Az írott és elektronikus sajtóban gyakran megjelenő és ellentmondásos hírek kapcsán, melyek szerint az állami költségvetésben tapasztalt nagyméretű hiány miatt kétséges az idei nyugdíj maradéktalan kifizetése, a nyugdíjalap lapjának (a Glas Osiguranikának) újságírója elbeszélgetett Momo Čolakovićtyal, a Szerbiai Egyesült Nyugdíjaspárt (PUPS) alelnökével, parlamenti képviselővel.
– Mi azért léptünk a kormányt alkotó koalícióba, hogy programunk egy részét beépítsük abba a stratégiába, amelyet az új kormány készít az előttünk álló időszakra. Ennek a programnak a legfontosabb része a nyugdíjnak mint gazdasági kategóriának a megőrzése. A nyugdíjasok megszolgálták ellátmányukat, és éppen ezért nem lehet és nem is szabad kétségbe vonni a rendszeres kifizetését – mondta Čolaković. – A másik dolog, ami arra ösztönzött bennünket, hogy tagjai legyünk a kormánynak, az, hogy ne engedjük meg a nyugdíj befagyasztását, és hogy a juttatások a törvénynek megfelelően történjenek. Programunkban azt is előirányoztuk, hogy a nyugdíjnak követnie kell az állami szervekben foglalkoztatottak fizetésének növekedését. Mindezeket elfogadták koalíciós partnereink is, és szerves részét képezik az új kormány programintézkedéseinek. A költségvetés tervezett átütemezésétől függetlenül lesz elég pénz az idei 12 nyugdíj kifizetésére. Való igaz, hogy gazdasági és szociális gondok vannak az országban, ám a nyugdíj átutalása nem lehet kérdéses – hangsúlyozta a nyugdíjasok pártjának alelnöke.
– Úgy véljük, mindez nagyon fontos, és arra törekszünk, hogy meg is valósítsuk a legkisebb nyugdíjjal rendelkezők szociális védelmét. Ilyenek Szerbiában több mint félmillióan vannak. A belgrádi támogatási modellt kívánjuk kiterjeszteni az egész országra. Elsősorban a városi közlekedésben az ingyenes utaztatásra, a legrászorultabbak anyagi támogatására és az önkormányzatok erejétől függő más kedvezmények nyújtására gondolunk. Ebben a csomagban szerepel a táppénzen levő kismamák ügye is: teljes fizetést kell adni nekik is, amíg tart a szülési szabadságuk. Rájuk az államnak éppen úgy gondot kell viselnie, mint a nyugdíjasokra. Javaslatunk, amelyet a kormányzati koalíció elfogadott, hogy mindazokat a nyugdíjasokat, akiknek ellátmánya alacsonyabb 15000 dinárnál, az említett összegnek megfelelő 13. nyugdíjban kell részesíteni, amelyet négy részletben kell kifizetni, mégpedig az első részletet szeptemberben.
– Az ország gazdaságát kell talpraállítani, mivel csakis gazdaságilag szilárd körülmények között lehetséges a kormány szociális politikáját megvalósítani. Nem ragaszkodhatunk állandóan a szociális reformokhoz anélkül, hogy megoldanánk a gazdaságnak, a foglalkoztatásnak és az új vállalkozások indításának kérdéseit. Éppen ezért úgy véljük, hogy fejleszteni kell az úgynevezett szociális vállalkozásokat, amelyek jóknak mutatkoznak a miénknél stabilabb gazdaságokban. Ezt a javaslatunkat is elfogadta a kormánykoalíció, úgyhogy várható a szociális vállalkozások elszaporodása. Lényegében lehetőség lesz olyan kisvállalkozások létrehozására, amelyek rokkantakat, munkaképes kisnyugdíjasokat és olyan középkorú személyeket foglalkoztatnak, akik munka nélkül maradtak, de még nincs meg a kellő életkoruk, sem pedig a szükséges szolgálati évük ahhoz, hogy öregségi nyugdíjba vonulhassanak. Az ilyen vállalkozások pozitív diszkriminációt élveznének az adók és járulékok fizetését illetően, fő feladatuk pedig a népjóléti célok teljesítése lesz – fejtegette a PUPS magas rangú tisztségviselője.