Zentán hétfőtől fizetni kell a parkolásért

Próbaüzem nem lesz, ha a pók elviszi az autónkat, ötezer dinárért válthatjuk ki

Hhzs.

2013. május 29., 19:46

Kommentek száma 2  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Zenta központjában június 3-tól már fizetni kell, amennyiben személygépkocsinkkal igénybe szeretnénk venni valamelyik kijelölt parkolóhelyet. Az elmúlt napokban azokat a jelzőtáblákat is kihelyezték, amelyeken a parkolási zóna megjelölésén kívül feltüntették azt a mobilszámot is, amelyen keresztül SMS-ben kifizethetjük a parkolási díjat. A napokban külön jelzéssel látják el azokat az üzleteket, amelyekben a parkolócédulákat meg lehet vásárolni.
Zentán a parkolásért hétköznapokon reggel héttől este hétig, szombaton pedig délig kell majd fizetni. Vasárnap, állami ünnepeken, a katolikus karácsony és a húsvét alkalmával díjmentesen hagyhatjuk ott személygépkocsijainkat a kijelölt parkolóhelyeken.

Ami a fizetés módját illeti, mobiltelefonunkkal az első, úgynevezett piros övezetben a 8241-es telefonszámra kell elküldeni az autónk rendszámát helyközök és jelek nélkül, de parkolójegyet is vásárolhatunk. A második, vagyis a kék zónában 25 dinárt kell fizetni egy óráért, és a 8242-es mobilszámra kell elküldeni az üzenetet. Ugyanebben a zónában parkolójegyen és SMS-en keresztül napijegyet is válthatunk. Ebben az esetben 8243-as számra kell elküldeni az üzenetet. Akik elmulasztják a parkolódíj kifizetését vagy meghosszabbítását, azokra 500 dináros különdíjat rónak ki.
Sokan feltették a kérdést, mi a teendő, ha a regisztrációs táblán ékezetes szerb betűk találhatók (ć, č, đ, š, ž). A parkolásért felelős kommunális vállalatban ennek kapcsán elmondták, hogy amennyiben az illető mobilja alkalmas ezeknek a betűknek a használatára, akkor azokat üsse be, amennyiben nem, ékezet nélkül küldjék el. Ha pl. a rendszám SA 123 ŠŽ, akkor az SA123SZ-t kell elküldeni, és a szoftver így is felismeri a személygépkocsit. A parkolójegyeket a megjelölt üzletekben lehet majd megvásárolni, és a hátoldal szerinti utasítás alapján kell kitölteni. A jegyet látható helyre kell tenni, hogy az ellenőr megnézhesse a parkolás kezdetének időpontját. A parkoló használója köteles golyóstollal áthúzni azt az évet, hónapot, napot, órát és percet, amikor elkezdte a parkolást.

A parkolóhelyek környékén lakók 100 dináros havijegyet válthatnak a kommunális vállalat pénztáránál, és ez a jegy a kék zónára érvényes. Erre azok jogosultak, akik a lakóhely címére bejegyzett saját gépjárművel rendelkeznek.
Szabálytalan parkolás esetén – miután értesítették a személygépkocsi vezetőjét – a kommunális felügyelő vagy a rendőrség utasítására hívják a pókot. Ha az autó tulajdonosa még ugyanabban az órában megjelenik, elviheti a járművét, ha viszont nem jelenik meg a kellő időben, a személygépkocsit a szennyvíztisztító területén kialakított gyűjtőhelyre szállítják, ahonnan 5000 dinárért válthatja ki. Ha csak elkezdték az autó elszállításának előkészületeit, s közben megjelenik a kocsi tulajdonosa, 2500 dinárért kiválthatja személygépkocsiját. A szabálytalanul parkoló autósok mumusának számító pókot a szabadkai parkolóvállalattól bérli a zentai üzemeltető. Az autók elszállításának teljes folyamatáról videofelvételt készítenek, mert ez idő alatt az üzemeltető is bizonyos felelősséggel tartozik a tulajdonosnak, s bármilyen kárt köteles megtéríteni.
A parkolóőröket hivatalos személyeknek kell tekinteni, és egyenruhájuk is lesz. Az ellenőrök felszerelésének része lesz egy kézi számítógép, egy kis nyomtató és egy digitális fényképezőgép.
További információt a parkolással kapcsolatban a 024/827-800-as telefonszámon, a 201-es melléken szolgáltatnak.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:
Aleksandra Vlascic
2013. 06. 02., 22:25
rablás, nem más... ha arra menne ki a játék, hogy tehermentesítsék a központot, akkor állandó buszjáratot kellett volna indítani a fizető parkolással eyidőben, és akkor van értelme. Minden olyan városban, ahol fizetős a parkolás, van városi busz... úgy lenne értelme. Így nincs választás... Az mber megáll a péknél 1 percre az 50 dináros kenyérért és kifizet 25 dinárt a parkolóért? nevetséges...
Róbert Szórád Zoraldi
2013. 05. 30., 09:30
Nem semmi az ott lakókra kiszabott 1200din-os éves díj... Én Székesfehérvárott évi 700ft-ért veszem az éves bérletet (kb. 250din).

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége