2024. április 20., szombat

Bornapot tartottak Horgoson

Finomabbnál finomabb borok kóstolásával, új tagok beavatásával zajlott szombaton a horgosi Szent Orbán Borlovagrend idei rendezvénye.

A hagyományos szentmise után az egyik szőlőgazdának, Serfőző Jenőnek az Órásvilla közelében lévő ültetvényén megszentelték a szőlőtőkét, az előzetes jóslatok szerint idén igen jó termésre lehet számítani. A továbbiakban a helyi közösség udvarában folytatódott az esemény, ahol a látogatók kézműves-kirakodóvásárban nézelődhettek, valamint a III. Nagy Honi Borversenyre benevezett szőlőnedűket kóstolgathatták, amelyre a hazaiakon kívül Erdélyből, Magyarországról és Koszovóról érkeztek minták. A néptáncosok fellépése után a horgosi borlovagrend ceremónia keretében új tagokat vett fel, egy apródot és négy borlovagot, akik érdekes beavatási szertartáson estek át a közönség előtt. Többek között olyan próbákat kellett kiállniuk, hogy bekötött szemmel megkülönböztessék a vörösbort a fehértől, illetve hogyan lehet egy üvegbe szorult dugót műanyag zacskóval, dróttal vagy madzaggal kihúzni. A mókás ceremónia után kihirdették a borverseny eredményeit, és kiosztották a jelenlevőknek a díjakat. Az idén újításként bevezettek egy vándordíjat, amelyet ezentúl minden évben valaki hazavihet, és egy évig nála lehet. A díj egy festmény, amely Szent Orbánt ábrázolja, s a kép hátuljára felkerül mindazoknak a borászoknak, pincészeteknek a neve, amelyek majd kiérdemlik a jövőben. Idén a díjat a koszovói Stonecastle pincészet tulajdonosa, Artur Čamaj vihette haza.