakori fellépésekre, a folyamatos utazgatásokra. Ezek a dolgok elsősorban anyagilag merítik ki a csapatokat. Mi igyekszünk mindig úgy intézni a bulikat, hogy legalább az útiköltséget fedezni tudjuk, vagy ha tiszteletdíjat, jegyeladási részesedést kapunk, akkor is megpróbáljuk kiharcolni, hogy pozitív maradjon a mérleg nyelve. Persze a komolyabb presztízskoncerteket akkor is megcsináljuk, ha nem kapunk érte eleget, legfeljebb a csapat kasszájából fedezzük. Az ilyen koncertek sokat jelentenek egy zenekar jövője számára, pláne ha egy komolyabb közegben mutatja meg magát. Problémákat okozhat a próbaterem kérdése is. Mi nemrég sajnos gyakorlóhelyiség nélkül maradtunk, ami nagy gondot jelentett, de szerencsére gyorsan felajánlotta a zentai Sequence (amely szintén komoly játékos a vajdasági keményzenei mezőnyben – a szerző megjegyzése) zenekar a segítséget, azóta náluk próbálunk. E téren a befektetés is szükséges, hiszen sokat jelent, amikor a zenekarnak van saját felszerelése. A baráti segítség is sokat számít, valamint a kitartás is. Ez utóbbi nálunk például a dalfelvételek esetében mutatkozik meg. A szerzeményeket ugyanis nálam vesszük fel, digitális úton, számítógépre, néhány olcsóbb, de minőségi stúdiószoftver és -hardver segítségével. A sávok rögzítése után addig bíbelődünk, vagy bíbelődök a dalokkal, ameddig nem szólnak úgy, mint a külföldi zenekarok anyagai. Ezzel az alacsony költségvetésű módszerrel van, hogy hónapokig is eltart a keverés, de a végeredmény miatt megéri. A baráti segítség a klipforgatás esetében jelentett nálunk sokat. Kiss Tamás, a csapat egyik jó barátja Bécsben dolgozik operatőrként és producerként. Ő már régebben felajánlotta, hogy baráti áron forgatna nekünk egy videoklipet. Tervbe is vettük a bécsi utat, amely természetesen az anyagi nehézségek miatt nem valósulhatott meg, viszont amikor Tamás egy rövid időre hazautazott, akkor lebonyolítottuk a forgatást. A legfontosabb filmes berendezést ő hozta, a felszerelés többi részét pedig a helyi filmesektől kértük el, ők pedig gond nélkül kiadták a szükséges dolgokat. Ahogy látszik, alacsony költségvetésből hoztuk ki ezt is, baráti áron. Ez Tamásnak is egy jó reklám volt, hiszen aztán őt is felkeresték a zenekarok forgatásügyben – fejtette ki Szabolcs, aki arra is rámutatott, hogy néhány esetben azonban mínuszba mennek a bandák, még akkor is, ha előtte mindent elterveztek.

– A klubtulajdonos szervezi a legtöbb koncertet. Neki elsődleges érdeke az, hogy hasznot termeljen, hiszen a szórakozni vágyó vendégekből él. Emiatt sokszor a rockkocsmák tulajdonosai is úgy tekintenek a saját dalokat játszó amatőr bandákra, mintha haknibandák lennének, amelyek pirkadattól hajnalig zenélnek. Meg olyan esetek is vannak, amikor a buli végén egyszerűen nem hajlandó a tulaj annyit fizetni, mint amennyiben előzőleg megegyezett a zenészekkel. Az érvek pedig sokszor banálisak: „túl hangos” volt a banda, csak egy dalra buliztak az emberek, és hasonlók... Az ilyesmit le kell nyelni, és menni kell tovább, mert a zenekarok nincsenek olyan helyzetben, hogy ellenkezzenek, eleve korlátozottak a fellépési lehetőségek, a kapcsolati tőkére pedig szükség van – fejezte be Sebők.

AMI MÉREGDRÁGA, AZ NEM FELTÉTLENÜL A LEGJOBB

A szintén adai Subway már több éve aktív a szerbiai és magyarországi színtéren is, több neves előadóval osztottak már meg színpadot. A zenekar első albuma (Separated Promises) 2013-ban látott napvilágot saját gondozásban, egy év múlva decemberben pedig klippel rukkolt elő a csapat, amely már a – munka alatt lévő – következő album egyik dalára készült. Pár hónap leforgása alatt a videoklipet több mint 30 ezren tekintették meg.

Kovács Zoltán, a csapat gitárosa lapunknak elmondta, hogy résen kell lenni, utána kell nézni a technikai trendeknek, ki kell használni a virtuális felületek adta lehetőségeket.

