Minden település bizonyára számos jeles polgárával büszkélkedhet, olyanokkal, akik ott születtek, vagy életpályájuk során valamennyi időt helyben töltöttek. A helybeliek egyesekről tudnak, másokat kitörölt emlékezetükből az idő, néha megkapaszkodnak egy-egy névben, bizonyítandó a település történelmi múltjának patináját. Zombor se más a többi, félig emlékező városnál, örül, hogy egy ideig itt élt Laza Kostić szerb romantikus költő, Veljko Petrović elbeszélő és Herceg János író, ők mellszobrot kaptak a városban, hamarosan szobra lesz Bosnyák Ernőnek, a Duna menti Hollywood megálmodójának, de annak tapintható nyoma sincs, hogy ebből a városból indult például Oscar-díjas filmrendező, világhírű műgyűjtő fivérek, népzenekutató, nyelvésztudós, és sorolhatnánk tovább a szülő- és lakhelyükön kívül hírességként nyilvántartott egyéneket.
Közülük ma Asbóth Sándort igyekszünk bemutatni, aki ugyan Keszthelyen született, de a zombori bogyófák alól indult az 1848-as forradalomba, hogy végül Amerikában legyen a polgárháború egyik vezéralakja.
A XIX. század kezdete sem volt háborúmentes időszak, így nem csoda, hogy a történelem militáns eseményeinek ismeretében az Asbóth család nem adta katonai pályára másodszülött gyermekét. Hétéves korában került Zomborba szüleivel, előtte apja a keszthelyi gróf Festetics Györgynél dolgozott, illetve a Georgikonban tanított, korának legelismertebb agronómusa volt. A család 1818-ban költözött Zomborba. Az édesapa, Asbóth János élete utolsó öt évét töltötte a városban. Kalapis Zoltán Életrajzi kalauza szerint „a Ferenc-csatorna Társaság kincstári bérbirtokainak kormányzója volt, illetve a bácskai királyi kincstári jószágok igazgatója. Ilyen minőségben működött közre mintegy 25 000 hold ármentesítésében Béregnél (Bački Breg), Dautovánál (Dávod, Magyarország) és a megye alsó járásaiban. A nagy tekintélyű főhivatalnok az ágostai hitvallású evangélikus egyház bács-szerémi egyházmegyéjében ellátta a világi felügyelő tisztjét is.”
Vízépítőből szárnysegéd
Asbóth János fiatalabb gyermeke, Sándor Selmecbányán kezdte meg tanulmányait a Bányászati Akadémián, majd Pesten, az Institutum Geometricumban diplomázott. A Budai Főépítészeti Hivatal alkalmazottjaként dolgozott 1836-ig, majd vízépítő mérnökként a Hajózási Igazgatósághoz került, ahol helyettes igazgató, majd hivatalvezető, többek között részt vett a Széchenyi lánchíd építésében is.
Szülei nem hagyták, hogy bátyja, Lajos nyomdokát követve katonai pályára lépjen, de az 1848-as forradalom nem hagyta hidegen, 1848 nyarán Nagybecskereken csatlakozott a honvédséghez, később vezérkari százados lett, majd építészeti és vízépítészeti feladatokat látott el.
Gyorsan haladt a katonai ranglétrán, a következő esztendő derekától már alezredesként Kossuth Lajos kormányzati hivatalának osztályvezetője.
A szabadságharc bukása után Kossuthot szárnysegédként követte az emigrációba, előbb Törökországba, majd az Amerikai Egyesült Államokba. A Mississippi amerikai hadihajóval indultak az óceánon túlra, de Kossuthot Gibraltárnál föltartóztatták, így Asbóth Sándor és társai egyedül szálltak partra 1851. november 10-én New York kikötőjében, ahol a fogadásukra összegyűltek a város legelőkelőbb szállodájának számító Irving House-ban helyezte el az emigránsokat. Kossuth alig egy hónap elmúltával csatlakozott hozzájuk, de mivel nem sikerült amerikai támogatást nyernie Magyarország függetlenségéhez, csalódottan hagyta el az Újvilágot. Egykori szárnysegédje New Yorkban maradt, mérnöki munkát végzett. Bátyját és egyben példaképét, Lajost, a szabadságharc honvédezredesét Aradon halálra ítélték, majd az ítéletet 18 év várfogságra változtatták. Kegyelemmel szabadult 1856-ban, és a bécsi titkos irattár megnyitását követően kiderült róla, hogy az osztrák rendőrség jól álcázott besúgója volt. Ez a tény örökös nyomot hagyott öccsében, az amerikai polgárháború dandártábornokában.
