Voltaképpen nem is (csupán) rút, hanem romos épületek ékelődnek be a fölújított városképbe. Az egykori Belgrád Áruház monstrum-kadávere, leégett épületek, beroskadt tetőszerkezetek tarkítják a szűk városmagot. Akik mindennap megfordulnak erre, templomba, hivatalba, piacra menet, talán már nem is érzik kirívónak ezeket a bontásra vagy fülújításra váró épület-tetemeket, elmennek mellettük, mert folyamatosan látják őket, így akár a városkép részeként is tekinthetnek rájuk. A városba vetődő idegennek viszont bizonyára szemet szúrnak.
A városatyák igyekezete kétségbevonhatatlan, ha Zombor szépítéséről van szó. Ennek nyomán kapott gránitburkolatot, ivókutat, szökőkutat a sétálóutca. Kivágták az elöregedett platánfákat, amelyek gyökérzete már alaposan megrongálta a járdát és az úttestet is, majd a korhadt törzsű celtiszek, a népszerű bogyófák kerültek sorra. A platánok kivágását nagy lakossági fölháborodás övezte, született ezzel kapcsolatosan petíció, volt, aki odaláncolta magát a fatörzshöz. A Megyeháza előtt álló celtiszek már egyik napról a másikra tűntek el, persze következett az újabb elégedetlenségi hullám. Azután, ahogy megjelentek az új facsemeték, a szemek hozzászoktak a sétáló utcát teljesen átívelő, az egykori vármegyei adminisztráció székhelyére kinyílott látványhoz, elfogadták az újszerű városképet. A civilek innentől kezdve már nem tiltakozó szövegeket fogalmaztak, hanem maguk is nekiláttak a látvány szépítéséhez. Saját erőből fölállították Laza Kostić egész alakos köztéri szobrát, és hamarosan helyére kerül Bosnyák Ernőnek, a vajdasági filmművészet legendás úttörőjének emlékműve, amely kamerájával együtt örökíti meg az alkotót. A sétány mellé ültetett fáknak még jócskán növekedniük kell, hogy újra eltakarják az épületek (nem mindig mutatós) homlokzatát, de addig is inkább a közterület-fönntartó vállalat által példásan gondozott színpompás ágyások vonzzák a tekinteteket, mint a hámló vakolat.
A sétálóutcával párhuzamos Dositej utcában, a nagyhírű gimnázium és a főposta között viszont egy romos ház áll, tetőszerkezet nélkül már évek óta, ahogy leégett az egykor raktárként használt ház. Hogy mennyire csábítóak és veszélyesek lehetnek az ilyen romépületek, bizonyítja, hogy néhány esztendeje a városi halfőző bajnokság idején az egyik vendég éppen ebben az épületben keresett alkalmi illemhelyet, és a sötétben belezuhant egy kútszerű üregbe. Szerencsésen megúszta a kalandot, mert nem történt nagyobb baja, és a kiáltozását is meghallották, gyorsan kihúzták a szorult helyzetből.
Ugyanilyen közveszélyes a tavaly leégett Renesansa étterem és szálló a sétálóutca túloldalán. Az ikerépület tavaly vált gyújtogatás áldozatává. Akkor gyorsan eltakarították a környékét, viszont a falak, kémények őrizetlenül állnak. Az utcában lakók szerint a rom éjszakánként csövesek és kóbor ebek gyülekezőhelye, ráadásul az épület melletti parkolót sokan illegális szemétlerakóként használják. A környék lakossága ezért beadvánnyal fordult a városi hatósághoz, jelezvén, hogy a kiégett épület nem csupán a városképet csúfítja, hanem életre, egészségre egyaránt veszélyes.
A városközpont építészeti borzalma a hajdani Belgrád Áruház üresen kongó betonkonstrukciós épülete, aminek semmi keresnivalója az elmúlt évek során kialakított, a múlt patináját és a város vitalitását együtt tükröző városképhez. Egyedül fehér vakolata hozhat némi mediterrán derűt a nyárba, de ahhoz meg túl ronda.
Az áruháztól mindössze a piacon kell átkelni, hogy a Grassalkovich-palotához érjünk. Az épületnek a Városházára tekintő homlokzata még elfogadható állapotban van, de a Zmaj Jovan utca felől nézve már aligha mondható annak. Meglepetés akkor éri a járókelőt, ha belép az udvarra, ahol egy beomlott tetejű melléképülettel szembesül. Mellesleg a palota a remekül karban tartott Városháza, Városi Könyvtár és Konjović-galéria háromszögellésében fekszik.
Innét alig néhányszáz méterre, egy újabb háromszögelésben, a Népszínház, a Városi Múzeum és az Evangélikus templom között, az egykori Kígyó utca végén (ma Kosta Trifković tér) is virít egy romház. Tény, hogy a hívek híján használaton kívül álló templom is fölújításért kiált, de a közvetlenül mellette álló rom egyenesen archeológiai leletnek tűnik. Túloldalán viszont egy korszerű motel áll. Így ritmizálódik Zombor urbanisztikai képében a megújuló és a lepusztult, amit bizonyára csupán a zomboriak élhetnek meg és fogadhatnak el egyedi, harmonizáló sajátosságként.
