2024. április 19., péntek
36. DAKAR-RALI

Homok és navigáció

Kedden dűnék, kövek és a porszerű puha homok, a fesh-fesh várta az idei Dakar-rali résztvevőit az Iquique és Calama közötti 450 kilométeren, akiknek nemcsak a terepi viszonyok, hanem az igen nehéz navigációs feladatok is megnehezítették az életüket. A motorosoknál az előző nap pórul járt Honda egyik húzóembere, Paulo Gancalves ért be elsőnek, az autósoknál pedig az a Nani Roma, aki mindjárt az első nap elveszítette minden esélyét a címvédésre. Az éllovasoknak, Marc Comának és Nasszer al-Attijahnak így nem volt ez ellen semmi kifogásuk, hiszen szorosan a nyomukban érték el a célt, s négy szakasszal a vége előtt mind bizonyosabb, hogy ezen utóbbi versenyzőktől már senki sem veheti el a végső diadalt. A kamionosoknál is beállt a rend, a három Kamazt senki sem veszélyeztetheti komolyan, egyedül csak a quadosoknál marad még izgalom, hiszen visszavette a vezetést a lengyel Rafal Sonik, aki már nagyon vágyik egy végső győzelemre, de vetélytársa, a fiatal chilei Ignacio Casale csak négy perc lemaradásra van tőle. Sonik egyébként egy nagyon érdekes figura: a 48 éves sikeres vállalkozó 2000-ben megalapította a lengyel quadszövetséget, 2009-ben indult először a Dakaron, s nagy meglepetésre mindjárt a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Tavaly második lett, utána pedig hat nemzetközi ralin vett részt, s ebből négyet megnyert, kettőn pedig a második lett. Az idei Dakar-rali előtt alázattal csak azt mondta: „A verseny két hétig tart, de az ott tanult leckéket egy életen át nem felejti el az ember…”

Eredmények, 9. szakasz, motorosok: 1. Rodrigues (portugál, Honda) 5:06,14, 2. Goncalves (portugál, Honda), 3. Coma (spanyol, KTM) 7,34 perc lemaradás stb. Összesítettben: 1. Coma 34:05,00 óra, 2. Goncalves 5,28, 3. Quintanilla (chilei, KTM) 26,52 perc lemaradás stb. Autósok: 1. Roma (spanyol, Miji) 4:41,56 óra, 2. Al-Attijah (katari, Mini) 6,27, 3. Vasziljev (orosz, Mini) 15,52 perc lemaradás stb. Összesítettben: 1. Al-Attijah 31:29,38 óra, 2. De Villiers (dél-afrikai, Toyota) 23,58, 3. Al-Radzsi (szaúdi, Toyota) 39,29 perc lemaradás stb. Quadosok: 1. Gallegos Lozic (chilei, Honda) 6:31,46 óra, 2. Sonik (lengyel, Yamaha) 15,35, 3. Lafuente (uruguayi, Yamaha) 25,29 perc lemaradás stb. Összesítettben: 1. Sonik 42:58,24, 2. Casale (chilei, Yamaha) 4,00 3. Lafuente 52,16 perc lemaradás stb. Kamionosok: 1. Mardejev (orosz, Kamaz) 5:19,29 óra, 2. Nikolajev (orosz, Kamaz) 1,29, 3. De Rooy (holland, Iveco) 7,05 perc lemaradás stb. Összesítettben: 1. Mardejev 31:52,50 óra, 2. Nikolajev 14,10, 3. Karginov 20,42 perc lemaradás stb.

Csütörtökön Salta és Termas Rio Hondo között az autósoknak és a kamionosoknak 194 km, a motorosoknak és a quadosoknak 357 km lesz a mért szakasz.