2024. április 18., csütörtök

„Doktor halál” előkerült, majd el is tűnt

A török Yusuf Somnez a gyanú szerint olyan szervek átültetésében is részt vett, amelyeket szerbek szervezetéből távolítottak el a koszovói Sárga Házban

A Háborús Bűnökkel Foglalkozó Ügyészség kedden Jonathan Rattelnek, az Európai Unió koszovói igazságügyi missziója (EULEX) különleges ügyészének továbbította a nemrégen még Hollandiában tartózkodó Yusuf Somnez török orvossal kapcsolatos értesüléseit. Somnez az első számú vádlott a pristinai Medicus klinika ügyében indított büntetőeljárásban, Pristinában eddig távollétében folyt ellene eljárás szervkereskedelem gyanújával. A Medicus klinika tulajdonosát korábban nyolc év fegyházelzárásra, fiát pedig hét év három hónap elzárásra ítélték. A török orvost Interpol körözőlevéllel keresték. Somnezt, akit a sajtó doktor halálnak nevez, 2011-ben Isztambulban letartóztatták, ám a kihallgatást követően a rendőrség azzal a magyarázattal hagyta távozni, hogy a férfi szabályok szerint bejelentett lakcímem él. A vádlott nyomára múlt héten bukkant a szerb ügyészség, egy együttműködő tanú segítségével. A Kurir belgrádi napilap értesülései szerint az ügyészség elektronikus levélben vette fel a kapcsolatot az orvossal. A levélben vese iránt érdeklődtek. Az ügyészség értesülései szerint Somnez azóta elhagyta Hollandiát.

A Medicus klinikát 2008-ban zárták be. Az ügy azt követően került a hatóságok látókörébe, hogy a pristinai repülőtéren rosszul lett egy török férfi, akinek egyik veséjét előzőleg a klinikán átültették egy izraeli férfi szervezetébe. Somnez a feltételezések szerint egy illegális nemzetközi szervkereskedelmi hálózat tagjaként több tucat műtétet végzett el Koszovóban. Jonathan Ratel korábban azt mondta, a bűnbanda hamis ígéretekkel csábított külföldről szegény embereket Koszovóba. Legtöbbjüknek a veséjükért ígértek magas árat. A szerveiket azután illegális átültetésekhez adták el. Ratel szerint Somnez „kulcsfontosságú sebészként” vett részt az operációkban. A gyanú szerint Somnez olyan szervek átültetésében is részt vett, amelyeket 1999-ben a hírhedt Sárga Házban távolították el a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UÇK) által elrabolt szerbek, romák és nem lojális albánok szervezetéből.

A Sárga Házban feltehetőleg elkövetett bűncselekmények Dick Martynak, az Európa Tanács egykori jelentéstevőjének köszönhetően kerültek a köztudatba. Az ügy mindig is felemás érzéseket és reakciókat váltott ki úgy Szerbiában és Koszovóban, mint az Európai Unióban, vagy az Amerikai Egyesült Államokban. Idén július végén Clint Williamson, a koszovói szervkereskedelem felgöngyölítésével megbízott nemzetközi nyomozócsoport főügyésze jelentésében azt írta, nem találtak elegendő bizonyítékot, amely alátámaszthatná a szervkereskedelemmel kapcsolatos feltételezéseket. Ugyanakkor Williamson nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a nyomozás folytatásával esetleg mégis sikerül elegendő bizonyítékot összegyűjteni. Williamson azt is bejelentette, hogy az UÇK egyes tagjai ellen hamarosan vádat emelnek majd a szerbek ellen elkövetett háborús bűncselekmények miatt. A felszabadítási hadsereg magas beosztású tagjai tehetők felelőssé a szóban forgó bűntettekért, magyarázta a főügyész, azt azonban nem kívánta megerősíteni, hogy ezek a magas beosztású személyek ma is politizálnak-e Koszovóban.

Ezekre az eljárásokra akkor kerülhet sor, amikor megalapítják a koszovói háborús bűnökkel megbízott különleges bíróságot. A tervek szerint jövőre láthatna munkához az intézmény, mely a koszovói alkotmánnyal és törvényekkel összhangban működne. Mintegy 150 külföldi bíró, ügyész, szakértő és kutató dolgozna itt. Az unió az eljárások befejezését 2020-ra tervezte.