Rekordszámú, 5 felszólalása volt és lesz Vicsek Annamária európai parlamenti (EP) képviselőnek a jelenlegi plenáris üléshéten Strasbourgban. Az érintett témák széles skálán mozogtak – nyilatkozta tegnap lapunknak az EP-képviselő.
– Egyebek mellett beszéltem az orosz–ukrán háborúról, a gyermekek védelméről, a közlekedésről és a nyugat-balkáni országok európai uniós tagságának kérdésköréről is – mondta Vicsek Annamária.
Elmondása szerint nem helyes, hogy miközben az Európai Bizottság ezer embert sorakoztatott fel azért, hogy Ukrajnát gyorsított eljárással felvegyék az Európai Unióba, Szerbiát és Montenegrót hosszú évek óta várakoztatják az unió előszobájában. Szerinte Ukrajna tagsága biztonsági és gazdasági kockázat lenne – válaszolta lapunknak, amikor arról kérdeztük, melyik témát emelné ki leginkább az említettek közül.
– Szerbiának és Montenegrónak már rég az EU-ban lenne a helye – szögezte le az EP-képviselő.
Az EP-képviselőknek minden évben lehetőségük van látogatói csoportot fogadni az Európai Parlament székhelyeinek egyikében, Brüsszelben vagy Strasbourgban. Az EP korlátozza ezeknek a látogatóknak a számát, ezért évente 1-2 csoport fogadására van lehetőség. A héten Vajdaságból is jártak ott a Vajdasági Magyar Szövetség tagjai és szimpatizánsai.
– A látogatások célja, hogy a képviselő bemutathassa munkáját a választókerületében élő polgároknak – fejtette ki Vicsek Annamária.
Mint elmondta, a vajdasági látogatók nemrégiben indult turnusa másfél napot tölthetett Strasbourgban. Ez alatt az idő alatt meglátogatták az Európai Parlamentet, és európai képviselők munkájába nyerhettek betekintést.
– Személyes tapasztalataimat is megosztottam velük. Egyúttal megtekinthették az EP plenáris ülését is. Ezenkívül természetesen Strasbourg gyönyörű történelmi belvárosába is ellátogattak. Úgy gondolom, a rendelkezésre álló rövid időt maximálisan sikerült kihasználni – mondta az EP-képviselő.

Nyitókép: (Fotó: Facebook/Vicsek Annamária)