A Central Park tervezője
New Yorkban Asbóth Sándor, vagyis akkor már Alexander közvetlen munkatársa lett Frederick Law Olmsted tájépítésznek, akivel együtt dolgozta ki a manhattani Upper West Side városrész urbanisztikai tervét. Itt található a híres Central Park, amely ma is olyan, mint amilyennek Asbóth megálmodta a tervezőasztalán. Tervezői és tájépítészeti sikerei ellenére vonzódott a katonasághoz, így Amerika történelmének forrongó idejében, amikor az államok északi és déli oldalra csoportosultak át, és nyíltan készültek a polgárháború összecsapásaira, ő is mundért öltött, és Missouri államban, Saint Louis-ban csatlakozott John Charles Frémont szenátorhoz, a rabszolga-fölszabadítás lelkes hívéhez, hogy vezesse annak törzskarát. Frémont általános szabadságot hirdetett a rabszolgáknak a katonai parancsnoksága alatt álló területen, amivel a déliektől törzskarának vezetőjével egyetemben a „jenki”, a „jöttment” mellett kiérdemelte a gyűlöletes „niggerbarát” jelzőt is. Asbóth Kentuckyban, Arkansasban és Missouriban harcolt a déliek ellen. Pea Ridge-nél megsebesült, 1863-ban Abraham Lincoln megtette Nyugat-Florida katonai parancsnokává.
Vakmerő parancsnok
A sebesüléséből fölépült parancsnok az északiak legvakmerőbb akcióját hajtotta végre 1864-ben. Mindössze hétszáz katonával, zömmel frissen fölszabadított és fölfegyverzett rabszolgákkal lerohanta Lee tábornok déli csapatainak szívét, és eljutott egészen Jackson megyéig, a „Dél büszkeségéig”. Ezzel a haditettével nemcsak hogy beírta nevét az északiak dicső tábornokainak sorába, hanem az általa vezetett volt rabszolgáknak az elszenvedettek miatti vak bosszúja nyomán azon jenki tábornokok közé is, akikkel a rabszolgaságpártiak a huszadik század derekáig a gyerekeket ijesztgették.
Asbóth Sándor dandártábornokságig vitte az amerikai polgárháborúban, amelynek végén két lövedék szétroncsolta a vállát, egy golyó pedig majdnem leszakította alsó állkapcsát. Ezekből a sebesülésekből haláláig nem gyógyult föl. A háborút követően az Amerikai Egyesült Államok argentínai és uruguayi nagykövete volt. Buenos Airesben halt meg 1868. január 21-én, ott temették el a régi angol katonai temetőben. Az amerikai magyarok 1990-ben az USA-ba szállíttatták hamvait, és az arlingtoni National Cemeteryben helyezték végső nyugalomra.
A Tamás bátya kunyhója szerzője Asbóthról
Harriet Beecher Stowe amerikai írónőt, az abolicionista mozgalom lelkes tagját, aki 1852-ben jelentette meg a Tamás bátya kunyhója című, szentementális-realista regényét, amivel csak serkentette a rabszolga-fölszabadítás elkötelezettjeit, lenyűgözte a magyar származású katonatiszt alakja.
Feljegyzéseiben szerény, aszketikusan sovány, rettenthetetlen, sajátos modorú úriembernek írja le a fajilag vegyes összetételű csapatok fölött vezénylő Asbóth dandártábornokot. Feljegyzi, hogy a magas rangú katonatisztnek a seregben nincsen személyes vagyona, mindössze kézifegyverei, gyermekkora legjobb zombori – meg nem nevezett – barátjának arcképe (dagerrotípiája), és egy sakktábla. Az írónőt elvarázsolta Asbóth igazságérzete és az új hazája iránt (is) megnyilvánuló szabadságvágya.
Zombori gyökerek
Asbóth János, a magyar földművelés-tudomány jeles kutatója, szakírója, oktatója, a Georgikon vezető tanára Zomborban nyugszik. A katolikus nagytemetőben ma is áll síremléke. Fiai távolra vitték a család nevét, Lajos egyik, Sándor a másik irányba. Hogy a szabadságvágyat Keszthelyen vagy Zomborban szívták magukba, mára már eldönthetetlen kérdés.
A szerző köszönetet mond Milić Miljenovićnak, a Dnevnik napilap zombori tudósítójának, mert önzetlenül megosztotta vele kutatásainak eredményeit