– A csapat az első albumát saját gondozásban adta ki, ami jobbára abban merült ki, hogy a dalokat feltöltöttük az internetre, a videomegosztókra, emellett ugye, a koncerteken reklámoztuk az anyagot. Az internet révén a világ bármely pontján megismerhetnek bennünket, sőt, kaptunk már pozitív visszajelzéseket Svédországból, Magyarországról, Ausztráliából... Ezek jobbára kedvelői, urambocsá' rajongói visszajelzések voltak. De azt is el kell mondani, hogy ezzel az analógiával nem kizárt, hogy akár egy nagyobb kiadó, koncertszervezői iroda is felkeresheti a zenekarokat. Nem ez a várakozás okozza azonban a legnagyobb problémát, sokkal komolyabb gondokat gördít ugyanis a bandák elé a pénztelenség. Sok zenekar akkor szűnik meg létezni vagy aktívan ténykedni, amikor a tagok munkába állnak. Ekkor sokkal nehezebb lesz a próbák összeegyeztetése, pláne akkor, ha már – mondjuk – valaki meg is házasodott a csapatból. A klipforgatás, albumfelvétel, egy színvonalasabb bandafényképezés azonban mind pénzbe kerül, az ilyesmit pedig sokkal könnyebben fizeti meg a zenekar, ha a tagoknak némi bevétele is van. A mi esetünkben is néha gondot okoz az egyeztetés, a meló, viszont szerencsésnek mondhatom a csapatot, hiszen a banda egy része – ha más nem, akkor – alkalmi munkákkal, a másik pedig stabil munkahellyel folyamatosan áldoz a zenére. Ezenkívül igyekszünk mindig annyira flexibilisen hozzáállni a dologhoz, hogy jusson idő a próbákra is. Persze, következetesnek is kell lenni, minden koncertet el kell tervezni, pontosan ki kell számolni a költségeket. Velünk már az is elfordult, hogy egy komolyabb tehetségkutató költségeit ez előző koncertbevétellel fedeztük – magyarázta Zoltán, aki arra is rámutatott, hogy manapság már sokkal kedvezőbbek a körülmények a felvételezés terén is, legyen szó mozgóképről vagy hanganyagról.

– Már kicsivel több mint tíz éve vagyok aktív ebben a zenei világban. Elmondhatom, hogy ma sokkal jobb a helyzet, mint mondjuk, a 2006-2007-ben, amikor csupán pár producer dolgozott, akik egy középszerű lemezt csillagászati összegekért vettek fel. Ma, a technika fejlődésének köszönhetően, a tehetséges hangmérnök kezében egy erős számítógép, jó hangkártya és a minőségi szoftver szinte csodákra képes. Ehhez hasonlóan a klipforgatás is olcsóbb lett, hiszen a digitális fényképezőgépek – profi objektívvel – is képesek olyan felvételeket készíteni, amelytől leeshet az ember álla. Persze, ehhez is érteni kell. A hangszerekből is nagyobb lett a választék, egyes gyártók rájöttek, hogy sokkal többet kereshetnek, ha nem a hangminőségen spórolnak, hanem más gyártásköltségeken – fejezte be Kovács.

A NAGYOBB BEFEKTETÉS ELKERÜLHETETLEN

A topolyai S Druge Strane zenekar mindössze pár napja adta ki klipjét, és az már ezres nézettséget szerzett az internetes videomegosztó portálokon, valamint azonnal elkezdett velük foglalkozni az internetes rocksajtó is. A zenekar éppen tagcserén megy keresztül (előtte Fluidként ismerték), valamint eldöntötték: ezek után a saját szerzeményekre fektetik a hangsúlyt.

Mint azt Dušan Balać, a zenekar gitárosa, dalszerzője és vezetője elmondta, meglehetősen nehéz a bandák helyzete, viszont egy kis odafigyeléssel és befektetéssel fenntartható egy amatőr formáció is.

– A banda 2011 januárjában alakult meg, kezdetben jobbára feldolgozásokat játszottunk, viszont már akkor komolyan tervbe vettem a saját szerzemények írását is. A feldolgozásokkal lehet pénzt keresni, viszont az is sok időt és anyagi hozzájárulást igényel. Az utóbbi alatt elsősorban a zenekar szállítására gondolok, ha más településre kell menni koncertezni. Azt is kijelenthetem, hogy már ahhoz pénz kell, ha az ember kicsivel komolyabban szeretne zenével foglalkozni. Sokat segít az is, ha a csapatnak van ingyenesen használható próbaterme. Ahhoz pedig, hogy ma valaki felfigyeljen egy tehetséges bandára, stúdióba kell vonulni, klipet kell forgatni, ami ugye, nincs ingyen. Mi ezzel a ténnyel pont az utóbbi időben szembesültünk, így hát úgy döntöttem, hogy házi stúdiót rendezek be, így a saját zenekarom mellett producerként is dolgozhatok. Így könnyebben kivitelezhető az album felvételezése, sokkal könnyebb a klipforgatás is, noha, a kezdőbefektetés meglehetősen magas. Ezek mellett is évekbe került, mire mindent sikerült berendezni, úgy érzem, hogy a zenekar végre ideális feltételek mellett alkothat. Továbbá én is csak a zenére koncentrálhatok, abból kereshetem a megélhetésem, ami sajnos még így sem egy életbiztosítás – magyarázta Dušan.