2024. március 28., csütörtök
NYUGAT-BÁCSKA EGYIK GYÖNGYE

A küllődi vadaspark

Kétségkívül vannak Nyugat-Bácskában is „földi paradicsomok”, a Duna, a csatornák és erdők oázisai. A küllődi (Kolut) Miki ZOO magánállatkert mindenképp közéjük tartozik. A valamivel több mint hét hektáron elterülő birtok, amelynek elsődleges birtokosai az ott élő szárnyasok, emlősök, vízi, illetve víz közeli állatok, jobb híján lett állatkertnek minősítve. Nincsenek kiépített járdák, a legtöbb állat szabadon él, tehát inkább nevezhető vadasparknak.

Milan Mirić – Miki, a tulajdonos barátságosan fogadja a látogatókat, s előrebocsátja, tisztában van foglalkozása különlegességével és saját különcségével is. Az egykori küllődi mészáros fia igencsak eltávolodott apja szakmájától. A család sem fogadta el egykönnyen az éles váltást, és a kívülállók sem mindig értik, hogy az egyébként roppant kedves, barátságos Mikit mi motiválja arra, hogy télvíz idején derékig merüljön a jeges vízbe, ha valamelyik állat érdeke ezt követeli, vagy arra, hogy éjszaka óránként injekciós fecskendőből etesse az épphogy kikelt óriáspapagáj-fiókákat.

Miki sem tud rá választ adni, miért volt fontos számára flamingókat szerezni Tanzániából, miért kellett neki a dél-afrikai kígyászkeselyű, ismertebb nevén titkármadár, mit keresnek a nappaliban a tukánok, vagy éppenséggel miért medvéket tart hízók helyett.

Nem kell sokáig gondolkodnia, amikor feltesszük a kérdést, milyen érdekes helyzeteket élt meg állataival. Az idén télen például riasztották, a közeli határátkelőhely éjszakai kamerái ugyanis felvették, amint egy kifejlett medve átsétál a zöldhatáron Hercegszántó irányába, majd békésen visszabattyog. Nem az övé volt a mackó – állítja –, a küllődi medvepár békésen szundikált barlangjában. Néhány éve a kalandos természetű mackólány meglógott, alaposan megrémítette a mezőn dolgozókat, majd késő este a bezdáni diszkó előtt megpihent. Onnan futva csalta haza a gazdája. Néztek is nagyot, akik látták őket, mert a Bácskában nem gyakori látvány, hogy az út mentén futó embert egy medve üldözi. Nem üldözte, játékosan követte, hisz tőle jön az étel és a „nasi” is.

Nem kevésbé humoros a majomszökés története. Az ügyes és nem utolsósorban eszes állat a határátkelőn jutott át Hercegszántóra, onnan hívták a vélt gazdit, ő sietett is a majomcsalogató banánnal, abban volt az altató elrejtve, hogy a csintalan jószág nyugodjon. A határon dolgozók látták, amint a tolóablak előtt átugrál, de mindegyikük saját magáért aggódott, látomásnak vélte a vidékünkön vadon aligha közlekedő szökevényt, így hát egyikük sem merte mondani, hogy majmot látott. Végül kiderült, mégsem hibbantak meg, valóságot láttak.

Sétálunk a tulaj ültette és mégis ősparkra emlékeztető mesés környezetben, a ködben fel-feltűnik hol egy fiókákat vízre vezető feketehattyú-pár, hol egy csoport tollászkodó vadliba, őzek, pónilovak jönnek-mennek, gólyák sétálgatnak mindenfelé, merthogy sérülten nem kelhettek útra társaikkal, itt viszont mindig terítve az asztaluk, s a tél túlélésének ez az alapvető feltétele. Kanalasgémek sietnek Miki elé, az az érzésünk, valami nagyon sürgőset és fontosat igyekeznek „elmondani” gazdájuknak.

Kalandos úton kerültek ide az egzotikus madarak. A kakaduk bóbitájukat borzolva „köszönnek”, a selyemmókusok mogyorót várnak, a majmok türelmetlenül turkálnak a gazdi zsebében, a fekete-fehér foltos házi macska meg egykedvűen követ bennünket mindenhová. Minden madárnak, állatnak neve van, és „visszaszól” a gazda köszönésekor.

– Vannak látogatók, akik visszajárnak hozzám. Néha házaspárok jönnek, egyikük a park egyik végében, a másik a másikban tanyázik le, és néhány órán át mást se tesznek, mint hallgatják a természet hangjait. A gyerekeknek engedem, hogy halat fogjanak a tóból, de nem horoggal, csakis szákkal, mert ha benn akad a hal szájában a horog, azzal fájdalmat okozunk neki. Senkinek nincs joga fájdalmat okozni másnak! Az állatok soha nem támadnak emberre, csak időt kell nekik hagyni, hogy elvonuljanak, és ne feledjük, mi jövünk hozzájuk, mi lépünk az ő területükre, nincs jogunk betolakodó módjára viselkedni, nekünk illik hozzájuk igazodni – ecseteli Miki a szabályokat, amelyek tulajdonképp az életfilozófiájának is az alapjai.

A park működtetése nem olcsó mulatság. Legnagyobb támogatója a Svájcban élő, nemzetközi elismertségnek örvendő állatvédő, Monika Bruckner. Fontos az együttműködés az állatkertekkel is. Némelyik, itt sikeresen tenyésztett madárfaj állatkertekben sem igen látható. A tulaj nagyon szerényen él, szemünk láttára osztja meg a reggeli tükörtojást a pelyhedző fejű arapapagáj-fiókákkal, amelyek nagyjából akkorák, mint egy kifejlett tyúk.

Sokat, sőt, rengeteget lehetne még mesélni erről az édenkerti állapotról. Azt tanácsoljuk mindenkinek, ne hagyja ki a lehetőséget, hiszen itt van, az orrunk előtt, és a minimális összegű belépőjegy fejében olyan kalandban lesz része, amely testet-lelket felfrissít.