Meg kell őrizni a sikeres tagozatokat

Oktatási, kisebbség- és vallásügyi kérdésekről tárgyalt Zentán Nyilas Mihály tartományi titkár

(Hhzs)

2015. február 1., 04:00 >> 2015. február 1., 05:00

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

A vendégek és vendéglátóik a gimnázium épületében (fotó: Gergely Árpád)

A vendégek és vendéglátóik a gimnázium épületében (fotó: Gergely Árpád)

A tartományi szervek továbbra is támogatásban részesítik a zentai általános és középiskolákat, illetve az iskoláskor előtti intézményeket – hangsúlyozta Nyilas Mihály tartományi oktatási, közigazgatási és nemzeti közösségi titkár, aki tegnap munkatársaival együtt Zentára látogatott.

A tartományi titkár Ceglédi Rudolf polgármesterrel, illetve az általános és középiskolák vezetőivel folytatott megbeszélést a község oktatási intézményeinek a helyzetéről, a nyelvhasználatról, a vallásügyekről, illetve a nemzeti kisebbségek civil szervezeteinek a tevékenységéről és a kisebbségi jogokról.

Nyilas beszélt arról is, hogy a titkárság által a közeljövőben kiírásra kerülő pályázatokon elsősorban felszerelésre pályázhatnak majd az oktatási intézmények, emellett lényegesnek tartotta elmondani, hogy már most világossá kell tenni, hogy a következő tanév elején milyen tagozatokat szándékoznak nyitni a középiskolák. Ennek kapcsán kiemelte, hogy mindenképpen meg kell őrizni a sikeresen működő tagozatokat, ezenkívül meg kell állapítani, hogy a gazdasági és társadalmi igényekkel összhangban milyen tagozatokra mutatkozik igény.

Ha mindez idejében megtörténik, akkor a titkárságnak az illetékes minisztériumnál ki kell harcolnia e tagozatok megnyitását – nyilatkozta, s hozzáfűzte, hogy a Magyar Nemzeti Tanáccsal és az önkormányzattal karöltve a titkárság meg tudja oldani ezt a kérdést, és az idén remélhetőleg a minisztérium is nyitottabban viszonyul majd a zentai iskolákhoz. Meg kell teremteni a színvonalas oktatáshoz elengedhetetlen környezetet, így ezzel is csökkenteni lehet a régióban élők elvándorlását – mondta a tartományi titkár.

A nyelvhasználatot illetően Nyilas nem talált különösebb gondokat a községben. Elmondta, hogy a városházán, ügyeik intézése során a polgárok használhatják a magyar nyelvet, a lakosok számára kézbesített végzések kapcsán viszont megjegyezte, hogy különböző informatikai okok miatt nem valósulnak meg maradéktalanul a nyelvtörvényben foglaltak, de a tartományi titkárság ebben is segíteni tud, és hamarosan ki is írnak egy ezzel kapcsolatos pályázatot.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége