Korábbi írásaimban már kifejtettem, hogy pusztán az életmód megváltoztatásával meghosszabbíthatjuk az átlagos életkort, de minden további igyekezet – beleértve a hosszadalmas böjtöket, sőt a szervezet éheztetését is – egy olyan pontig kalauzol el, ahonnan nem látni a követendő utat, s így az emberi élet folyamatos meghosszabbítása ezen a szálon akadozik. E vonal minden további erőltetése a már ma is észlelhető túlszabályozáshoz vezet, és felesleges aggodalmaskodásnak teszi ki az emberiséget.
Sajnos már ma, a túlszabályozás okozta aggodalomérzet elérte az összlakosság 50 százalékát. Emiatt a kutatások iránya az életmódbeli és táplálkozással kapcsolatos kérdésekről mindinkább áttevődik a genetikára, pontosabban az örökítést szabályozó gének vizsgálatára. Denham Harman amerikai Nobel-díjas kutató volt az a tudós, aki az öregedést a szabad gyökök okozta károsodásra vezette le.
Elmélete – amelyet mellesleg a gyakorlat már többszörösen igazolt –, ha közérthetővé tesszük, kísértetiesen kapcsolódik emlékezetünkben az Édenkertben elvesztett halhatatlanság bibliai történetéhez. A Föld ősállapotában, az első vegyületektől az élet megjelenéséig a reduktív kémiai reakciók uralkodtak, és az átalakulások lassan, kis energia felszabadításával jöttek létre. Az újonnan keletkezett vegyületek tartósak, elpusztíthatatlanok voltak. Amikor azonban a bioszintézis hatására a légkörben felhalmozódott az agresszív oxigén, a már jelenlevő élő rendszerek a redukciósról áttértek a sokkal többet ígérő oxidatív-reakciókra, és ez valóban óriási lökést adott az evolúciónak, de az élőlények nagy árat is fizettek érte: az égési termékek példátlanul gyors felhalmozódása miatt sejtjeik nem tudták lebontani a keletkező égési melléktermékeket (szabad gyököket), emiatt idővel képtelenek voltak szaporodni, és elhaltak. S ezzel minden élőlény életében megjelent a halál. Íme az Édenkert almatörténetének tudományos mása!
Habár az élő szervezetek igyekeztek kifejleszteni az antioxidáns enzimeket, amelyek lebontják a felhalmozott káros szabad gyököket, ezek munkája csak addig mutatkozott elégségesnek, amíg az oxidációs folyamat és termékeinek lebontása egyensúlyban voltak. Ehhez az egyensúlyi állapothoz kötődik az egészség fogalma, illetve a legcsekélyebb eltérése ettől a féltve őrzött egyensúlytól, a szervezetünk megbetegedéssel jelez, riaszt.
A kutatások jelenleg két irányban folynak: megjelölni mindazokat a külső és belső anyagokat, állapotot, életviteli tényezőket, amelyek leginkább felelősek a sejtjeinkben történő szabad gyök felhalmozódásának. A másik kutatási terület e folyamat kijavítására összpontosít, azaz antioxidánsok segítségével „kitakarítani” a pusztító szabad gyököket, és ezzel fenntartani a sejt szaporodási képességét. Léteznek olyan anyagok – antioxidánsok –, amelyek mérhetően csökkentik a sejtszintű oxidációs anyagok felhalmozódását. Vannak közöttük vitaminok, vitaminszerű anyagok, mint a C-vitamin, E-vitamin, retinol, alfa lipoid sav, Q-10, elemek (szelén) és aminosav-származékok (L– karnitin). A növényi eredetű élelmiszerek különösen sok antioxidánst tartalmaznak, ám minden eddigi antioxidáns hibajavító kapacitása véges. Azonban a sejtjeinkben ketyegő titokzatos „genetikai óra”, amely meghatározza az osztódások számát és az életben maradás idejét, mindmáig megállíthatatlanul ketyeg.
