Kontrasztok

Sinkovits Péter

2013. augusztus 26., 18:00

Kommentek száma 0  Megjelent nyomtatásban

A komphajók hozzák és viszik az utasokat, fehér bőrűek érkeznek, lebarnultak távoznak. Az időnkénti erdőtüzektől eltekintve nyugalom honol Dalmáciában, s ez úgy általában jellemző; a Vihar hadművelet évfordulója is feltűnő csendben zajlott le, igaz, a horvát miniszterelnököt Kninben kifütyülték, egy személyt előállítottak, mindössze ennyi tehát. Azaz mégis történt valami: az egyik tengerparti kisváros egyetlen hoteljét a kora délelőtti órákban „megszállták” a hivatalos közegek, az ott lézengő osztrák és angol turistákat (mintegy harmincukat) kiterelték az utcára, a bejárati ajtót pedig lelakatolták. Az adóhátralékban lévő tulaj ugyanis mindeddig nem fizette be tetemes tartozását (nyolcszázezer kunát). Igaz, délután a lakatot már levették, a megszeppent üdülők többsége azonban végleg távozott, akik viszont még reggel elmentek a strandra s csak most érkeztek vissza, azok semmit sem érzékeltek az egészből. Az ügy nagy port vert fel, a Slobodna Dalmacija meg a Jutarnji List jelentős teret szentelve ismertette az ügy részleteit, másnap pedig körkérdésben szólaltatták meg olvasóikat, s még az illetékes minisztert is meginterjúvolták, aki mindössze annyit mondott, hogy ejnye-bejnye, talán mégsem szerencsés az ilyesmi a szezon kellős közepén. Gyanítom egyébként, hogy az egésznek külföldre nem ment híre, az adóbehajtók akciója belső használatú energikus figyelmeztetésként szolgált. Megemlítendő továbbá, hogy a két hét alatt a lapok mindössze egy lopásról adtak hírt, a strandon valakinek elemelték a táskáját, a tolvajt azonnal elfogták. Amúgy: Brač szigetének egyik üdülővároskájában a házak előtt landoló személygépkocsik ablakai – a kánikula miatt – leeresztve, a vízparton felejtett napozókrém másnap a helyén. Ezek persze apró dolgok, visszatérve mégis megüti a szememet az információ, hogy már a vasúti síneket rögzítő csavarokat is lopják. Megnyugodva böngészek aztán a belgrádi napilapokban – látom, nem maradtam le semmiről. A kormányátalakításról semmiképpen, bár az egyre kevésbé érdekel. A napokban úgy alakult, hogy itthon több – mesterséget kitanult – fiatallal is volt alkalmam elbeszélgetni. Szinte visszhangoznak a mondataik: „Itt nincs jövő”. Meg: „Innen el kell menni”. És sorolják a példákat. A velük egykorúak mennyit keresnek külföldön, milyen összegeket képesek megtakarítani. Egyikőjük azt is elmondja, hogy a középiskola befejezése után főiskolára iratkozott, az azonban meglehetősen nehéznek bizonyult a számára, ugyanakkor a két szülő közül az egyik felmondást kapott, megcsappant így a családi kassza is. Egy év után abbahagyta tehát a tanulmányait, s most azon gondolkodik, Ausztriába menjen-e, ahol rokonai vannak, vagy Angliába, ahol meg a barátai már lecövekeltek. Egy másik azt fejtegeti, hogy itthon általában akad mindig egy kis maszekmunka, de az így kapott pénz a hétvégeken általában el is megy. Külföldön busásan megfizetik a túlórázást, legalábbis így hallotta a haverjaitól, abból már lehetne félretenni. Mert persze ez is kérdés, mi legyen a megtakarított összeggel. Beszélgetőtársaim többsége végleg hátat fordítana ennek a „kilátástalan országnak”, mindössze egyikük tervezi úgy, hogy néhány év elteltével itthon építkezne, ő tehát visszajönne. Bár tisztában van azzal, hogy a kinti élet „elcsábíthatja”.

Ismét lapozgatom az újságokat, s valahogy úrrá lesz rajtam az érzés, a politikai híranyag nagyjából arra szolgál, mint ahogy reggel tejes kenyeret ad az ember a macskáknak. Bár ez esetben a macskák még jól is járnak. Szórakoztató olvasmányok szólnak ugyan például arról, hogy lehet-e nálunk „külföldi” miniszter, egy aggodalmaskodó cikk pedig azt feszegetné, lesz-e elég hölgytagja a leendő szerb kormánynak, vagy pedig megbomlik az arány. De nem is folytatom. Ezer eurós havi jövedelmű békeidőkre való kérdések ezek, midőn nyugodtan lehet traccsolni egy kávéház teraszán.

A kis, szinte családias brači strandon idősebb (de nem koros) zágrábiak. Meg helybeliek. Néhány nap elteltével már köszönünk, utóbb pedig beszélgetésbe is elegyedünk. Szépen, lazán, nyugodtan. Ők maguk hozzák fel: a régi, nagy és békés Jugoszlávia volt az igazi, annak az országnak mindene megvolt. Abban érezték jól magukat. Az egyik néni (rá valóban ez a kifejezés illik) észreveszi a kézhámlásomat, s elmondja, rajta egy olívaolajjal készült háziszappan segített. Talán van még otthon egy darabka. És másnap meghozza. Egy papírszeletkén a telefonszáma, szóljak, hogy mi az eredmény. Lánykorában egyébként Szabadka környékén vállalt a társnőivel idénymunkát, törték a kukoricát. És nagyon tetszett nekik a síkság. Majd telefonálok neki.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége