2024. március 29., péntek

Nyílt levél Ada község elnökének!

Az adai önkormányzat vezetősége és a képviselő-testület VMSZ-frakciója között kialakult vita kapcsán Világos Tibor a VMSZ frakciója nevében a polgármesternek címzett alábbi nyílt levelet juttatta el szerkesztőségünknek:

Tisztelt Elnök Úr!

Néhány gondolat erejéig engedje meg nekünk, hogy hozzászóljunk a minapi nyilatkozataihoz.

Leghatározottabban visszautasítjuk az Ön által irányunkban alkalmazott balkáni stílusú hangnemet!

Először is az ellenzék szerepe egy parlamentáris demokráciában az, hogy intézményesen ellenőrizze a hatalom munkáját, jogkövető magatartásra bírva azt! Intézményesen, mert megválasztásakor kapott rá felhatalmazást, és nem megbízást teljesít, mint a végrehajtó szervek. Amikor az ellenzék együttműködik a hatalommal, akkor az már koalíciós partner, lásd az Ön (Önök) választotta adai partnerét, a VMDK-t.

Másodszor: ami az ellenzék konstruktivitását illeti, időrendi felsorolással dokumentálni tudjuk azokat a segítőkész ötleteket és javaslatokat (a VMSZ részéről), amelyeket Ön és csapata leszavazott, majd szemfényvesztő módon újból asztalra téve, más tollával ékeskedik!

Harmadszor: ha már nem elég mutogatni ma, 2015-ben a 2008 előtti önkormányzati vezetőségre, hanem 2002-ig kell visszanyúlni (tisztánlátásként, akkor Adán DOS-os hatalom volt), megmagyarázni az egészségházban kialakultakat, visszamehetünk egészen Mátyás királyig. Mert ahogyan népünk mondja: „Meghalt Mátyás király, oda az igazság!” (Azonban az Ön, Önök felelőssége is az ott kialakult helyzetért valós, hisz nagyon is tudtak róla.)

Negyedszer: Adára nem jöttek-jönnek a befektetők, és ezt a tényt senki sem tagadhatja! Miért is van ez így?

Ötödször: Ön és csapata strucc módjára homokba dughatják fejüket, attól még a levéltitok megsértése bűncselekménynek számít, mint ahogy az okirat-hamisítás is az. Ami megtörtént, az megtörtént, mint az Önök esetében oly sok alkalommal az elmúlt periódusban!

A vitát mi ezzel, ebben a témában, lezártnak tekintjük!